U14 Bárdi Milán értékelése az UTE elleni bajnokiról, és beharangozója a hétvégi meccs kapcsán

-Múlt héten szombaton az UTE csapatát fogadtuk vendégül. Egy erős, gyors és fizikálisan jó csapatra számítottunk, akik még jól is futballoznak. Úgy gondolom, hogy az első harminc perc kiegyenlített volt. Mindkét félnek voltak lehetőségei, de utána sajnos visszavettünk a tempóból. A csatárokat nem tudtuk kellőképpen kiszolgálni, nem kaptuk el a fonalat. Ebben szerintem közrejátszott a mérkőzés elején gyorsan bekapott gól is. Az UTE sajnos még rúgott két gólt, így fölénk kerekedtek ezen a mérkőzésen. Legközelebb nem szabad leállnunk, hajtanunk kell, ahogy szoktunk. Szombaton Pécsre utazunk bajnoki mérkőzésre. Tavasszal már találkoztunk velük a Hungast Kupán, ahol 3-3-as döntetlennel végeztünk egymás ellen, de a büntetőpárbajnál ők kerültek ki győztesként. A tabellán ugyan mögöttünk állnak, de nem szabad őket lebecsülnünk. Ha olyan jó játékkal, tempóval és felfogással játszunk majd, ahogy edzünk, kétségtelenül mi fogunk nyerni!

2016.11.10. 12:37

Vissza

  •   M GY D V P
    1 MOL VIDI FC 19 15 2 2 47
    2 PMFC 19 15 2 2 47
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 19 15 1 3 46
    4 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 19 13 2 4 41
    5 ZTE AKADÉMIA 19 11 3 5 36
    6 UTE 19 10 0 9 30
    7 SZEGED-GROSICS AKADÉMIA A 19 9 1 9 28
    8 ÚFC 19 8 4 7 28
    9 PAKSI FC 19 8 3 8 27
    10 SZOLNOKI MÁV UP. FC 19 7 2 10 23
    11 GYIRMÓT SE GYŐR 19 6 2 11 20
    12 BUDAI FUTBALL CLUB 19 5 4 10 19
    13 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 18 5 1 12 16
    14 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 18 4 3 11 15
    15 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 19 3 0 16 9
    16 SZEKSZÁRDI UFC 19 0 4 15 4
  •   M GY D V P
    1 VASAS KUBALA AKADÉMIA 19 12 6 1 42
    2 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 19 12 6 1 42
    3 UTE 19 12 2 5 38
    4 PAKSI FC 19 11 3 5 36
    5 MOL VIDI FC 19 10 5 4 35
    6 ÚFC 19 8 7 4 31
    7 ZTE AKADÉMIA 19 8 5 6 29
    8 SZOLNOKI MÁV UP. FC 19 8 5 6 29
    9 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 19 8 4 7 28
    10 PMFC 18 7 4 7 25
    11 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 19 7 3 9 24
    12 GYIRMÓT SE GYŐR 19 5 3 11 18
    13 BUDAI FUTBALL CLUB 19 5 2 12 17
    14 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 18 3 5 10 14
    15 SZEGED-GROSICS AKADÉMIA A 19 3 3 13 12
    16 SZEKSZÁRDI UFC 19 0 1 18 1
  •   M GY D V P
    1 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 19 16 1 2 49
    2 MOL VIDI FC 19 13 1 5 40
    3 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 19 12 1 6 37
    4 VASAS KUBALA AKADÉMIA 19 11 2 6 35
    5 UTE 19 10 3 6 33
    6 SZEGED-GROSICS AKADÉMIA A 19 10 2 7 32
    7 BUDAI FUTBALL CLUB 19 9 3 7 30
    8 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 19 9 3 7 30
    9 ÚFC 19 8 5 6 29
    10 ZTE AKADÉMIA 19 7 3 9 24
    11 PAKSI FC 19 7 3 9 24
    12 PMFC 19 7 2 10 23
    13 GYIRMÓT SE GYŐR 19 7 2 10 23
    14 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 19 5 2 12 17
    15 SZOLNOKI MÁV UP. FC 19 3 0 16 9
    16 SZEKSZÁRDI UFC 19 0 3 16 3
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 19 17 2 0 53
    2 HONVÉD-MFA 19 12 4 3 40
    3 MOL VIDI FC 19 12 3 4 39
    4 MTK BUDAPEST 18 11 5 2 38
    5 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 19 9 2 8 29
    6 FERENCVÁROSI TC 19 8 5 6 29
    7 DVSC-DLA 19 8 3 8 27
    8 UTE 19 7 2 10 23
    9 VASAS KUBALA AKADÉMIA 19 6 3 10 21
    10 DVTK 19 6 3 10 21
    11 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 18 6 3 9 21
    12 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 19 5 6 8 21
    13 ETO FC GYŐR 17 4 7 6 19
    14 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 18 5 1 12 16
    15 PMFC 18 3 3 12 12
    16 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 19 3 2 14 11
  •   M GY D V P
    1 HONVÉD-MFA 19 14 2 3 44
    2 VASAS KUBALA AKADÉMIA 19 13 3 3 42
    3 PUSKÁS AKADÉMIA FC 18 12 4 2 40
    4 FERENCVÁROSI TC 18 11 2 5 35
    5 DVSC-DLA 19 10 3 6 33
    6 MTK BUDAPEST 18 10 3 5 33
    7 DVTK 19 9 1 9 28
    8 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 18 8 3 7 27
    9 ETO FC GYŐR 17 8 1 8 25
    10 MOL VIDI FC 19 6 4 9 22
    11 UTE 19 6 1 12 19
    12 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 19 4 6 9 18
    13 PMFC 18 4 3 11 15
    14 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 19 4 3 12 15
    15 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 19 4 2 13 14
    16 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 18 4 1 13 13
  •   M GY D V P
    1 VASAS KUBALA AKADÉMIA 14 13 1 0 40
    2 FERENCVÁROSI TC 14 11 1 2 34
    3 BUDAÖRS 14 10 1 3 31
    4 DUNAHARASZTI MTK 14 8 2 4 26
    5 VIADUKT SE BIATORBÁGY 14 7 0 7 21
    6 KELEN SC 14 6 2 6 20
    7 SOROKSÁR SPORT CLUB 14 5 3 6 18
    8 REAC SPORTISKOLA SE 13 5 2 6 17
    9 BVSC-ZUGLÓ 14 4 1 9 13
    10 DUNAKANYAR SE-SZENTENDRE 13 2 2 9 8
    11 DOROGI FC 14 2 0 12 6
    12 UTE 14 1 3 10 6
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 FERENCVÁROSI TC 14 12 2 0 38
    2 UTE 13 10 1 2 31
    3 DUNAKANYAR SE-SZENTENDRE 13 9 2 2 29
    4 KELEN SC 13 7 3 3 24
    5 VASAS KUBALA AKADÉMIA 14 6 2 6 20
    6 VIADUKT SE BIATORBÁGY 13 6 0 7 18
    7 DUNAHARASZTI MTK 14 5 3 6 18
    8 BVSC-ZUGLÓ 14 5 3 6 18
    9 SOROKSÁR SPORT CLUB 14 5 1 8 16
    10 BUDAÖRS 14 2 3 9 9
    11 REAC SPORTISKOLA SE 13 1 3 9 6
    12 DOROGI FC 13 1 1 11 4
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 11 8 2 1 26
    2 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 11 8 0 3 24
    3 FC HATVAN 10 7 1 2 22
    4 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 10 5 0 5 15
    5 VÁC VLSE 10 4 1 5 13
    6 BALMAZÚJVÁROSI FC 10 4 1 5 13
    7 VASAS KUBALA AKADÉMIA 10 3 1 6 10
    8 DVTK 10 2 2 6 8
    9 KAZINCBARCIKA 8 0 0 8 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 11 9 2 0 29
    2 AIRNERGY FC-BMTE 10 8 1 1 25
    3 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 10 8 1 1 25
    4 VASAS KUBALA AKADÉMIA 9 4 2 3 14
    5 DLA-DEAC 9 4 0 5 12
    6 MERCEDES-KLC 10 2 2 6 8
    7 DVTK 10 2 1 7 7
    8 ÚFC 10 2 1 7 7
    9 KŐBÁNYÁÉRT FNLA 9 0 0 9 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu