VKLA Berecz Zsombor, a talentum program támogatottja

Berecz Zsombor, a talentum program támogatottja profi karrierben és további fejlődési lehetőségben bízik

A napokban interjút készítettünk a Vasas Kubala Akadémia U17-es csapatának kiemelkedő tehetségű középpályás labdarúgójával, Berecz Zsomborral. A beszélgetés apropóját az a nemrégiben aláírt profi szerződés adta, mely értelmében Zsombor mostantól az Akadémia talentum programjának egyik támogatottja. A Vasas Pasaréti Sportcentrumában egy – a sérülése ellenére is – nyugodt, bizakodó ifjú futballistát ismerhettünk meg, aki előtt magasan ívelő karrier állhat.

Idén 4 éve, hogy a Kubalások csapatát erősíti a Diósgyőrből érkezett, nyékládházi középpályás. Annak idején Zsombor, szüleivel egyetértésben döntött a Kubala Akadémia mellett, hiszen ezt a csapatot találták korosztályának legkiemelkedőbbjének. Épp ezért pedig remek lehetőségnek gondolták, hogy itt építse tovább amatőr karrierjét. Az idő pedig bebizonyította, nem tévedtek, hiszen Zsombor ettől a szezontól már hivatásos szerződéssel rendelkezik a Vasas Kubala Akadémián, és ezzel párhuzamosan patronáltja lett a klubnál működő talentum programnak is.

A talentum programnak köszönhetően az eddigieknél is kiemelkedőbb támogatásra, valamint egyre több külföldi, illetve felnőtt csapatbeli játéklehetőségre és próbajátékra számíthat.

 

Zsombor elmondta, örül annak, hogy láthatóan évről évre egyre fejlődik az Akadémia, amit labdarúgóként főként a folyamatosan javuló körülményeken érzékel. Kiemelte továbbá, hogy a Kubalások családjában és ezen belül csapatában remek a hangulat, összetartó a társaság, így mindig öröm, ha együtt léphetnek pályára.

Ami pedig talán még ennél is fontosabb, hogy számos külföldi utánpótlás csapattal nyílik lehetőségük megmérkőzni. Ezek a meccsek különösen hasznosak, hiszen a Kubalásoknak ilyenkor alkalmuk nyílik megismerni az eltérő futballkultúrájú csapatok stílusát.

Gyakran tapasztalják, hogy az első osztályú külföldi csapatoknál jellemző nagyobb iramú játék itthon is érezteti pozitív hatását. Egy-egy külföldi mérkőzést vagy kupát követően ugyanis a hazai kupamérkőzéseken újult erővel, nagyobb lendülettel tudják felvenni a küzdelmet az ellenféllel, aminek általában meg is van a gyümölcse.

 

Zsombor jelenleg a klub szakembereinek irányítása alatt rehabilitációs munkát végez, így jelenleg még nem tud részt venni csapattársaival a normál edzésprogramban és a versenyeztetésben. Felépülése szépen halad, Ő maga érzi, hogy hétről hétre egyre erősebbé és egészségesebbé válik. Addig is, míg a hamarosan sorra kerülő orvosi ellenőrzésen kiderül, hogy pontosan mikor térhet vissza ismét a pályára, konditermi edzésekkel, sőt, már futással is erősít.

Célja erre az évre, hogy egy sikeres visszatérést követően a tavalyiakhoz hasonlóan (30 találatot szerzett az előző szezonban) sok gólt szerezzen a Vasas Kubala Akadémiának. Emellett pedig középpályásként azt is fontos feladatának tartja, hogy csapattársait gólpasszokkal segítse.

A tehetséges ifjú labdarúgó álma, hogy ifi karrierjét követően vagy egy magyarországi nb1-es klubnál folytassa – különösen örülne, ha a Vasas felnőtt csapata ismét felkerülne az első osztályba és közöttük folytathatná – vagy külföldre igazoljon egy közepes szinten álló csapathoz.  

Sokan talán egyből a sztárcsapatokat céloznák meg, azonban Zsombor úgy véli, hogy egy igazán jó labdarúgónak külföldön is fel kell építenie magát és karrierjét. Ehhez talán jó választás egy kisebb klub, ahonnan ugyan lépésenként, de felfelé visz az út! Szerinte így lehet biztos alapokra helyeződő a külföldi karriert befutni, ahhoz hasonlót, amely ifi karrierjét is jellemzi.

 

Egy korábbi interjúban Kovács Norbert, a Vasas Kubala Akadémia ügyvezetője elmondta, hogy nagy örömmel tölti el a Zsomborral kötött megegyezés és bízik benne, hogy ez csak az út eleje, és további Kubalás tehetségek fognak a válogatottban is alapembernek számító játékos nyomdokaiba lépni.

2012.09.11. 00:00

Vissza

  •   M GY D V P
    1 VASAS AKADÉMIA KFT. 9 9 0 0 27
    2 FEHÉRVÁR FC SPORTSZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. 9 8 1 0 25
    3 PÉCSI SPORT NONPROFIT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 9 8 1 0 25
    4 ÚJPESTI TORNA EGYLET 9 7 0 2 21
    5 SPARTACUS 1928 UTÁNPÓTLÁSKÉPZŐ - KÖZPONT NONPROFIT KFT. 9 7 0 2 21
    6 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BENE FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA 9 4 1 4 13
    7 GROSICS AKADÉMIA FUTBALLKLUB 9 4 0 5 12
    8 JOBSFORWARD KFT. 9 3 2 4 11
    9 ZALAEGERSZEGI TE FOOTBALL CLUB ZRT. 9 3 1 5 10
    10 SZOLNOKI MÁV UTÁNPÓTLÁS FC KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 9 3 1 5 10
    11 PAKSI FUTBALL CLUB KFT. 9 2 3 4 9
    12 KECSKEMÉTI LABDARÚGÓ AKADÉMIA NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 9 2 1 6 7
    13 GYIRMÓT SPORTEGYESÜLET 9 2 0 7 6
    14 BUDAI FUTBALL CLUB SPORTEGYESÜLET 9 1 2 6 5
    15 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SPORT EGYESÜLET 9 1 0 8 3
    16 SZEKSZÁRDI UTÁNPÓTLÁSNEVELŐ FOOTBALL CLUB 9 0 3 6 3
  •   M GY D V P
    1 ÚJPESTI TORNA EGYLET 9 6 1 2 19
    2 PÉCSI SPORT NONPROFIT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 9 5 2 2 17
    3 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BENE FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA 9 5 2 2 17
    4 VASAS AKADÉMIA KFT. 9 4 4 1 16
    5 SPARTACUS 1928 UTÁNPÓTLÁSKÉPZŐ - KÖZPONT NONPROFIT KFT. 9 4 4 1 16
    6 ZALAEGERSZEGI TE FOOTBALL CLUB ZRT. 9 4 4 1 16
    7 FEHÉRVÁR FC SPORTSZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. 9 4 3 2 15
    8 JOBSFORWARD KFT. 9 4 3 2 15
    9 KECSKEMÉTI LABDARÚGÓ AKADÉMIA NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 9 4 2 3 14
    10 SZOLNOKI MÁV UTÁNPÓTLÁS FC KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 9 4 2 3 14
    11 PAKSI FUTBALL CLUB KFT. 9 4 0 5 12
    12 GYIRMÓT SPORTEGYESÜLET 9 3 1 5 10
    13 BUDAI FUTBALL CLUB SPORTEGYESÜLET 9 2 0 7 6
    14 GROSICS AKADÉMIA FUTBALLKLUB 9 1 3 5 6
    15 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SPORT EGYESÜLET 9 1 2 6 5
    16 SZEKSZÁRDI UTÁNPÓTLÁSNEVELŐ FOOTBALL CLUB 9 0 1 8 1
  •   M GY D V P
    1 KECSKEMÉTI LABDARÚGÓ AKADÉMIA NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 9 7 1 1 22
    2 SPARTACUS 1928 UTÁNPÓTLÁSKÉPZŐ - KÖZPONT NONPROFIT KFT. 9 7 1 1 22
    3 VASAS AKADÉMIA KFT. 9 6 1 2 19
    4 GROSICS AKADÉMIA FUTBALLKLUB 9 6 0 3 18
    5 PÉCSI SPORT NONPROFIT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 9 5 1 3 16
    6 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BENE FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA 9 5 1 3 16
    7 FEHÉRVÁR FC SPORTSZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. 9 5 0 4 15
    8 ÚJPESTI TORNA EGYLET 9 5 0 4 15
    9 PAKSI FUTBALL CLUB KFT. 9 5 0 4 15
    10 BUDAI FUTBALL CLUB SPORTEGYESÜLET 9 4 2 3 14
    11 JOBSFORWARD KFT. 9 4 1 4 13
    12 ZALAEGERSZEGI TE FOOTBALL CLUB ZRT. 9 3 2 4 11
    13 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SPORT EGYESÜLET 9 2 1 6 7
    14 GYIRMÓT SPORTEGYESÜLET 9 2 0 7 6
    15 SZEKSZÁRDI UTÁNPÓTLÁSNEVELŐ FOOTBALL CLUB 9 0 1 8 1
    16 SZOLNOKI MÁV UTÁNPÓTLÁS FC KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 9 0 0 9 0
  •   M GY D V P
    1 FELCSÚT SPORTEGYESÜLET 9 8 1 0 25
    2 FEHÉRVÁR FC SPORTSZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. 8 7 1 0 22
    3 MTK BUDAPEST LABDARÚGÓ ZRT. 9 6 2 1 20
    4 HONVÉD FUTBALL CLUB KFT. 8 6 1 1 19
    5 ILLÉS SPORT ALAPÍTVÁNY 9 4 2 3 14
    6 FTC LABDARÚGÓ ZRT. 9 4 1 4 13
    7 KECSKEMÉTI LABDARÚGÓ AKADÉMIA NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 9 3 4 2 13
    8 SPARTACUS 1928 UTÁNPÓTLÁSKÉPZŐ - KÖZPONT NONPROFIT KFT. 9 3 2 4 11
    9 ÚJPESTI TORNA EGYLET 9 3 1 5 10
    10 VASAS AKADÉMIA KFT. 9 3 0 6 9
    11 DIÓSGYŐR FUTBALL CLUB KFT. 8 3 0 5 9
    12 ETO FUTBALL SPORTSZERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 8 2 3 3 9
    13 DLA UTÁNPÓTLÁS NEVELŐ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 8 2 1 5 7
    14 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BENE FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA 10 2 1 7 7
    15 PÉCSI SPORT NONPROFIT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 8 2 0 6 6
    16 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SPORT EGYESÜLET 8 1 0 7 3
  •   M GY D V P
    1 MTK BUDAPEST LABDARÚGÓ ZRT. 9 8 0 1 24
    2 HONVÉD FUTBALL CLUB KFT. 8 7 1 0 22
    3 DLA UTÁNPÓTLÁS NEVELŐ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 8 5 1 2 16
    4 FTC LABDARÚGÓ ZRT. 9 5 1 3 16
    5 FELCSÚT SPORTEGYESÜLET 8 4 3 1 15
    6 VASAS AKADÉMIA KFT. 9 4 2 3 14
    7 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SPORT EGYESÜLET 8 4 1 3 13
    8 ETO FUTBALL SPORTSZERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 8 4 1 3 13
    9 DIÓSGYŐR FUTBALL CLUB KFT. 8 4 0 4 12
    10 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BENE FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA 10 4 0 6 12
    11 ILLÉS SPORT ALAPÍTVÁNY 9 2 2 5 8
    12 FEHÉRVÁR FC SPORTSZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. 8 2 1 5 7
    13 KECSKEMÉTI LABDARÚGÓ AKADÉMIA NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 9 2 1 6 7
    14 ÚJPESTI TORNA EGYLET 9 2 0 7 6
    15 SPARTACUS 1928 UTÁNPÓTLÁSKÉPZŐ - KÖZPONT NONPROFIT KFT. 9 1 3 5 6
    16 PÉCSI SPORT NONPROFIT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 7 1 1 5 4
  •   M GY D V P
    1 VASAS AKADÉMIA KFT. 8 8 0 0 24
    2 FTC LABDARÚGÓ ZRT. 8 6 0 2 18
    3 BSC 1924 FUTBALL KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 7 6 0 1 18
    4 KELEN SPORT CLUB 8 4 2 2 14
    5 VIADUKT SPORTEGYESÜLET BIATORBÁGY 8 4 0 4 12
    6 SOROKSÁR SPORT CLUB KFT. 8 3 1 4 10
    7 RÁKOSPALOTAI EGYETÉRTÉS ATLÉTIKAI CLUB SPORTISKOLA SPORTEGYESÜLET 8 3 1 4 10
    8 DUNAHARASZTI MUNKÁS TESTEDZŐ KÖR 7 2 2 3 8
    9 BUDAPESTI VASUTAS SPORT CLUB-ZUGLÓ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 8 2 1 5 7
    10 ÚJPESTI TORNA EGYLET 8 1 2 5 5
    11 DUNAKANYAR SPORTEGYESÜLET 7 1 1 5 4
    12 DOROGI FUTBALL CLUB 7 1 0 6 3
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 FTC LABDARÚGÓ ZRT. 8 7 1 0 22
    2 ÚJPESTI TORNA EGYLET 8 6 1 1 19
    3 KELEN SPORT CLUB 8 5 1 2 16
    4 DUNAKANYAR SPORTEGYESÜLET 7 5 1 1 16
    5 VIADUKT SPORTEGYESÜLET BIATORBÁGY 8 5 0 3 15
    6 VASAS AKADÉMIA KFT. 8 4 1 3 13
    7 BSC 1924 FUTBALL KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 7 2 2 3 8
    8 SOROKSÁR SPORT CLUB KFT. 7 2 0 5 6
    9 DUNAHARASZTI MUNKÁS TESTEDZŐ KÖR 7 1 2 4 5
    10 BUDAPESTI VASUTAS SPORT CLUB-ZUGLÓ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 7 1 1 5 4
    11 DOROGI FUTBALL CLUB 7 1 0 6 3
    12 RÁKOSPALOTAI EGYETÉRTÉS ATLÉTIKAI CLUB SPORTISKOLA SPORTEGYESÜLET 8 0 2 6 2
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FUTBALL CLUB KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 5 4 1 0 13
    2 VÁRDA SPORT EGYESÜLET KISVÁRDA 5 4 0 1 12
    3 FUTBALL CLUB HATVAN 5 3 1 1 10
    4 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FOOTBALL CLUB SZOLGÁLTATÓ KFT. 5 3 0 2 9
    5 BALMAZÚJVÁROSI FOOTBALL CLUB 4 2 0 2 6
    6 DIÓSGYŐR FUTBALL CLUB KFT. 4 1 1 2 4
    7 VASAS AKADÉMIA KFT. 5 1 0 4 3
    8 VÁC VÁROS LABDARÚGÓ SPORT EGYESÜLET 4 0 1 3 1
    9 KAZINCBARCIKAI SPORT CLUB FC KFT. 3 0 0 3 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 FELCSÚT SPORTEGYESÜLET 5 5 0 0 15
    2 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FOOTBALL CLUB SZOLGÁLTATÓ KFT. 6 5 0 1 15
    3 LEVEGŐ-ENERGIA HUNGARY FOOTBALL CLUB 4 3 0 1 9
    4 DLA UTÁNPÓTLÁS NEVELŐ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 5 3 0 2 9
    5 JOBSFORWARD KFT. 5 2 0 3 6
    6 DIÓSGYŐR FUTBALL CLUB KFT. 4 1 0 3 3
    7 VASAS AKADÉMIA KFT. 3 0 1 2 1
    8 KECSKEMÉTI LABDARÚGÓ CLUB KÖZÖS TORNA EGYLET SPORTISKOLA 5 0 1 4 1
    9 KŐBÁNYÁÉRT EGYESÜLET 3 0 0 3 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu