VKLA A fiatalabb korosztályoknál is beindult a bajnoki nagyüzem

U15

Vasas Kubala – REAC        9 – 1 ( 4 – 0 )

Összeállítás:

Kalapács M.– Csernák R., Bakó Á., Micsinai M., Botos Cs., - Kemerle D., Szegedi T., Komódi K. - Farkas M., Pataki R., Gulyás M.

Csere: Fodor Sz., Busai T., Egyed B., D’Urso G., Bálint B., Bagi M.

Gól: Gulyás ( 3 ), Pataki ( 2 ), Farkas, Szegedi, Komódi, Bagi.

Pintér Tamás:

Nagy várakozással készült U15-ös csapatunk első bajnoki mérkőzésére a kiemelt I. osztályú bajnokság Keleti csoportjában, amelyre afrikai melegben került sor Pasaréten. A derbi elején óriási lehetőség adódott a vendég rákospalotaiak előtt, de Botos tisztázni tudott. Ezután folyamatosan őröltük fel ellenfelünket, amelynek Gulyás felhőfejessel, Pataki kettő, Farkas pedig egy apró góllal adott nyomatékot, így 4-0-t mutatott félidőben az eredményjelző. A második játékrészben sem lankadtak Bakóék, enervált ellenfelünk mellett próbáltak gólra törően játszani, így Komódi apró pöccintéssel, Gulyás ballal, Szegedi szép támadás végén, majd ismét Gulyás ( jobbal, mert az még eddig kimaradt… ) megadásra tudta kényszeríteni vendégeink kapusát. Egy korszerű kontratámadás után szépítettek a sárga-kékek, de Bagi tett róla, hogy maradjon a nyolcgólos különbség, és beállította a 9-1-es végeredményt. Kezdésnek meggyőző, de tudjuk, hogy nem ez volt a legnehezebb meccse a fiúknak.

 

U14

Vasas Kubala - Jászberény 4-4 (0-2)
 

Összeállítás:

Varszámisz D.- Csibra D., Kiss B., Hajnal B., Gál M.- Szabó B., Rákos B., Rabatin R.- Kristály K., Pratsler B., Pintér B.

Cserék: Katona M., Kotaszek K., Pratsler A., Kovács M., Fodor Sz.

Gól: Pratsler B., Katona M., Gál M (2)

Komódi László:

Sajnos a nagy meleg eléggé megfogott minket az első félidőben, ezért a stílusjegyeinket nem is tudtuk megvalósítani, szinte nem is láttunk belőle semmit. Viszont a második félidőben már azt játszottuk, amit folyamatosan gyakoroltunk az elmúlt 5 hétben. A második félidőben pályára lépő játékosok nagyon jó felfogásban játszottak, remek támadásokat és labdaszerzéseket produkáltak, ami miatt meg tudtuk fordítani a mérkőzéseket, és ha kicsit jobban összpontosítunk a végén, a mérkőzést is megnyerhettük volna.

 

 U13

Vasas Kubala - REAC         5-2 (2-1)

Összeállítás:

Besze H.- Radnó G., Temesvári A., Módly M., Bodnár M.- Szabó L., Csalár Á., Banka G.- Lefler B., Bencze M., Bach B.

Cserék: Kiss G., Kristály P., Feka M ., Csongvai Á., Moró K., Láng T.

Gól: Bencze M (4)., Csalár Á.

Nagy Norbert:

Az első bajnoki mérkőzésünkön kellemetlen stílusú ellenfél ellen kimondottan jó játékkal sikerült győzelmet aratni. Minden pályára lépő játékosom hozzá tudott valamit tenni a játékhoz. Nagyon boldog vagyok a mutatott játék és az eredmény miatt, és nagyon büszke vagyok a srácokra.

 

U12

Vasas Kubala - Jászberény 9-2 (1-2)
 

Összeállítás:

Bánfalvi D.- Fialovszky M., Kalmár O., Mogyorósi V., Bodnár M.- Baráth G., Pavlik A., Pigler B.- Kovács D., Tóth M., Németh R.

Cserék: Kálnoki-Kis Zs., Váradi M., Temesvári A., Lefler B., Szabó L.

Gól: Tóth M.(2), Kálnoki-Kis Zs.(2), Szabó L.(2), Németh R., Temesvári A.,Baráth G.

Harmati Tamás:

Az első bajnoki mérkőzésünkön nemcsak a Jászberény és a nagy meleg volt az ellenfél, hanem a sérültek, hiányzók távolléte is nehezítette a dolgunkat. Az első félidőben jó kezdés után, egy nagyon peches góllal egyenlíteni tudtak a vendégek majd nem sokkal később egy újabb találattal már a vezetést is átvették. A fiúkat eléggé megfogta a két gyors bekapott gól, nem igazán találtuk innentől a játék ritmusát, a felszabadult játék helyett inkább csak erőlködtünk. Szünet után a cseréknek is köszönhetően jóval frissebbek lettünk, magunkhoz ragadtuk a játék irányítását és a helyzeteinknél is jóval határozottabbak voltunk. Gratulálok mindkét csapatnak!

Hajrá Vasas Kubala! 

2012.08.23. 00:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu