A Vasas Kubala Akadémia weboldala cookie-kat („sütiket”) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak a felhasználó oldallátogatási szokásairól és hozzájárulnak egyes szolgáltatások teljes körű működéséhez. Amennyiben a sütik (cookie-k) elhelyezéséhez Ön nem járul hozzá, letilthatja saját böngészője beállításaiban, vagy a Nem járulok hozzá gomb megnyomásával. A Hozzájárulok gombra kattintva Ön hozzájárul a cookie-k használatához. Az adatvédemmel kapcsolatos dokumentumokat itt találja: Adatvédelem

Nem járulok hozzá Hozzájárulok

VKLA Akik meghalnak a címerért, kitűnnek a meccseken - Tóth László vezetőedzővel a Vasas Szurkolói Klub készített interjút

A Vasas Szurkolói Klub 2019-es Hajrá, Vasas! újságjában számos területen érintett az Akadémia, a lap ezúttal a tavalyi szezon U19-es bajnokcsapatával is foglalkozik, mely kapcsán a korosztály akkori vezetőedzője, Tóth László nyilatkozott a magazinnak. 

Ezekkel a fiatalokkal, ha a felnőtt keretben játszanak, nem csak szökőévente juthatunk majd be kupadöntőbe és lehetünk harmadikok az első osztályban – így lehet talán a legrövidebben és a legvelősebben összefoglalni Tóth Lászlóval, a Vasas Kubala Akadémia U17-es csapat vezetőedzőjével készített interjúnkat.

Mitől jobb csapat, miben más a Vasas Kubala, mint a Felcsút, a Fradi, vagy a Vidi? Vagy úgyis kérdezhetném: szülőként, ha nem Vasas-drukker lennék, mivel tudna meggyőzni, hogy Angyalföldön van a gyermekem helye?

- Nyilván ezekkel a csapatokkal infrastrukturálisan nem tudunk még harcba szállni, mégis azt mondanám, hogy - és ebben nagyon fontos szerepe van Nagy Miklós érkezésének - akár válogatott korú utánpótlás játékosnak, akár olyannak, aki még nem volt, de tehetség, hogy a jövőkép miatt is bármelyik egyesületnél vonzóbbak lehetünk. Itt ugyanis reális célként tűzheti ki a játékos a felnőtt csapatba kerülést. Emellett a malmunkra hajtja a vizet a képzésünk is, hiszen míg a legtöbb csapat - azok közül, akiket említettél - a direktebb futballt játssza/tanítja/oktatja, addig nálunk a játékos áll a fókuszban, az ő fejlődésük a legfontosabb. A képzés hozni fogja magával az eredményeket is, illetve sokkal összetettebb játékosokat tudunk nevelni.

Mi a jobb a srácoknak, ha a másodosztályban agyonvernek mindenkit, vagy az első osztályban belefutnak néhány zakóba?

- A válasz egyértelmű, de nem ilyen egyszerű. Míg az elmúlt években kiemelkedtünk a másodosztályból és az U19 tavaly is uralta játékban és eredményességben a mezőnyt, addig az U16 és az U17 sokszor megszenvedett a mérkőzéseken. Attól függetlenül, hogy a 17-es korosztály megnyerte a tavalyi bajnokságot, nem volt egyszerű dolga. Ott mindenki minket akart megverni, tőlünk akart pontot rabolni szinte bármi áron. Idén az első osztályban az U19-es csapatunk - köszönhetően annak, hogy egyben maradt és immár harmadik éve egy társaságot alkot - nagyon erős, dobogó esélyes, de minden mérkőzése ki-ki meccs, nincs könnyű ellenfél. Az U17-be nyáron egy kezdőcsapatnyi játékos érkezett különböző csapatoktól, így nekünk kell egy kis idő, hogy összeszokottabb társaság legyünk, de bizton állítom, hogy meg fogjuk ugrani a szintet annak ellenére is, hogy ez egyelőre eredményességben még nem látszik. Játékban már sokszor ellenfeleink fölé tudunk nőni, de ami a másodosztályban esetlegesen belefért, azt itt könyörtelenül kihasználják. Így azt mondom, annak ellenére, hogy egyelőre nincs sok győzelem, sokkal többet fejlődnek a játékosok.



Mivel lehet motiválni egy fiatal focistát a Vasasban?

- Bízom benne, hogy nem igazán kell, hiszen nap mint nap egy gyönyörű stadion mellett edzenek. A szemük előtt lebeg, hogy ott szeretnének játszani, ennél nagyobb motivációt én nem tudnék elképzelni. Egy biztos: én nagyon szívesen játszanám minden hazai meccsünket a csodálatos stadionunkban!

Hogyan lehet, kell-e egyáltalán nevelni a klubhűséget?

- Ez egy nagyon jó kérdés. Önmagamat írnám le, hogy az én vérem hogyan lett piros-kék. Több, mint hét éve kerültem ide, az évek során pedig az U6-tól kezdve sorban dolgoztam a korosztályok mellett, melynek minden egyes perce mélyítette bennem a szimpátiát. Szívesen jöttem edzésre, alig vártam, hogy lássam a fiúkat. Építve a csapatokat, látva a sikereket - és persze a kudarcokat is - egyre erősebb szálak kötöttek a klubhoz, így lettem én igazi Vasas szurkoló, aki minden idegszálával azon dolgozik, hogy a lehető legtöbb játékos a felnőtt csapatunkat szolgálja sikeresen és hosszú ideig. Talán egy játékosban is hasonlóak játszódhatnak le, főleg, akik 6-7 évesen idekerültek és végig tudták járni tehetségük miatt az összes korosztályt. Na, ők lesznek aztán a következő Illovszkyk, Váradyk, Puskások. Szerencsére van jó pár ilyen srác az Akadémián.

Mit jelent a Vasas címer egy 17 éves srácnak?

- Általánosítani nem szabad, hiszen vannak és lesznek olyanok, akiknek egyelőre kevesebbet. Viszont azok, akik meghalnának a címerért, ki fognak tűnni a mérkőzéseken és nagy eséllyel oda is kerülhetnek a felnőtt csapathoz. Az utóbbi évek példája Kovács Milán, de Csibra Danit is ide tudnám sorolni, aki jelenleg ugyan a Siófok csapatát erősíti, de minden idegszálával a Vasashoz kötődik. Tóth Dárius, Rabatin Ricsi és Rákos Bence szintén Vasas-érzelműek, s igaz, hogy ők most még csak NB3-as csapatokban próbálják bebizonyítani a rátermettségüket, de azon vannak, hogy megmutassák: itt a helyük!



Mi lehet a reális célja a Vasasban nevelkedő focistáknak: az NBI., a magyar válogatott, esetleg egy külföldi bajnokság?

- Azt gondolom, hogy ebben a sorrendben akár lehetnek célok ezek is. Vannak tehetségeink, akikben megvan ez a kiugrási lehetőség, de természetesen azzal is tisztában kell lenni, hogy nem mindenki fog tudni odakerülni.

Mennyire erős az U17 és az U19, lehetnek ezek csapatok a következő évtized Vasasának gerince?

- Mint említettem, a mostani U19 évek óta együtt van, ráadásul jó kezekben, de mégis azt mondanám, hogy az U17 és U19 meghatározó játékosai összegyúrva lehetnek a következő évek Vasasának gerince. Hozzáteszem, ha Nagy Miklóson múlik, akkor bátrabban fognak hozzájuk nyúlni és nem Zalaegerszegről vagy Kecskemétről igazolnak majd ugyanolyan játékosokat, mint akik nálunk is nevelkednek.

Nem veti vissza a srácokat, hogy nagyon sok felnőtt csapatban, nagyon sok külföldi játszik?

- Azért a Paks vagy a Debrecen jó példa lehet, hogy magyar szinten lehet jó csapatot építeni hazai, sőt saját nevelésű játékosokkal is. Ez kell, hogy a szemük előtt lebegjen. A következő években a Vasas ebben is élen járhat majd és a hűséges, tehetséges és odaadó játékosokkal nem csak szökő évente lesz MK-döntő és NB I. bronz, ebben biztos vagyok.

2019.10.25. 09:00

Vissza

  •   M GY D V P
    1 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 21 18 2 1 56
    2 ESMTK 21 15 4 2 49
    3 KÖRÖSLADÁNYI MSK 21 12 5 4 41
    4 HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC 21 10 8 3 38
    5 BKV ELŐRE 21 11 3 7 36
    6 SZOLNOKI MÁV FC 21 9 6 6 33
    7 MONOR SE 21 10 2 9 32
    8 METON-FC DABAS SE 21 8 5 8 29
    9 VASAS FC II. 21 7 7 7 28
    10 MARTFŰI LSE 21 7 4 10 25
    11 PÉNZÜGYŐR SE 21 6 4 11 22
    12 BUDAPEST HONVÉD-MFA II. 21 6 4 11 22
    13 KECSKEMÉTI TE 1911 II. 21 4 6 11 18
    14 FÜZESGYARMATI SK 21 5 2 14 17
    15 SZEGED-CSANÁD GROSICS AK. II. 21 3 5 13 14
    16 CEGLÉDI VSE 21 2 3 16 9
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 14 13 1 0 40
    2 ETO FC Győr 15 10 0 5 30
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 15 9 1 5 28
    4 DVSC 15 9 0 6 27
    5 FERENCVÁROSI TC 14 8 1 5 25
    6 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 14 8 1 5 25
    7 DVTK 14 8 1 5 25
    8 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 15 5 1 9 16
    9 III.KER TVE 14 3 2 9 11
    10 ÚJPEST FC 14 3 1 10 10
    11 TARPA SC 14 2 3 9 9
    12 PAKSI FUTBALL CLUB KFT. 14 2 0 12 6
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 DVSC 14 10 2 2 32
    2 PUSKÁS AKADÉMIA FC 14 9 2 3 29
    3 HONVÉD MFA 14 8 4 2 28
    4 MTK BUDAPEST 14 8 1 5 25
    5 VASAS KUBALA AKADÉMIA 14 6 4 4 22
    6 ETO FC Győr 14 6 2 6 20
    7 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 14 5 4 5 19
    8 FERENCVÁROSI TC 14 4 6 4 18
    9 PAKSI FUTBALL CLUB KFT. 14 4 6 4 18
    10 UTE 14 3 1 10 10
    11 DVTK 14 2 2 10 8
    12 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 14 1 2 11 5
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 HONVÉD MFA 14 10 2 2 32
    2 VASAS KUBALA AKADÉMIA 14 9 2 3 29
    3 FERENCVÁROSI TC 15 6 5 4 23
    4 PUSKÁS AKADÉMIA FC 15 7 1 7 22
    5 MTK BUDAPEST 14 7 0 7 21
    6 DVSC 14 6 3 5 21
    7 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 14 6 2 6 20
    8 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 13 6 1 6 19
    9 DVTK 13 5 3 5 18
    10 ETO FC Győr 15 4 5 6 17
    11 FEHÉRVÁR FC 14 4 3 7 15
    12 UTE 15 1 1 13 4
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 DVSC 14 10 3 1 33
    2 HONVÉD MFA 14 9 3 2 30
    3 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 13 7 2 4 23
    4 MTK BUDAPEST 14 6 5 3 23
    5 VASAS KUBALA AKADÉMIA 14 6 4 4 22
    6 ETO FC Győr 14 6 3 5 21
    7 PUSKÁS AKADÉMIA FC 14 6 2 6 20
    8 FERENCVÁROSI TC 14 4 7 3 19
    9 ZTE FC 14 5 2 7 17
    10 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 14 4 2 8 14
    11 DVTK 14 2 2 10 8
    12 SZEGED-CSANÁD GROSICS A. 15 1 1 13 4
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 19 12 2 5 38
    2 MTK BUDAPEST 18 12 2 4 38
    3 FERENCVÁROSI TC 19 8 6 5 30
    4 DVTK 18 8 4 6 28
    5 HONVÉD MFA 18 8 3 7 27
    6 ETO FC Győr 19 7 2 10 23
    7 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 18 6 5 7 23
    8 VASAS KUBALA AKADÉMIA 18 7 0 11 21
    9 DVSC 17 5 1 11 16
    10 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 18 4 3 11 15
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 PMFC 15 14 1 0 43
    2 PÁPAI ELC 15 12 0 3 36
    3 KIZOTTI CSEPEL TC 14 11 1 2 34
    4 VASAS KUBALA AKADÉMIA 15 11 0 4 33
    5 AIRNERGY FC 15 8 1 6 25
    6 ZTE FC 14 7 2 5 23
    7 FC AJKA 15 5 1 9 16
    8 FC NAGYKANIZSA 13 4 3 6 15
    9 PAKSI SE 15 4 1 10 13
    10 PVSK 15 3 2 10 11
    11 KELEN SC 13 1 0 12 3
    12 DUNAÚJVÁROS PASE (törölve) 0 0 0 0 0
    13 KRISTON SE-MARTONVÁSÁR 13 0 0 13 0
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 11 9 1 1 28
    2 VASAS KUBALA AKADÉMIA 11 9 0 2 27
    3 EGER LABDARÚGÓ SPORT KFT. 11 8 1 2 25
    4 DVSC-DEAC 12 8 0 4 24
    5 UTE 12 5 1 6 16
    6 FC HATVAN 11 4 2 5 14
    7 VÁRDA SPORT EGYESÜLET 11 4 1 6 13
    8 BVSC-ZUGLÓ 11 4 0 7 12
    9 KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 11 2 0 9 6
    10 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 11 0 0 11 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 UTE 12 12 0 0 36
    2 VASAS AKADÉMIA KFT. 12 11 0 1 33
    3 KELEN SC 12 10 0 2 30
    4 SZEKSZÁRDI UFC 13 6 1 6 19
    5 SIÓFOKI BÁNYÁSZ SE 12 6 0 6 18
    6 FOOTBALL CLUB NAGYKANIZSA 12 6 0 6 18
    7 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 12 6 0 6 18
    8 PAKSI SE 13 4 1 8 13
    9 HR-RENT KOZÁRMISLENY 11 2 0 9 6
    10 DUNAÚJVÁROS PASE 12 2 0 10 6
    11 SZENTLŐRINC-SELLYE (törölve) 0 0 0 0 0
    12 PÉCSI VASUTAS SK 11 0 0 11 0
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 VASAS KUBALA AKADÉMIA 11 10 1 0 31
    2 MTK BUDAPEST 11 10 0 1 30
    3 ASTRA HFC-ÜLLŐ II. 11 8 1 2 25
    4 MERCEDES KLC 11 6 0 5 18
    5 GYULAI AMAZONOK 11 5 0 6 15
    6 SOROKSÁR SPORT CLUB 11 5 0 6 15
    7 SZOLNOKI MÁV UFC 11 5 0 6 15
    8 BUDAPEST HONVÉD 10 3 0 7 9
    9 ÚJPEST FC 10 1 0 9 3
    10 BVSC-ZUGLÓ 11 0 0 11 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

COVID19-tájékoztatás
Fiú toborzó
Leány toborzó

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu