U16 Dombai Bálint értékelte a debreceni döntetlent, és beszélt a hétvégi, Illés elleni meccsről

Mónos Tamás vezetőedző U16-os legénysége szombaton Debrecenbe utazott, ahol a DVSC-DLA csapata fogadta akadémistáinkat. A bajnokság 9. fordulójában egy gólzáporos mérkőzést láthattunk, melyen 3-3-as döntetlen született. Az egy pont megszerzéséről és a következő összecsapásról Dombai Bálint nyilatkozott.

-Tudtuk, hogy Debrecen egy agresszív csapat, és főként a kontra támadásokra fognak rámenni, így erre próbáltunk az edzéseken mi is több figyelmet fordítani. Voltak sérültjeink, de általában ez a kezdő tizenegy, ahogyan felálltunk. Az első félidőben főként mi támadtunk, de a Debrecen egy pontrúgásból és kontratámadásból gólokat tudott szerezni, viszont labdabirtoklásban mi voltunk jobbak. A második félidőben sikerült is egyenlítenünk, de ellenfelünk újra vezetést szerzett. Bár a mérkőzés végén sikerült újra kiegyenlítenünk, s a győzelemhez a végén mi álltunk közelebb, mégsem sikerült a három pont megszerzése és döntetlen lett a végeredmény. A meccs tanulsága, hogy a gyors ellentámadásokat a védelemnek jobban kell lereagálni. Hétvégén az Illés Akadémia lesz az ellenfelünk és előzőleg Szombathelyen 3-1-re kikaptunk, így az akkori meccshez képest koncentráltabban kell futballoznunk. Azon a mérkőzésen is egyenrangú ellenfelek voltunk, de akkor a szerencse nem állt mellettünk. Az Illés Akadémia jó formában van, vezetik a bajnokságot, mi most ezen szeretnénk változtatni!

2016.10.27. 14:23

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Nyári táborok
Információk
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu