A Vasas Kubala Akadémia weboldala cookie-kat („sütiket”) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak a felhasználó oldallátogatási szokásairól és hozzájárulnak egyes szolgáltatások teljes körű működéséhez. Amennyiben a sütik (cookie-k) elhelyezéséhez Ön nem járul hozzá, letilthatja saját böngészője beállításaiban, vagy a Nem járulok hozzá gomb megnyomásával. A Hozzájárulok gombra kattintva Ön hozzájárul a cookie-k használatához. Az adatvédemmel kapcsolatos dokumentumokat itt találja: Adatvédelem

Nem járulok hozzá Hozzájárulok

VKLA Alközponti szakembereink is részt vettek a Futballszakmai napon

2007 óta immáron tizenegyedik alkalommal rendezte meg az amatőr és utánpótlás labdarúgásban dolgozó szakemberek részére évindító futballszakmai napját az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága. Nem volt ez másként az idén sem: január 6-án, szombaton reggel 8 órától a Gödöllői SK Táncsics Mihály utcai, sátorral borított műfüves pályáin pattogott a labda azon a jó hangulatú tornán, amelyen a regionális utánpótlásközpontokban (RUK) dolgozó edzőkből – régiós szakmai vezetőkből, alközpontvezetőkből és gyakorló trénerekből – összeállított együttesek vettek részt.
A megnyitón – amelyre praktikus okokból az első játékóra végén került sor – Benkő Tamás főszervező, az MLSZ Pest megyei igazgatója és Rózsavölgyi Sándor házigazda, a Gödöllői SK és az MLSZ Pest Megyei Társadalmi Elnökségének alelnöke köszöntötte a jelenlévőket.
A szervező Pest Megyei Igazgatóság idén először, formabontó módon minden olyan alközpont részére meghirdette az indulás lehetőségét, amelyek olyan regionális utánpótlásközpont alatt tevékenykednek, ahol az MLSZ OTP Bank Bozsik Egyesületi Labdarúgó Program keretei között Pest megyei csapatok versenyeznek. Így a toborzás 5 RUK – FTC, Honvéd, Kecskemét, MTK, Vasas – alá tartozó öt megye (Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád és Pest) és a főváros klubjait érintette, s közülük vett részt 13 edzői csapat, valamint a házigazda MLSZ Pest Megyei Igazgatóság alakulata, így alkotva a 14 tagú mezőnyt.
Ahogy minden évben, ezúttal is színvonalas mérkőzéseket vívtak a trénerek, ami nem is csoda, ugyanis számos korábbi válogatott, az NB I-ben valaha meghatározó játékos is pályára lépett a résztvevő csapatokban. A teljesség igénye nélkül néhány név: Szélesi Zoltán (az U17-es korosztályú nemzeti együttes szövetségi edzője, Georges Leekens belga szövetségi kapitány első számú segítője, korábbi 28-szoros válogatott), Vén Gábor (Ferencváros, Vác), Dinka Balázs (REAC), a kétszeres válogatott Bükszegi Zoltán (BVSC, Ferencváros, MTK, Dunaferr, Újpest, Vasas), Kövesfalvi István (BVSC, Vasas, Debrecen, Gázszer, REAC, Diósgyőr, Újpest) és Pelles András (BVSC). Cipőt ugyan már nem húzott, de délelőtt a pálya szélén, délután pedig a hallgatóság soraiból figyelte az eseményeket – mások mellett – Csábi József (korábbi megbízott szövetségi kapitány), Herédi Attila (a Vasas Kubala Akadémia szakmai igazgatója), Varga Károly (a székelyföldi FK Csíkszereda szakmai igazgatója) és Kiss Baranyi Sándor (az MLSZ edzőképző instruktora) is.
A csapatok két négyes és két hármas csoportban küzdöttek a legjobb nyolc közé jutásért, ahonnan a negyeddöntők győztesei az 1–4., vesztesei pedig az 5–8. helyekért játszottak tovább.



A délelőtt folyamán párhuzamosan három pályán zajló kispályás labdarúgótornát egyébként a Honvéd-régió budapesti csapata nyerte meg, maga mögé utasítva a Kecskemét-régió Jász-Nagykun-Szolnok megyei és a Vasas-régió Pest megyei legénységét.
Az ünnepélyes eredményhirdetés során a díjakat Kiss László, egykori 33-szoros válogatott játékos, az MLSZ Bozsik-programjának fővárosi koordinátora adta át a jó hangulatban elköltött közös ebédet követően a Szent István Egyetem Alma Máter Éttermében, közvetlenül a délutáni szakmai fórum előtt. Az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága ugyanis évről évre neves szakmai előadókat hív meg erre a rendezvényére.
Ezek után következhetett a lényeg: a több mint százötven gyakorló szakember és érdeklődő ezúttal Szélesi Zoltán és Németh Antal szövetségi edzők interaktív videós előadását nézhette meg, amelynek vezérfonala a nemzeti utánpótlás-válogatottak játékfelfogása volt konkrét mérkőzéshelyzetek (védekezés, támadás) videóelemzésével. A két előadó nem csak a videón bemutatott szakmai anyagokról, hanem az utánpótlás-válogatottaknál folyó mindennapi munkáról is beszélt a hallgatóságnak.
A nap záró eseményét – bő másfél órában – Sisa Tibor korábbi NB I-es szakvezető és utánpótlás szövetségi edző, a Magyar Labdarúgó Szövetség Edzőképző Központja igazgatóhelyettesének tartalmas, emellett jó hangulatú tájékoztatója jelentette az edzőképzés jövőjéről színes, érdekes, magával ragadó stílusban előadva, zárásként egy motivációs filmet levetítve a kitartó közönség számára.
Az alelnöki záróbeszédben Rózsavölgyi Sándor a jelenlévők egyéni felelősségét kiemelve buzdított eredményes, kitartó, lelkiismeretes munkára, Benkő Tamás megyei igazgató pedig az egész napos kitartó figyelmet, fegyelmet, a pályán és az előadás közben tanúsított aktivitást megköszönve kért a magyar futball fejlődését szolgáló munkát a hallgatóságtól, és kívánt eredményes esztendőt valamennyi szakembernek mind a magánélet, mind a labdarúgás tekintetében, kifejezve reményét, hogy jövőre ugyanitt, ugyanilyen célból újra találkozni fognak az öt régió szakemberei.
Az ezt követő személyesebb, kiscsoportos beszélgetések és búcsúzkodások közben sokan megfogalmazták elégedettségüket és köszönetüket a tartalmas szakmai nap megszervezéséért.

„Nagyon köszönöm a lehetőséget és a meghívást Benkő Tamásnak, az MLSZ Pest megyei igazgatójának, igazán jól éreztem magam ezen a kitűnően megszervezett és lebonyolított gödöllői szakmai napon. S itt nem csupán a jó hangulatú délelőtti kispályás tornára gondolok, amelyen én is annyira beleéltem magam a játékba, hogy még a fél lábamat is »ledaráltattam«. Remek volt találkozni régi ismerősökkel, egykori ellenfelekkel a pályán, s ami számomra külön öröm volt, hogy a délutáni szakmai előadásokra is rengetegen ott maradtak, ráadásul nem csak azok, akik a fociban részt vettek, hanem akadtak szép számmal külsős érdeklődők is. Ez mindenképpen remek visszajelzés a magyar futball számára” – értékelte a gödöllői 11. Évindító Pest Megyei Futballszakmai Nappal kapcsolatos élményeit Szélesi Zoltán.

Az edzők kispályás tornájának végeredménye:

HONVÉD-Budapest (csapatvezető: Gyurkovics László)
KECSKEMÉT-Jász-Nagykun-Szolnok (csapatvezető: Munkácsi József)
VASAS-Pest (csapatvezető: Egervári Zsolt)
FTC-Budaörs (csapatvezető: Papp Gábor)
MLSZ Pest Megyei Igazgatóság (csapatvezető: Nádudvari Zsolt és Rózsavölgyi Sándor)
HONVÉD-Heves (csapatvezető: Nagy György Gábor)
VASAS-Komárom-Esztergom (csapatvezető: Csapó Károly)
HONVÉD-Jász-Nagykun-Szolnok (csapatvezető: Kis-Német Albert)
VASAS-Budapest (csapatvezető: Varga István)
MTK-Pest (csapatvezető: Nagy Dániel)
FTC-Pest (csapatvezető: Görög Zsolt)
FTC-Budapest/Pest (csapatvezető: Görög Emília)
MTK-Nógrád (csapatvezető: Taskó András)
KECSKEMÉT-Pest (csapatvezető: Tábori Zoltán)
A torna különdíjasait (az objektív teljesítményt nyújtó gólkirályt kivéve) ezúttal is – mint valamennyi kiemelt Pest megyei rendezvényen – a mérkőzések közben a csapatvezetők számára kiosztott szavazólapokon érkezett jelöltek alapján jutalmazták a rendezők.

Gólkirály: Szabó Zoltán (HONVÉD-Budapest), 8 góllal.

Legjobb kapus: Vajda Gellért (VASAS-Pest).

Legjobb mezőnyjátékos: Árendás Tamás (PEST-Budaörs).

A szervező Pest Megyei Igazgatóság rajtuk kívül elismerést adott át a torna legidősebb játékosának, az 1957. november 30-án született Marosi Tamásnak (VASAS-Budapest), aki csapatát két góllal is segítette. A legfiatalabb labdarúgó, a 20 esztendős Márkus Krisztián (FTC-Budapest/Pest) számára is készült meglepetéssel az igazgatóság, végül pedig Benkő Tamás megyei igazgató a tornán gyakorlati labdarúgótudását a pályán, csapatuk aktív és hasznos tagjaként is bemutató négy hölgyet – Ferenczi Annát (VASAS-Pest), Görög Emília Aténét (FTC-Budapest/Pest), Kiss Diána Lindát (HONVÉD-Heves) és Solymos Krisztinát (FTC-Budaörs) – szólította, akik ugyancsak elismerésben részesültek. A mérkőzésen közreműködő játékvezetők – Péli Zsombor, Kovács Levente Richárd, Berendi Tamás Csaba és Kovács Levente Richárd – emléklapot vehettek át.

Részvételi statisztika: a „házigazda” Pest megyét 5 csapat is képviselte a tornán

A 13 alkalmi edzői csapat megyék/Budapest szerint megoszlása:

5 csapat: Pest megye;

2-2 csapat: Budapest és Jász-Nagykun-Szolnok megye;

1-1 csapat: Heves megye, Komárom-Esztergom megye, Nógrád megye, Budapest-Pest megye közös gárda.

A 13 alkalmi edzői csapat RUK-ok szerint megoszlása:

3-3 csapat: FTC-RUK, Honvéd-RUK és Vasas-RUK;

2-2 csapat: Kecskemét-RUK és MTK-RUK.

Több mint 400 fotó készült a szakmai napon

Az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság Facebook-oldalán több mint 400 helyszíni fotó tekinthető meg a 11. Évindító Pest Megyei Futballszakmai Napról – három albumba rendezve.

Közel kétszáz érdeklődő a 11. Pest Megyei Futballszakmai Napon

mlsz.pest.hu

2018.01.10. 17:54

Vissza

  •   M GY D V P
    1 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 30 26 3 1 81
    2 ESMTK 30 20 5 5 65
    3 HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC 30 17 9 4 60
    4 KÖRÖSLADÁNYI MSK 30 16 7 7 55
    5 SZOLNOKI MÁV FC 30 14 7 9 49
    6 VASAS FC II. 30 13 8 9 47
    7 BKV ELŐRE 30 14 4 12 46
    8 MONOR SE 30 12 3 15 39
    9 METON-FC DABAS SE 30 9 8 13 35
    10 MARTFŰI LSE 30 10 4 16 34
    11 KECSKEMÉTI TE 1911 II. 30 9 7 14 34
    12 BUDAPEST HONVÉD-MFA II. 30 9 7 14 34
    13 PÉNZÜGYŐR SE 30 8 8 14 32
    14 SZEGED-CSANÁD GROSICS AK. II. 30 6 7 17 25
    15 FÜZESGYARMATI SK 30 7 3 20 24
    16 CEGLÉDI VSE 30 3 4 23 13
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 22 16 4 2 52
    2 VASAS KUBALA AKADÉMIA 22 14 2 6 44
    3 DVSC 22 12 3 7 39
    4 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 22 11 6 5 39
    5 DVTK 22 11 6 5 39
    6 ETO FC Győr 22 11 3 8 36
    7 FERENCVÁROSI TC 22 10 2 10 32
    8 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 22 7 4 11 25
    9 ÚJPEST FC 22 6 2 14 20
    10 PAKSI FUTBALL CLUB KFT. 22 6 1 15 19
    11 III.KER TVE 22 5 4 13 19
    12 TARPA SC 22 3 3 16 12
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 22 16 2 4 50
    2 MTK BUDAPEST 22 15 1 6 46
    3 DVSC 22 14 3 5 45
    4 HONVÉD MFA 22 12 5 5 41
    5 FERENCVÁROSI TC 22 8 8 6 32
    6 PAKSI FUTBALL CLUB KFT. 22 8 7 7 31
    7 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 22 8 6 8 30
    8 VASAS KUBALA AKADÉMIA 22 7 8 7 29
    9 ETO FC Győr 22 7 4 11 25
    10 DVTK 22 5 4 13 19
    11 UTE 22 5 1 16 16
    12 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 22 1 3 18 6
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 HONVÉD MFA 21 15 2 4 47
    2 VASAS KUBALA AKADÉMIA 21 13 3 5 42
    3 FERENCVÁROSI TC 21 10 7 4 37
    4 DVSC 21 11 3 7 36
    5 PUSKÁS AKADÉMIA FC 21 11 1 9 34
    6 MTK BUDAPEST 21 10 2 9 32
    7 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 21 8 6 7 30
    8 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 21 8 2 11 26
    9 DVTK 21 7 4 10 25
    10 FEHÉRVÁR FC 21 7 3 11 24
    11 ETO FC Győr 21 5 6 10 21
    12 UTE 21 1 1 19 4
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 DVSC 21 17 3 1 54
    2 HONVÉD MFA 21 13 4 4 43
    3 PUSKÁS AKADÉMIA FC 22 12 4 6 40
    4 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 21 9 5 7 32
    5 FERENCVÁROSI TC 22 8 8 6 32
    6 MTK BUDAPEST 21 8 8 5 32
    7 ZTE FC 21 9 3 9 30
    8 ETO FC Győr 21 8 3 10 27
    9 VASAS KUBALA AKADÉMIA 21 7 5 9 26
    10 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 21 5 3 13 18
    11 DVTK 21 2 6 13 12
    12 SZEGED-CSANÁD GROSICS A. 21 2 2 17 8
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 27 18 4 5 58
    2 MTK BUDAPEST 27 17 4 6 55
    3 FERENCVÁROSI TC 27 13 6 8 45
    4 DVTK 27 12 5 10 41
    5 VASAS KUBALA AKADÉMIA 27 13 1 13 40
    6 ETO FC Győr 27 12 2 13 38
    7 HONVÉD MFA 27 9 5 13 32
    8 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 27 7 8 12 29
    9 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 27 7 3 17 24
    10 DVSC 27 6 4 17 22
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 PMFC 22 21 1 0 64
    2 KIZOTTI CSEPEL TC 22 19 1 2 58
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 22 17 0 5 51
    4 PÁPAI ELC 22 16 1 5 49
    5 AIRNERGY FC 22 12 1 9 37
    6 ZTE FC 22 11 4 7 37
    7 FC NAGYKANIZSA 22 8 4 10 28
    8 FC AJKA 22 7 1 14 22
    9 PAKSI SE 22 6 1 15 19
    10 PVSK 22 5 2 15 17
    11 KELEN SC 22 2 0 20 6
    12 DUNAÚJVÁROS PASE (törölve) 0 0 0 0 0
    13 KRISTON SE-MARTONVÁSÁR 22 0 0 22 0
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 EGER LABDARÚGÓ SPORT KFT. 18 15 1 2 46
    2 VASAS KUBALA AKADÉMIA 18 15 0 3 45
    3 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 18 13 1 4 40
    4 DVSC-DEAC 18 13 0 5 39
    5 UTE 18 10 1 7 31
    6 FC HATVAN 18 7 2 9 23
    7 VÁRDA SPORT EGYESÜLET 18 6 1 11 19
    8 BVSC-ZUGLÓ 18 4 0 14 12
    9 KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 18 4 0 14 12
    10 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 18 0 0 18 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 UTE 20 19 1 0 58
    2 VASAS AKADÉMIA KFT. 20 18 1 1 55
    3 KELEN SC 20 15 0 5 45
    4 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 20 11 0 9 33
    5 SIÓFOKI BÁNYÁSZ SE 20 10 1 9 31
    6 PAKSI SE 20 10 1 9 31
    7 FOOTBALL CLUB NAGYKANIZSA 20 9 1 10 28
    8 SZEKSZÁRDI UFC 20 7 3 10 24
    9 HR-RENT KOZÁRMISLENY 20 4 0 16 12
    10 DUNAÚJVÁROS PASE 20 3 0 17 9
    11 SZENTLŐRINC-SELLYE (törölve) 0 0 0 0 0
    12 PÉCSI VASUTAS SK 20 0 0 20 0
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 MTK BUDAPEST 18 17 0 1 51
    2 VASAS KUBALA AKADÉMIA 18 16 1 1 49
    3 ASTRA HFC-ÜLLŐ II. 18 13 2 3 41
    4 MERCEDES KLC 18 9 1 8 28
    5 GYULAI AMAZONOK 18 9 0 9 27
    6 SOROKSÁR SPORT CLUB 18 9 0 9 27
    7 BUDAPEST HONVÉD 18 7 0 11 21
    8 SZOLNOKI MÁV UFC 18 6 0 12 18
    9 ÚJPEST FC 18 2 0 16 6
    10 BVSC-ZUGLÓ 18 0 0 18 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

COVID19-tájékoztatás
Fiú toborzó
Leány toborzó

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu