VKLA Bronzérem Prágából is

A sikeresen megvívott csoportmérkőzések után a csütörtöki nap a lazításé volt, hiszen ezúttal csak nyolc óra után volt a reggeli ébresztő.   A délelőtti könnyű átmozgatást gyors ebéd követte, hiszen két órára a Vasas Kubala Akadémia küldöttségét – a debreceniekével együtt – a prágai magyar nagykövet hívta vendégségbe. A jó hangulatú találkozót pedig még egy fagylaltozás követte a belvárosban.

Vasas Kubala Akadémia

Pénteken a Sparta Prága várt ránk az elődöntőben, és végül nagy csata után 3:2-es vereséget szenvedtünk. Jól indult a találkozó, hiszen a balhátvéd Rudner Tamás kétszer is eredményes volt, különösen a második találata, amikor is Cseke Benjamin sarkazása után talált be, volt látványos. Sajnos a félidő lefújása előtti másodpercekben büntetőből szépítettek a prágaiak. A Sparta a fordulás után átvette az irányítást, és bár a fiúk hősiesen védekeztek, előbb egy kavarodás után egyenlítettek a csehek, majd öt perccel a lefújás előtt egy távoli lövéssel – amihez sajnos a kapusunknak is volt némi köze – megszerezték a vezetést is. Az utolsó percekben Thoma Krisztiánnak még meg volt a lehetősége az egyenlítésre, azonban tiszta ziccerben hibázott.

Vasas Kubala Akadémia

Szombaton került sor a bronzmeccsre a Levszki Szófia ellen. A fiúknak sikerült túltenniük magukat az előző napi vereségen, és meggyőző játékkal, 4:2-es győzelemmel megszerezték az érmet. A kezdés után nem sokkal Varga Szabolcs egy indítás után kilőtte a hosszúsarkot, amivel megszereztük a vezetést, ám egy hiba következtében hamar egyenlítettek a szófiaiak, sőt egy labdavesztésünk után a második játékrész elején a vezetést is megszerezték. A mieink azonban nem adták fel, először Varga beadását Cseke lőtte kapásból a Sparta kapujába, majd rövidesen újra Varga Szabolcs volt eredményes, aki letámadta védőjét és a megkaparintott labdát a kapus hasa alatt juttatta a hálóba. A 85. percben újra Varga Szabolcs volt a főszereplő, Katona Bencét ugratta ki, és ő sem is hibázott.
A fentebb soroltak tükrében egyáltalán nem volt meglepetés, hogy a találkozó után a mérkőzés legjobbjának szóló plakettet Varga Szabolcs vehette át.

Tóth Csaba vezetőedző:
- Az elődöntőben 2:0-s vezetésünk tudtában nem mertünk felszabadultan játszani, onnantól az energiánkat a labda „nyomozásra” fecséreltük a játék helyett. Ebbe sajnos belefáradtunk és nem bírtuk ki a végét.
A Levszki elleni meccsen, elvileg két csalódott együttes csapott össze, szerencsére ez rajtunk egyáltalán nem látszódott. Egy agresszív, erőteljes fizikális felépítésű csapat ellen produkáltunk szép játékot, és a végére egyértelműen felülmúltuk őket.
Büszke vagyok a fiúkra, kitettek magukért, nagyon szép sikert könyvelhetnek el ezzel a harmadik helyezéssel.

2012.07.29. 00:00

Vissza

  •   M GY D V P
    1 VASAS AKADÉMIA KFT. 9 9 0 0 27
    2 FEHÉRVÁR FC SPORTSZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. 9 8 1 0 25
    3 PÉCSI SPORT NONPROFIT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 9 8 1 0 25
    4 ÚJPESTI TORNA EGYLET 9 7 0 2 21
    5 SPARTACUS 1928 UTÁNPÓTLÁSKÉPZŐ - KÖZPONT NONPROFIT KFT. 9 7 0 2 21
    6 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BENE FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA 9 4 1 4 13
    7 GROSICS AKADÉMIA FUTBALLKLUB 9 4 0 5 12
    8 JOBSFORWARD KFT. 9 3 2 4 11
    9 ZALAEGERSZEGI TE FOOTBALL CLUB ZRT. 9 3 1 5 10
    10 SZOLNOKI MÁV UTÁNPÓTLÁS FC KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 9 3 1 5 10
    11 PAKSI FUTBALL CLUB KFT. 9 2 3 4 9
    12 KECSKEMÉTI LABDARÚGÓ AKADÉMIA NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 9 2 1 6 7
    13 GYIRMÓT SPORTEGYESÜLET 9 2 0 7 6
    14 BUDAI FUTBALL CLUB SPORTEGYESÜLET 9 1 2 6 5
    15 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SPORT EGYESÜLET 9 1 0 8 3
    16 SZEKSZÁRDI UTÁNPÓTLÁSNEVELŐ FOOTBALL CLUB 9 0 3 6 3
  •   M GY D V P
    1 ÚJPESTI TORNA EGYLET 9 6 1 2 19
    2 PÉCSI SPORT NONPROFIT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 9 5 2 2 17
    3 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BENE FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA 9 5 2 2 17
    4 VASAS AKADÉMIA KFT. 9 4 4 1 16
    5 SPARTACUS 1928 UTÁNPÓTLÁSKÉPZŐ - KÖZPONT NONPROFIT KFT. 9 4 4 1 16
    6 ZALAEGERSZEGI TE FOOTBALL CLUB ZRT. 9 4 4 1 16
    7 FEHÉRVÁR FC SPORTSZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. 9 4 3 2 15
    8 JOBSFORWARD KFT. 9 4 3 2 15
    9 KECSKEMÉTI LABDARÚGÓ AKADÉMIA NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 9 4 2 3 14
    10 SZOLNOKI MÁV UTÁNPÓTLÁS FC KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 9 4 2 3 14
    11 PAKSI FUTBALL CLUB KFT. 9 4 0 5 12
    12 GYIRMÓT SPORTEGYESÜLET 9 3 1 5 10
    13 BUDAI FUTBALL CLUB SPORTEGYESÜLET 9 2 0 7 6
    14 GROSICS AKADÉMIA FUTBALLKLUB 9 1 3 5 6
    15 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SPORT EGYESÜLET 9 1 2 6 5
    16 SZEKSZÁRDI UTÁNPÓTLÁSNEVELŐ FOOTBALL CLUB 9 0 1 8 1
  •   M GY D V P
    1 KECSKEMÉTI LABDARÚGÓ AKADÉMIA NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 9 7 1 1 22
    2 SPARTACUS 1928 UTÁNPÓTLÁSKÉPZŐ - KÖZPONT NONPROFIT KFT. 9 7 1 1 22
    3 VASAS AKADÉMIA KFT. 9 6 1 2 19
    4 GROSICS AKADÉMIA FUTBALLKLUB 9 6 0 3 18
    5 PÉCSI SPORT NONPROFIT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 9 5 1 3 16
    6 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BENE FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA 9 5 1 3 16
    7 FEHÉRVÁR FC SPORTSZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. 9 5 0 4 15
    8 ÚJPESTI TORNA EGYLET 9 5 0 4 15
    9 PAKSI FUTBALL CLUB KFT. 9 5 0 4 15
    10 BUDAI FUTBALL CLUB SPORTEGYESÜLET 9 4 2 3 14
    11 JOBSFORWARD KFT. 9 4 1 4 13
    12 ZALAEGERSZEGI TE FOOTBALL CLUB ZRT. 9 3 2 4 11
    13 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SPORT EGYESÜLET 9 2 1 6 7
    14 GYIRMÓT SPORTEGYESÜLET 9 2 0 7 6
    15 SZEKSZÁRDI UTÁNPÓTLÁSNEVELŐ FOOTBALL CLUB 9 0 1 8 1
    16 SZOLNOKI MÁV UTÁNPÓTLÁS FC KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 9 0 0 9 0
  •   M GY D V P
    1 FELCSÚT SPORTEGYESÜLET 9 8 1 0 25
    2 FEHÉRVÁR FC SPORTSZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. 9 7 2 0 23
    3 HONVÉD FUTBALL CLUB KFT. 9 6 2 1 20
    4 MTK BUDAPEST LABDARÚGÓ ZRT. 9 6 2 1 20
    5 ILLÉS SPORT ALAPÍTVÁNY 9 4 2 3 14
    6 FTC LABDARÚGÓ ZRT. 9 4 1 4 13
    7 KECSKEMÉTI LABDARÚGÓ AKADÉMIA NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 9 3 4 2 13
    8 SPARTACUS 1928 UTÁNPÓTLÁSKÉPZŐ - KÖZPONT NONPROFIT KFT. 9 3 2 4 11
    9 ÚJPESTI TORNA EGYLET 9 3 1 5 10
    10 VASAS AKADÉMIA KFT. 9 3 0 6 9
    11 DIÓSGYŐR FUTBALL CLUB KFT. 8 3 0 5 9
    12 ETO FUTBALL SPORTSZERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 8 2 3 3 9
    13 DLA UTÁNPÓTLÁS NEVELŐ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 8 2 1 5 7
    14 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BENE FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA 10 2 1 7 7
    15 PÉCSI SPORT NONPROFIT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 8 2 0 6 6
    16 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SPORT EGYESÜLET 8 1 0 7 3
  •   M GY D V P
    1 HONVÉD FUTBALL CLUB KFT. 9 8 1 0 25
    2 MTK BUDAPEST LABDARÚGÓ ZRT. 9 8 0 1 24
    3 DLA UTÁNPÓTLÁS NEVELŐ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 8 5 1 2 16
    4 FTC LABDARÚGÓ ZRT. 9 5 1 3 16
    5 FELCSÚT SPORTEGYESÜLET 8 4 3 1 15
    6 VASAS AKADÉMIA KFT. 9 4 2 3 14
    7 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SPORT EGYESÜLET 8 4 1 3 13
    8 ETO FUTBALL SPORTSZERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 8 4 1 3 13
    9 DIÓSGYŐR FUTBALL CLUB KFT. 8 4 0 4 12
    10 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BENE FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA 10 4 0 6 12
    11 ILLÉS SPORT ALAPÍTVÁNY 9 2 2 5 8
    12 FEHÉRVÁR FC SPORTSZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. 9 2 1 6 7
    13 KECSKEMÉTI LABDARÚGÓ AKADÉMIA NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 9 2 1 6 7
    14 ÚJPESTI TORNA EGYLET 9 2 0 7 6
    15 SPARTACUS 1928 UTÁNPÓTLÁSKÉPZŐ - KÖZPONT NONPROFIT KFT. 9 1 3 5 6
    16 PÉCSI SPORT NONPROFIT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 7 1 1 5 4
  •   M GY D V P
    1 VASAS AKADÉMIA KFT. 8 8 0 0 24
    2 FTC LABDARÚGÓ ZRT. 8 6 0 2 18
    3 BSC 1924 FUTBALL KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 7 6 0 1 18
    4 KELEN SPORT CLUB 8 4 2 2 14
    5 VIADUKT SPORTEGYESÜLET BIATORBÁGY 8 4 0 4 12
    6 SOROKSÁR SPORT CLUB KFT. 8 3 1 4 10
    7 RÁKOSPALOTAI EGYETÉRTÉS ATLÉTIKAI CLUB SPORTISKOLA SPORTEGYESÜLET 8 3 1 4 10
    8 DUNAHARASZTI MUNKÁS TESTEDZŐ KÖR 7 2 2 3 8
    9 BUDAPESTI VASUTAS SPORT CLUB-ZUGLÓ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 8 2 1 5 7
    10 ÚJPESTI TORNA EGYLET 8 1 2 5 5
    11 DUNAKANYAR SPORTEGYESÜLET 7 1 1 5 4
    12 DOROGI FUTBALL CLUB 7 1 0 6 3
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 FTC LABDARÚGÓ ZRT. 8 7 1 0 22
    2 ÚJPESTI TORNA EGYLET 8 6 1 1 19
    3 KELEN SPORT CLUB 8 5 1 2 16
    4 DUNAKANYAR SPORTEGYESÜLET 7 5 1 1 16
    5 VIADUKT SPORTEGYESÜLET BIATORBÁGY 8 5 0 3 15
    6 VASAS AKADÉMIA KFT. 8 4 1 3 13
    7 BSC 1924 FUTBALL KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 7 2 2 3 8
    8 BUDAPESTI VASUTAS SPORT CLUB-ZUGLÓ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 8 2 1 5 7
    9 SOROKSÁR SPORT CLUB KFT. 8 2 0 6 6
    10 DUNAHARASZTI MUNKÁS TESTEDZŐ KÖR 7 1 2 4 5
    11 DOROGI FUTBALL CLUB 7 1 0 6 3
    12 RÁKOSPALOTAI EGYETÉRTÉS ATLÉTIKAI CLUB SPORTISKOLA SPORTEGYESÜLET 8 0 2 6 2
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 VÁRDA SPORT EGYESÜLET KISVÁRDA 6 5 0 1 15
    2 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FUTBALL CLUB KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 5 4 1 0 13
    3 FUTBALL CLUB HATVAN 5 3 1 1 10
    4 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FOOTBALL CLUB SZOLGÁLTATÓ KFT. 5 3 0 2 9
    5 BALMAZÚJVÁROSI FOOTBALL CLUB 4 2 0 2 6
    6 DIÓSGYŐR FUTBALL CLUB KFT. 4 1 1 2 4
    7 VASAS AKADÉMIA KFT. 5 1 0 4 3
    8 VÁC VÁROS LABDARÚGÓ SPORT EGYESÜLET 5 0 1 4 1
    9 KAZINCBARCIKAI SPORT CLUB FC KFT. 3 0 0 3 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 FELCSÚT SPORTEGYESÜLET 5 5 0 0 15
    2 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FOOTBALL CLUB SZOLGÁLTATÓ KFT. 6 5 0 1 15
    3 LEVEGŐ-ENERGIA HUNGARY FOOTBALL CLUB 4 3 0 1 9
    4 DLA UTÁNPÓTLÁS NEVELŐ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 5 3 0 2 9
    5 JOBSFORWARD KFT. 5 2 0 3 6
    6 VASAS AKADÉMIA KFT. 4 1 1 2 4
    7 DIÓSGYŐR FUTBALL CLUB KFT. 4 1 0 3 3
    8 KECSKEMÉTI LABDARÚGÓ CLUB KÖZÖS TORNA EGYLET SPORTISKOLA 5 0 1 4 1
    9 KŐBÁNYÁÉRT EGYESÜLET 4 0 0 4 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu