VKLA Dávid ismét megosztotta élményeit Törökországból

Dávid, eltelt néhány nap a törökországi edzőtáborban azóta, hogy beszélgettünk, az akadémistáink nagyon kíváncsiak, mi történt veletek az elmúlt időszakban?

-A vasárnapot reggelivel kezdtük, majd két edzés következett, közte egy közös ebéddel. Nagyon jó időnk volt, az edzéseink nagyon pörgősek és színvonalasak, sőt még wellness is be volt iktatva a programba. Esténként közösen vacsorázunk, utána pedig szabad program van mindenkinek. Hétfőn ugyanígy két edzésen vettünk részt, utána pedig kicsit megáztattuk a tengerben a lábainkat is. A keddi napon a közös reggelivel után tengerparti sétára mentünk a csapattal, utána ebédeltünk egyet, majd másfél órás pihenőnk volt a megbeszélés előtt. A megbeszélésen azok a dolgok hangzottak el, amit a délutáni félkészülési mérkőzésen kellett végrehajtanunk!

A legutóbbi örmény együttes után most egy német csapat ellen léptetek pályára. Mennyiben volt más ez a találkozó?

-A helyszínen a pálya nagyon pazar volt, a német ellenfelünk a Kickers Offenbach gárdája volt. Nagyon erős, kiválóan felépített játékosok alkották a keretüket! A kispadról néztem végig a meccset, nem kaptam ma szerepet, a mérkőzés végeredménye pedig sajnos 5:0 lett a németeknek. A találkozó után visszabuszoztunk a szállodába és vacsora következett. A vacsora után szabad programunk volt és ahogy eddig, most is barátnőmmel és a családommal való kommunikálással töltöttem ezt az időt!

Lesz lehetőség javításra és bízunk benne, hogy Te is bizonyítani tudsz majd a harmadik edzőmérkőzésen. A munka addig is teljes erőbedobással folytatódik.

-A szerdai napon a közös reggelit követően edzésünk volt. Aki kevesebbet játszott a mérkőzésen, az maximális terhelést kapott, aki végig pályán volt, az a tengerparton regenerálódással töltötte az edzést. A délutáni program az ebéd után a beleki központban folytatódott, a híres bazárba látogatott el a csapat! Csütörtökön még vár a csapatra egy edzőmérkőzés, amin nagyon szeretnénk bizonyítani, hiszen pénteken utazunk haza Budapestre!

2016.02.11. 00:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu