U15 Burzi Alex értékelte csapata téli felkészülését

 
Burzi Alex egyike azon játékosoknak, akik Kun György vezetőedző U15-ös korosztályában futballoznak. A csapat a téli felkészülés ideje alatt járt többek között Zágrábban és Prágában, de hazai pályán is rangos ellenfelekkel szemben lépett pályára. Akadémistánk rövid összefoglalójában tömören, de a lényeget kiemelve értékeli a csapat mögött álló néhány hetes kemény munkát.
 
-Az egész felkészülés alatt keményen dolgozott a csapat. Több nemzetközi meccset is játszottunk, amelyek jó erőpróbának bizonyultak számunkra. Néhány új játékos is csatlakozott a keretünkhöz, nekik sikerült beilleszkedniük a csapatba. Az edzőink által kitűzött célok azok voltak, hogy minél jobb formában legyünk a szezon kezdésére, valamint a játékunk is fejlődjön. A csapat nevében mondhatom, hogy mindkettőt jól megvalósítottuk. Továbbra is így kell edzenünk, és akkor előrébb fogunk tudni lépni a tabellán!
 
Mit vársz a szombati, Bozsik Akadémia elleni meccsen?
 
-Mivel a felkészülésünk nagyon jól sikerült, bízom benne, hogy ez a pályán is visszaköszön, és sikerül elhoznunk mindhárom pontot Nyíregyházáról.
 

2017.02.24. 17:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu