U17 Delea Zsombor értékelte csapata téli felkészülését

 
-Szerintem jól sikerült a csapat téli felkészülése - kezdi téli összegzését az U17-es csapat játékosa, Delea Zsombor. Akadémistánk a szakmai értékelés mellett kitért a téli átigazolási időszak alatt érkező játékosok beilleszkedésére, valamint a csapat hangulatára is.
 
-Az öltözőben és a pályán is végig jó volt a hangulat, illetve jól összeszokott a csapat. Sok új játékossal bővültünk, akik hamar beilleszkedtek, így tavasszal segíteni tudnak elérni a céljainkat. Jót tesz a csapatnak, hogy senkinek sincs állandó helye a kezdőben, ezáltal minden edzésen és mérkőzésen hajtani kell, hogy a cserék be tudjanak kerülni, a kezdők pedig bentmaradjanak. Jó felkészülési meccseket játszottunk, ahol tanulni tudtunk a hibáinkból, hogy a bajnokságra kijavítsuk azokat.
 
Zsombortól megtudhatjuk, miért találta hasznosnak a nemzetközi felkészülési mérkőzéseket, s azt is, mit vár a tavaszi szezontól.
 
-Játszottunk önbizalomszerző és kemény nemzetközi meccseket a Spartak Trnava, a Vojvodina és az Inter Bratislava csapatai ellen, a mérkőzések nagy részén pedig győztesként hagytuk el a pályát. Szerintem nagyon jó tavasz elé nézünk, és szombaton már el is kezdjük a bajnokságot a Győri ETO együttese ellen. Hajrá Vasas Kubala!

2017.02.24. 19:16

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu