VKLA „biztosítani kell a tehetségek számára a klubon belüli továbblépést”

Mikor és kivel kezdi a csapat a felkészülést?
Tóth András vezetésével elindul a felkészülés a Fáy utcában hétfőn, ezt a Vasas SC elnökével, Markovits Lászlóval szoros együttműködésben készítettem elő. Ezzel egy időben, július 9-ével lemondok a Vasas Futball Kft. ügyvezetői posztjáról. Remélem, sikeres lesz a felkészülés, és a 101 éves klubhoz méltó sportteljesítményt kívánok a csapatnak az előttünk álló szezonban.
Markovits László és György Tamás kértek fel korábban a felnőtt csapat jogi és gazdasági konszolidációjára, a csapat mindennapi működésének biztosítására. A célom az volt, hogy Vasas Kubala Akadémia tulajdonosai által az akadémiánál felépített kiszámítható és tervezhető működésen alapuló modellt a Vasas felnőtt labdarúgásába is átültessem.

Hogyan összegezné az elmúlt két hónapot?
Morálisan megtépázott csapat, átláthatatlan pénzügyek, joggal aggódó Vasas-család fogadott. Rendkívül komplex helyzetben, krízismenedzsment volt nap mint nap a feladatom. Siker, hogy tisztességgel be tudták fejezni a fiúk a szezont. Siker, hogy megszereztük az első osztályú, majd a másodosztályú licenszet. Siker, hogy elkezdtük építeni az utánpótlás akadémiára alapozva a következő szezon szakmai programját.
Inspiráló volt az a feladat, hogy egységes szakmai koncepció mentén stabil, tervezhető karrierívet tudjunk biztosítani az utánpótlás tehetségek számára a Vasasnál. A biztos szakmai alapokon nyugvó, egységes, átlátható, átjárható rendszert mindenképpen előremutató megoldásnak tartom, így örömmel tettem a dolgom minden nap, hogy ez megvalósulhasson.

Most mit fog csinálni?
A Vasas Kubala Akadémia ügyvezetését továbbra is ellátom. A napokban megkezdődött az akadémiai korosztályok felkészülése. Folytatjuk a munkát, hogy minél több tehetséges labdarúgó palántát nevelhessünk magas szintű szakmai munkával. Keressük az új évezred Kubala Lászlóit. Hajrá Vasas!

2012.07.09. 00:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Információk
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu