VKLA Cseke Benjamin törökországban edzőtáborozott

 

Cseke Benjamin a nyáron még a VASAS Kubala Akadémia U19-es csapatában kezdte meg a felkészülést, azonban az akadémia és a felnőtt csapat között született sikeres megállapodás keretében egyike volt azon nyolc Kubalásnak, akik kettős játékengedélyt kaptak. Azóta a nyolc játékos közül már többen is lehetőséget kaptak a VASAS FC-ben történő bemutatkozásra. Cseke Benjamin remek játékkal és gólokkal bizonyított, ennek eredményeképp pedig a törökországi edzőtáborba is elvitte magával Dirk Berger, vezetőedző. Élményeiről, tapasztalatairól egy rövid interjúban számolt be honlapunknak:

1.Most tértél haza Belekből, ahol a felnőtt csapattal edzőtáboroztál. Tavaly még az akadémiai csapatokkal jártál Cipruson. Miben különbözött ez a tábor az akkoritól?

A körülmények ugyanolyanok, az edzések intenzitása és a kapott terhelés volt nagyobb, mint cipruson. A felnőttek között sokkal több a futómunka, mint utánpótlás-szinten.

2.Milyen edzőmérkőzéseket játszottatok, és azokon hogyan szerepeltél?

Három edzőmeccsünk volt, egy szerb és egy kazah első osztályú csapattal, és a Sakhtar Donyeck harmadik csapatával. Az első két találkozón az első félidőben játszottam, az ukránok ellen pedig végig a pályán voltam. A szerbek elleni 0:0 mellett két 1:0-s vereséget szenvedtünk. A teljesítményemet közepesre értékelem, voltak jó megoldásaim, de a tapasztalat-hiány és egy kis megilletődöttség miatt hibák is becsúsztak.

3.Hogy érzed, sikerült beilleszkedned a felnőttek közé?

Úgy érzem, mint játékos a teljesítményemmel kell majd beilleszkednem, de mint ember már beilleszkedtem.

4.Akadémista játékosként mit jelent neked, hogy a felnőtt csapatba kerülhettél?

Elismerést jelent, bizonyítási lehetőséget és példát a többi akadémista számára, hogy megvan az esély a felnőtt csapatba kerülésre.

5.Az edzőtáborban volt lehetőségetek kikapcsolódásra is?

Az edzőtábor alatt egy szabadnapot kaptunk, de akkor is – hogy az erőnlétünk megmaradjon – a reggelt 1 óra futással kezdtük a tengerparton.  A csapat nagy része Antalyába ment vásárolni, a másik része kihasználta a lehetőséget a pihenésre. Én utóbbit választottam.

A Vasas Kubala Akadémia nevében Cseke Benjaminnak kívánjuk, hogy továbbra is ugyanilyen remekül tudjon helytállni! Reméljük a jövőben minél több felnőtt mérkőzésen láthatjuk őt játszani!

2013.02.21. 00:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu