VKLA A Vasas FC közleménye - Jámbor János nyílt levele

Az alábbiakban tesszük közzé a Vasas FC hivatalos közleményét, melyben Jámbor János, a Vasas FC tulajdonosa többek között a felnőtt csapat és a Vasas Kubala Akadémia jövőbeni szorosabb együttműködéséről és a saját utánpótlásra alapuló új klubmodell kialakításának terveiről tájékoztatja a közvéleményt.

"Tisztelt Szurkolók! Azzal kezdem, hogy a kiesés mindenkinek fájt. Nekem nagyon. A büdzsének még inkább. De ha már így alakult, akkor célszerű végiggondolni, hogy mi volt eddig, és mit szeretnénk ezután. Például 5 év óta nem jött fel sajátnevelésű játékos az utánpótlásból, a tavalyi 3. hely ellenére egyetlen külsős szponzori, támogatói szerződés nem jött létre. Ezen dolgok elemzésekor úgy tűnik elengedhetetlen, hogy egy új klubmodell kialakításán dolgozzunk, szoros egységben az újjászerveződő Vasas Kubala Akadémiával. Fontos változás, hogy Vancsa Miklós ezentúl az utánpótlás és a felnőtt csapat közötti együttműködés koordinálásában kap szerepet,így hamarosan új ügyvezetőt nevezünk ki. Ezzel együtt a szakmai stáb is megújul, nyilván a játékoskeret is jelentősen átalakul, ezekről később adunk tájékoztatást. Jelenleg az a legfontosabb, hogy a tervezett klubmodell szerkezeti és személyi felépítése kialakuljon, mert ha ez nem valósul meg, egy esetleges feljutás után is ugyanott folytatnánk, mint ahol most befejeztük. Ez most felülírja az általános szurkolói igényeket, hogy azonnali sikereket érjünk el, mert az ismét felületes és eseti lehet, azaz olyan mint a tavalyi 3. helyezésünk. Az új filozófia kialakítása, és a mindennapi életbe való átültetése nem egyszerű folyamat, bevezetése alapos és időigényes munkát igényel, és nem is fog menni máról holnapra. De nagyon bízom benne, hogy az úton elindulva hamarosan beazonosítható lesz, hogy a Vasas sok mindenben különbözni fog más kluboktól. Szeretnénk természetesen az NB1-be azonnal visszajutni, de a fentiek megvalósítása legalább olyan fontos. Kérem a tisztelt szurkolók, szimpatizánsok támogatását a célok eléréséhez, mert csak együtt sikerülhet! Hajrá Vasas! Mindörökké, Angyalföld!"

2018.06.17. 10:49

Vissza

  •   M GY D V P
    1 VASAS KUBALA AKADÉMIA 13 11 1 1 34
    2 MOL VIDI FC 13 11 1 1 34
    3 PMFC 13 10 2 1 32
    4 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 13 9 1 3 28
    5 UTE 13 8 0 5 24
    6 ZTE AKADÉMIA 13 6 2 5 20
    7 ÚFC 13 5 4 4 19
    8 SZEGED-GROSICS AKADÉMIA A 13 6 0 7 18
    9 PAKSI FC 13 4 3 6 15
    10 SZOLNOKI MÁV UP. FC 13 4 2 7 14
    11 BUDAI FUTBALL CLUB 13 4 2 7 14
    12 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 13 4 1 8 13
    13 GYIRMÓT SE GYŐR 13 4 0 9 12
    14 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 13 3 0 10 9
    15 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 13 2 3 8 9
    16 SZEKSZÁRDI UFC 13 0 4 9 4
  •   M GY D V P
    1 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 13 7 5 1 26
    2 UTE 13 8 1 4 25
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 13 6 6 1 24
    4 ÚFC 13 6 5 2 23
    5 PAKSI FC 13 7 1 5 22
    6 MOL VIDI FC 13 6 4 3 22
    7 PMFC 13 6 3 4 21
    8 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 13 6 3 4 21
    9 SZOLNOKI MÁV UP. FC 13 6 3 4 21
    10 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 13 6 2 5 20
    11 ZTE AKADÉMIA 13 5 4 4 19
    12 GYIRMÓT SE GYŐR 13 4 2 7 14
    13 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 13 3 4 6 13
    14 BUDAI FUTBALL CLUB 13 3 1 9 10
    15 SZEGED-GROSICS AKADÉMIA A 13 1 3 9 6
    16 SZEKSZÁRDI UFC 13 0 1 12 1
  •   M GY D V P
    1 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 13 11 1 1 34
    2 MOL VIDI FC 13 9 0 4 27
    3 UTE 13 9 0 4 27
    4 VASAS KUBALA AKADÉMIA 13 8 1 4 25
    5 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 13 8 1 4 25
    6 SZEGED-GROSICS AKADÉMIA A 13 8 0 5 24
    7 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 13 7 2 4 23
    8 BUDAI FUTBALL CLUB 13 6 2 5 20
    9 ÚFC 13 6 2 5 20
    10 PMFC 13 6 1 6 19
    11 GYIRMÓT SE GYŐR 13 5 0 8 15
    12 PAKSI FC 13 5 0 8 15
    13 ZTE AKADÉMIA 13 4 2 7 14
    14 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 13 3 2 8 11
    15 SZOLNOKI MÁV UP. FC 13 1 0 12 3
    16 SZEKSZÁRDI UFC 13 0 2 11 2
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 13 12 1 0 37
    2 MOL VIDI FC 13 10 2 1 32
    3 MTK BUDAPEST 13 8 4 1 28
    4 HONVÉD-MFA 12 8 2 2 26
    5 FERENCVÁROSI TC 13 6 2 5 20
    6 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 13 6 2 5 20
    7 DVSC-DLA 12 5 2 5 17
    8 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 13 5 2 6 17
    9 DVTK 13 5 1 7 16
    10 ETO FC GYŐR 12 4 4 4 16
    11 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 13 4 4 5 16
    12 VASAS KUBALA AKADÉMIA 13 5 0 8 15
    13 UTE 13 4 1 8 13
    14 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 13 3 1 9 10
    15 PMFC 12 2 0 10 6
    16 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 13 1 0 12 3
  •   M GY D V P
    1 HONVÉD-MFA 12 10 1 1 31
    2 FERENCVÁROSI TC 13 9 1 3 28
    3 MTK BUDAPEST 13 9 1 3 28
    4 PUSKÁS AKADÉMIA FC 13 8 3 2 27
    5 VASAS KUBALA AKADÉMIA 13 8 2 3 26
    6 DVSC-DLA 12 7 3 2 24
    7 ETO FC GYŐR 12 7 1 4 22
    8 DVTK 13 6 1 6 19
    9 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 13 5 2 6 17
    10 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 13 4 1 8 13
    11 UTE 13 4 0 9 12
    12 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 13 4 0 9 12
    13 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 13 3 3 7 12
    14 MOL VIDI FC 13 3 2 8 11
    15 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 13 2 1 10 7
    16 PMFC 12 1 2 9 5
  •   M GY D V P
    1 VASAS KUBALA AKADÉMIA 11 11 0 0 33
    2 FERENCVÁROSI TC 11 9 0 2 27
    3 BUDAÖRS 10 7 1 2 22
    4 DUNAHARASZTI MTK 11 5 2 4 17
    5 KELEN SC 10 5 2 3 17
    6 VIADUKT SE BIATORBÁGY 11 5 0 6 15
    7 SOROKSÁR SPORT CLUB 11 4 3 4 15
    8 REAC SPORTISKOLA SE 11 4 2 5 14
    9 BVSC-ZUGLÓ 11 4 1 6 13
    10 DOROGI FC 11 2 0 9 6
    11 UTE 11 1 2 8 5
    12 DUNAKANYAR SE-SZENTENDRE 11 1 1 9 4
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 UTE 11 9 1 1 28
    2 FERENCVÁROSI TC 10 9 1 0 28
    3 DUNAKANYAR SE-SZENTENDRE 11 8 1 2 25
    4 KELEN SC 10 6 1 3 19
    5 VASAS KUBALA AKADÉMIA 11 5 1 5 16
    6 VIADUKT SE BIATORBÁGY 11 5 0 6 15
    7 BVSC-ZUGLÓ 11 4 1 6 13
    8 SOROKSÁR SPORT CLUB 11 4 0 7 12
    9 DUNAHARASZTI MTK 11 3 2 6 11
    10 BUDAÖRS 9 2 2 5 8
    11 REAC SPORTISKOLA SE 11 1 3 7 6
    12 DOROGI FC 11 1 1 9 4
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 8 6 2 0 20
    2 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 7 6 0 1 18
    3 FC HATVAN 8 5 1 2 16
    4 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 8 5 0 3 15
    5 BALMAZÚJVÁROSI FC 8 3 1 4 10
    6 VÁC VLSE 8 2 1 5 7
    7 VASAS KUBALA AKADÉMIA 8 2 1 5 7
    8 DVTK 7 1 2 4 5
    9 KAZINCBARCIKA 6 0 0 6 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 AIRNERGY FC-BMTE 8 7 0 1 21
    2 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 8 6 1 1 19
    3 PUSKÁS AKADÉMIA FC 7 6 1 0 19
    4 DLA-DEAC 6 3 0 3 9
    5 MERCEDES-KLC 8 2 2 4 8
    6 VASAS KUBALA AKADÉMIA 6 2 1 3 7
    7 ÚFC 7 2 0 5 6
    8 DVTK 8 1 1 6 4
    9 KŐBÁNYÁÉRT FNLA 6 0 0 6 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu