U19 Borvető Áron értékelte a Ferencváros elleni bajnokit

-Szombat reggel a Fradi ellen léptünk pályára a Fáy utcában. Az eltiltások és sérülések miatt elég szűkös volt a keretünk, de ettől függetlenül a győzelem volt a cél ugyanúgy, ahogy minden meccsen. Nem kezdtünk jól, a mérkőzés első tíz percében két gólt kaptunk. Nem zavart meg minket a két bekapott gól, és a csapat sokadszor is megmutatta, hogy mentálisan kiemelkedő ebben a mezőnyben. Még az első félidőben sikerült kiegyenlítenünk, majd ezután is mi támadtunk és alakítottunk ki több helyzetet. Nálunk volt a lélektani előny és a mi kezünkben volt a meccs egészen addig, amíg a játékvezető ki nem állított tőlünk egy játékost. Innentől kezdve megváltozott a játék képe és ellenfelünk gólra váltotta az emberelőnyt. Az eredmény miatt csalódottak vagyunk, mert máshogy is alakulhatott volna a meccs, de nagyot küzdött a csapat, és úgy érzem kihoztuk magunkból a maximumot! Szombaton a Honvéd ellen fogunk játszani, ez lesz a szezon utolsó mérkőzése. Kevesen vagyunk, de mindenki ugyanolyan motiváltan várja a meccset, mint a szezon során minden hétvégét. Szeretnénk minél előrébb végezni és jól zárni az őszi szezont, ennek érdekében pedig mindent meg fogunk tenni. A pálya beszél!

2016.12.09. 13:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu