A Vasas Kubala Akadémia weboldala cookie-kat („sütiket”) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak a felhasználó oldallátogatási szokásairól és hozzájárulnak egyes szolgáltatások teljes körű működéséhez. Amennyiben a sütik (cookie-k) elhelyezéséhez Ön nem járul hozzá, letilthatja saját böngészője beállításaiban, vagy a Nem járulok hozzá gomb megnyomásával. A Hozzájárulok gombra kattintva Ön hozzájárul a cookie-k használatához. Az adatvédemmel kapcsolatos dokumentumokat itt találja: Adatvédelem

Nem járulok hozzá Hozzájárulok

VFC Lapszemle - Szanyó: Bátran támaszkodhatunk a fiatal tehetségekre

Szanyó Károly szerint a szezon nagy részében sikerült megvalósítani azt a támadófutballt, amit elterveztünk. Vezetőedzőnk tudja, hogy a védekezésen javítani kell, ugyanakkor az is biztos, hogy a jövőben is bátran nyúl a fiatal, tehetséges játékosokhoz.

Tavaly novemberben a 12. helyen vetted át a Vasas szakmai irányítását, végül a 4. helyen végeztünk. Összesen 21 bajnoki mérkőzésen vezetted a csapatot. Ez alatt játékban honnan hová jutottunk el?

- Az első edzés előtt egy kicsit hitehagyott társaság ült velem szemben. - kezdte Szanyó Károly. - Az elsődleges feladatom az volt, hogy fejben rendbe rakjam a játékosokat és elhitessem velük, hogy tudnak futballozni és tudnak nyerni. Már az első közös meccsünkön a Cegléd ellen bebizonyították, hogy van bennük potenciál és el tudják sajátítani azt a fajta támadó focit, amit kérek. Az utolsó négy őszi meccsünk remekül sikerült, sokgólos, közönségszórakoztató mérkőzéseket játszottunk. Tavasszal voltak megtorpanásaink, de ha csak azt az időszakot nézzük, amikor én voltam az edző, 21 mérkőzésen 44 pontot szereztünk, amivel a ZTE mögött a második helyen zártuk ezt az időszakot.

A hullámvölgyek minek voltak köszönhetőek?

- A keret 60-70 százaléka tudta elsajátítani azt az agresszív letámadásra épülő védekezést, amit minden meccsen szerettem volna látni. Ahhoz azonban, hogy a lehető legjobban működjön, legalább 99 százalékos hatékonysággal kellene ezt játszanunk. Ezért voltak olyan meccsek, amikor át tudtak rajtunk jönni, de előfordult, hogy egyéni hibák után kaptunk gólokat. Jogosak azok a kritikák, mely szerint sok gólt kaptunk, ezen mindenképp javítanunk kell. Ugyanakkor a szerzett góljaink száma is átlagon felüli, ami bizonyítja, hogy az a fajta támadó futball, amit elterveztünk, nagyrészt megvalósult.

A bajnokság hajrájában már csak egy pont volt a hátrányunk a második helyezettel szemben. Mi hiányzott ahhoz, hogy meglegyen a feljutás?

- A tavaszi szezonból két olyan mérkőzést tudnék kiemelni, amely sok mindenről döntött. Kaposváron emberhátrányban is jobban játszottunk ellenfelünknél, ziccereink voltak, de ezek kimaradtak. Ha akkor nyerünk, az még nagyobb önbizalmat adhatott volna a folytatáshoz. A másik pedig a Mosonmagyaróvár elleni vereség, Ez volt az a mérkőzés, amelyen semmi nem sikerült, 11-est hibáztunk, helyzeteket hagytunk ki, majd az utolsó percben elveszítettük a találkozót. Ezt követően néhány játékosomon már éreztem, hogy nem hisz abban, hogy innen még vissza tudunk jönni, ami kihatott a további meccsekre is. Összességében azt mondom, hogy a feljutáshoz csoda kellett volna, amihez ugyan közel álltunk, de nem sikerült.

A csapat kihozta magából azt, ami benne volt?

- A játékosok nagy része igen, de vannak olyanok, akik nem maximálisan. Több volt azonban a pozitív teljesítmény a szezon során. Nagyon fiatal csapatunk van, és így tudtunk az esetek többségében kombinatív, közönségszórakoztató futballt játszani. A Vasas klubfilozófiája továbbra is az, hogy a Kubala Akadémia fiataljaira támaszkodunk és a jövőben is bátran nyúlunk a tehetségekhez. Nem véletlen, hogy a szezon során nálunk volt a legtöbb fiatal játékperc. Fontos hangsúlyozni, hogy soha nem azért raktam be a fiatal játékosokat, mert ez a szabály, hanem azért, mert bíztam bennük, ők pedig a legtöbbször meghálálták a bizalmat.  Kovács Milán egy remek példa erre, aki 19 éves korára alapember lett és hozott egy jó átlagot. A fiataljaink idén már szereztek némi rutint, így jövőre még kiegyensúlyozottabb teljesítményre lesznek majd képesek.

Milyen játékosmozgás várható nyáron a keretben?

- Nagy változásokra nem kell számítani. Egy-két olyan poszt van, ahol erősítenünk kell, ha ez megvalósul, a maghatározó játékosaink pedig velünk maradnak, akkor reális elvárás lehet a bajnoki cím.  Nem hinném, hogy bárki is elvágyódna, hiszen jó közegben vannak, és kihívás számukra, hogy feljuttassák a Vasast az NB I-be. Én Vasas-játékosként biztosan azt a célt tűzném ki magam elé, hogy a 2020/21-es szezont az élvonalban kezdjem a csapattal.

vasasfc.hu

2019.05.22. 11:44

Vissza

  •   M GY D V P
    1 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 30 26 3 1 81
    2 ESMTK 30 20 5 5 65
    3 HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC 30 17 9 4 60
    4 KÖRÖSLADÁNYI MSK 30 16 7 7 55
    5 SZOLNOKI MÁV FC 30 14 7 9 49
    6 VASAS FC II. 30 13 8 9 47
    7 BKV ELŐRE 30 14 4 12 46
    8 MONOR SE 30 12 3 15 39
    9 METON-FC DABAS SE 30 9 8 13 35
    10 MARTFŰI LSE 30 10 4 16 34
    11 KECSKEMÉTI TE 1911 II. 30 9 7 14 34
    12 BUDAPEST HONVÉD-MFA II. 30 9 7 14 34
    13 PÉNZÜGYŐR SE 30 8 8 14 32
    14 SZEGED-CSANÁD GROSICS AK. II. 30 6 7 17 25
    15 FÜZESGYARMATI SK 30 7 3 20 24
    16 CEGLÉDI VSE 30 3 4 23 13
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 22 16 4 2 52
    2 VASAS KUBALA AKADÉMIA 22 14 2 6 44
    3 DVSC 22 12 3 7 39
    4 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 22 11 6 5 39
    5 DVTK 22 11 6 5 39
    6 ETO FC Győr 22 11 3 8 36
    7 FERENCVÁROSI TC 22 10 2 10 32
    8 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 22 7 4 11 25
    9 ÚJPEST FC 22 6 2 14 20
    10 PAKSI FUTBALL CLUB KFT. 22 6 1 15 19
    11 III.KER TVE 22 5 4 13 19
    12 TARPA SC 22 3 3 16 12
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 22 16 2 4 50
    2 MTK BUDAPEST 22 15 1 6 46
    3 DVSC 22 14 3 5 45
    4 HONVÉD MFA 22 12 5 5 41
    5 FERENCVÁROSI TC 22 8 8 6 32
    6 PAKSI FUTBALL CLUB KFT. 22 8 7 7 31
    7 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 22 8 6 8 30
    8 VASAS KUBALA AKADÉMIA 22 7 8 7 29
    9 ETO FC Győr 22 7 4 11 25
    10 DVTK 22 5 4 13 19
    11 UTE 22 5 1 16 16
    12 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 22 1 3 18 6
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 HONVÉD MFA 21 15 2 4 47
    2 VASAS KUBALA AKADÉMIA 21 13 3 5 42
    3 FERENCVÁROSI TC 21 10 7 4 37
    4 DVSC 21 11 3 7 36
    5 PUSKÁS AKADÉMIA FC 21 11 1 9 34
    6 MTK BUDAPEST 21 10 2 9 32
    7 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 21 8 6 7 30
    8 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 21 8 2 11 26
    9 DVTK 21 7 4 10 25
    10 FEHÉRVÁR FC 21 7 3 11 24
    11 ETO FC Győr 21 5 6 10 21
    12 UTE 21 1 1 19 4
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 DVSC 21 17 3 1 54
    2 HONVÉD MFA 21 13 4 4 43
    3 PUSKÁS AKADÉMIA FC 22 12 4 6 40
    4 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 21 9 5 7 32
    5 FERENCVÁROSI TC 22 8 8 6 32
    6 MTK BUDAPEST 21 8 8 5 32
    7 ZTE FC 21 9 3 9 30
    8 ETO FC Győr 21 8 3 10 27
    9 VASAS KUBALA AKADÉMIA 21 7 5 9 26
    10 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 21 5 3 13 18
    11 DVTK 21 2 6 13 12
    12 SZEGED-CSANÁD GROSICS A. 21 2 2 17 8
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 27 18 4 5 58
    2 MTK BUDAPEST 27 17 4 6 55
    3 FERENCVÁROSI TC 27 13 6 8 45
    4 DVTK 27 12 5 10 41
    5 VASAS KUBALA AKADÉMIA 27 13 1 13 40
    6 ETO FC Győr 27 12 2 13 38
    7 HONVÉD MFA 27 9 5 13 32
    8 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 27 7 8 12 29
    9 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 27 7 3 17 24
    10 DVSC 27 6 4 17 22
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 PMFC 22 21 1 0 64
    2 KIZOTTI CSEPEL TC 22 19 1 2 58
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 22 17 0 5 51
    4 PÁPAI ELC 22 16 1 5 49
    5 AIRNERGY FC 22 12 1 9 37
    6 ZTE FC 22 11 4 7 37
    7 FC NAGYKANIZSA 22 8 4 10 28
    8 FC AJKA 22 7 1 14 22
    9 PAKSI SE 22 6 1 15 19
    10 PVSK 22 5 2 15 17
    11 KELEN SC 22 2 0 20 6
    12 DUNAÚJVÁROS PASE (törölve) 0 0 0 0 0
    13 KRISTON SE-MARTONVÁSÁR 22 0 0 22 0
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 EGER LABDARÚGÓ SPORT KFT. 18 15 1 2 46
    2 VASAS KUBALA AKADÉMIA 18 15 0 3 45
    3 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 18 13 1 4 40
    4 DVSC-DEAC 18 13 0 5 39
    5 UTE 18 10 1 7 31
    6 FC HATVAN 18 7 2 9 23
    7 VÁRDA SPORT EGYESÜLET 18 6 1 11 19
    8 BVSC-ZUGLÓ 18 4 0 14 12
    9 KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 18 4 0 14 12
    10 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 18 0 0 18 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 UTE 20 19 1 0 58
    2 VASAS AKADÉMIA KFT. 20 18 1 1 55
    3 KELEN SC 20 15 0 5 45
    4 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 20 11 0 9 33
    5 SIÓFOKI BÁNYÁSZ SE 20 10 1 9 31
    6 PAKSI SE 20 10 1 9 31
    7 FOOTBALL CLUB NAGYKANIZSA 20 9 1 10 28
    8 SZEKSZÁRDI UFC 20 7 3 10 24
    9 HR-RENT KOZÁRMISLENY 20 4 0 16 12
    10 DUNAÚJVÁROS PASE 20 3 0 17 9
    11 SZENTLŐRINC-SELLYE (törölve) 0 0 0 0 0
    12 PÉCSI VASUTAS SK 20 0 0 20 0
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 MTK BUDAPEST 18 17 0 1 51
    2 VASAS KUBALA AKADÉMIA 18 16 1 1 49
    3 ASTRA HFC-ÜLLŐ II. 18 13 2 3 41
    4 MERCEDES KLC 18 9 1 8 28
    5 GYULAI AMAZONOK 18 9 0 9 27
    6 SOROKSÁR SPORT CLUB 18 9 0 9 27
    7 BUDAPEST HONVÉD 18 7 0 11 21
    8 SZOLNOKI MÁV UFC 18 6 0 12 18
    9 ÚJPEST FC 18 2 0 16 6
    10 BVSC-ZUGLÓ 18 0 0 18 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

COVID19-tájékoztatás
Fiú toborzó
Leány toborzó

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu