VKLA Eb-selejtezőn kell bizonyítania Balogh Lászlónak

Újabb Kubalás játékosnak küldtek válogatott kikérőt a napokba az Akadémiához. Balogh László nem először ölti magára a címeres mezt, hiszen már ötször szerepelt a korosztályos-válogatottban. Már augusztusban látszott, hogy Laci remek igazolás lesz. Ezt a feltételezést, azóta többször is bizonyította. 10 éve, 6 éves korában kezdett el focizni a MAC-Népstadion csapatában, majd igazi „vándormadár” módjára bejárt jó pár budapesti klubbot. Játszott az MTK-ban, majd visszakerült a MAC-ba, utána a Mészöly Focisuliba igazolt, ahonnan az Újbudához került, és idén nyártól a Kubala Akadémia játékosának mondhatja magát.

- Kozma István bácsi ajánlotta, hogy jelenetkezek a Vasasnál. Jól sikerült a próbajáték és utána hamar az U17-esek között találtam magam. Nagyon jól érzem magam a jelenlegi csapatomban. Szerintem hamar sikerült beilleszkednem, könnyen megtaláltam a helyem az öltözőben. Élvezem az edzéseket, amelyeket Tóth Csaba irányít. Azt gondolom, nagyon jó keretünk van. Boldog voltam, hogy a Győr elleni mérkőzésen sikerült gólt rúgnom, mert egy támadó középpályásnak a gólszerzés is a feladatai közé tartozik. Az elkövetkező napokban a válogatottra kell fókuszálnom, mert fontos feladatok előtt állunk.

Tuboly Frigyes szövetségi edző, szerdától Telkiben tart összetartást az U17-es keretnek és csak utána dönti el, hogy kik utazhatnak el szeptember 18-án, az Eb-selejtezőre.  Az Akadémia, Major Barnát és Balogh Lászlót bocsájtja a válogatott rendelkezésére.

- Izgalom nem, de bizonyítási vágy mindenképpen van bennem, hiszen szeretnék ott lenni a Szlovéniába utazó csapatban. Az első mérkőzésünket a házigazdák ellen vívjuk, majd jönnek a Walesiek és végül a Skótokat kellene legyőzni, hogy eljussunk az elitkörbe. Egy-egy ilyen válogatott túra alkalmával komoly nemzetközi tapasztalatokat tudok gyűjteni. Soha nem titkoltam, hogy hamarosan szeretnék a felnőtt válogatottban is a pályára lépni. Ez gyerekkori álmom. Szerintem 5 éven belül ez a vágyam megvalósulhat, hiszen van bennem kitartás.

 A kérdésre, hogy milyen pozitívumokat tudna elmondani magáról, egyértelmű választ ad Laci.

- Technikás játékos vagyok, ha kell, elég erőszakosan játszom. Sok minden meg van bennem, ami elegendő lehet a felnőtt válogatottba kerülésemhez. Ha ez sikerül, akkor tovább küzdök, és meg sem állok egy profi külföldi szerződésig - tervezgeti a jövőjét Balogh László.

 

2013.09.17. 00:00

Vissza

  •   M GY D V P
    1 VASAS AKADÉMIA KFT. 8 8 0 0 24
    2 FEHÉRVÁR FC SPORTSZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. 8 7 1 0 22
    3 PÉCSI SPORT NONPROFIT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 8 7 1 0 22
    4 SPARTACUS 1928 UTÁNPÓTLÁSKÉPZŐ - KÖZPONT NONPROFIT KFT. 8 7 0 1 21
    5 ÚJPESTI TORNA EGYLET 8 6 0 2 18
    6 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BENE FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA 8 4 0 4 12
    7 GROSICS AKADÉMIA FUTBALLKLUB 8 4 0 4 12
    8 ZALAEGERSZEGI TE FOOTBALL CLUB ZRT. 8 3 1 4 10
    9 SZOLNOKI MÁV UTÁNPÓTLÁS FC KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 8 3 0 5 9
    10 PAKSI FUTBALL CLUB KFT. 8 2 3 3 9
    11 JOBSFORWARD KFT. 8 2 2 4 8
    12 KECSKEMÉTI LABDARÚGÓ AKADÉMIA NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 8 2 0 6 6
    13 GYIRMÓT SPORTEGYESÜLET 8 2 0 6 6
    14 BUDAI FUTBALL CLUB SPORTEGYESÜLET 8 1 2 5 5
    15 SZEKSZÁRDI UTÁNPÓTLÁSNEVELŐ FOOTBALL CLUB 8 0 2 6 2
    16 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SPORT EGYESÜLET 8 0 0 8 0
  •   M GY D V P
    1 PÉCSI SPORT NONPROFIT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 8 5 2 1 17
    2 ÚJPESTI TORNA EGYLET 8 5 1 2 16
    3 SPARTACUS 1928 UTÁNPÓTLÁSKÉPZŐ - KÖZPONT NONPROFIT KFT. 8 4 3 1 15
    4 KECSKEMÉTI LABDARÚGÓ AKADÉMIA NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 8 4 2 2 14
    5 FEHÉRVÁR FC SPORTSZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. 8 4 2 2 14
    6 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BENE FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA 8 4 2 2 14
    7 VASAS AKADÉMIA KFT. 8 3 4 1 13
    8 ZALAEGERSZEGI TE FOOTBALL CLUB ZRT. 8 3 4 1 13
    9 PAKSI FUTBALL CLUB KFT. 8 4 0 4 12
    10 JOBSFORWARD KFT. 8 3 3 2 12
    11 SZOLNOKI MÁV UTÁNPÓTLÁS FC KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 8 3 2 3 11
    12 GYIRMÓT SPORTEGYESÜLET 8 3 1 4 10
    13 BUDAI FUTBALL CLUB SPORTEGYESÜLET 8 2 0 6 6
    14 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SPORT EGYESÜLET 8 1 2 5 5
    15 GROSICS AKADÉMIA FUTBALLKLUB 8 0 3 5 3
    16 SZEKSZÁRDI UTÁNPÓTLÁSNEVELŐ FOOTBALL CLUB 8 0 1 7 1
  •   M GY D V P
    1 KECSKEMÉTI LABDARÚGÓ AKADÉMIA NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 8 6 1 1 19
    2 SPARTACUS 1928 UTÁNPÓTLÁSKÉPZŐ - KÖZPONT NONPROFIT KFT. 8 6 1 1 19
    3 VASAS AKADÉMIA KFT. 8 5 1 2 16
    4 FEHÉRVÁR FC SPORTSZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. 8 5 0 3 15
    5 ÚJPESTI TORNA EGYLET 8 5 0 3 15
    6 GROSICS AKADÉMIA FUTBALLKLUB 8 5 0 3 15
    7 PAKSI FUTBALL CLUB KFT. 8 5 0 3 15
    8 PÉCSI SPORT NONPROFIT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 8 4 1 3 13
    9 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BENE FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA 8 4 1 3 13
    10 JOBSFORWARD KFT. 8 4 0 4 12
    11 BUDAI FUTBALL CLUB SPORTEGYESÜLET 8 3 2 3 11
    12 ZALAEGERSZEGI TE FOOTBALL CLUB ZRT. 8 3 2 3 11
    13 GYIRMÓT SPORTEGYESÜLET 8 2 0 6 6
    14 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SPORT EGYESÜLET 8 2 0 6 6
    15 SZEKSZÁRDI UTÁNPÓTLÁSNEVELŐ FOOTBALL CLUB 8 0 1 7 1
    16 SZOLNOKI MÁV UTÁNPÓTLÁS FC KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 8 0 0 8 0
  •   M GY D V P
    1 FELCSÚT SPORTEGYESÜLET 8 7 1 0 22
    2 FEHÉRVÁR FC SPORTSZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. 8 7 1 0 22
    3 HONVÉD FUTBALL CLUB KFT. 8 6 1 1 19
    4 MTK BUDAPEST LABDARÚGÓ ZRT. 8 6 1 1 19
    5 KECSKEMÉTI LABDARÚGÓ AKADÉMIA NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 8 3 3 2 12
    6 ILLÉS SPORT ALAPÍTVÁNY 8 3 2 3 11
    7 FTC LABDARÚGÓ ZRT. 8 3 1 4 10
    8 ÚJPESTI TORNA EGYLET 8 3 1 4 10
    9 VASAS AKADÉMIA KFT. 8 3 0 5 9
    10 DIÓSGYŐR FUTBALL CLUB KFT. 8 3 0 5 9
    11 ETO FUTBALL SPORTSZERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 7 2 2 3 8
    12 SPARTACUS 1928 UTÁNPÓTLÁSKÉPZŐ - KÖZPONT NONPROFIT KFT. 8 2 2 4 8
    13 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BENE FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA 9 2 1 6 7
    14 DLA UTÁNPÓTLÁS NEVELŐ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 7 2 0 5 6
    15 PÉCSI SPORT NONPROFIT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 7 2 0 5 6
    16 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SPORT EGYESÜLET 8 1 0 7 3
  •   M GY D V P
    1 MTK BUDAPEST LABDARÚGÓ ZRT. 8 8 0 0 24
    2 HONVÉD FUTBALL CLUB KFT. 8 7 1 0 22
    3 FELCSÚT SPORTEGYESÜLET 8 4 3 1 15
    4 DLA UTÁNPÓTLÁS NEVELŐ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 7 4 1 2 13
    5 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SPORT EGYESÜLET 8 4 1 3 13
    6 FTC LABDARÚGÓ ZRT. 8 4 1 3 13
    7 DIÓSGYŐR FUTBALL CLUB KFT. 8 4 0 4 12
    8 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BENE FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA 9 4 0 5 12
    9 VASAS AKADÉMIA KFT. 8 3 2 3 11
    10 ETO FUTBALL SPORTSZERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 7 3 1 3 10
    11 FEHÉRVÁR FC SPORTSZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. 8 2 1 5 7
    12 KECSKEMÉTI LABDARÚGÓ AKADÉMIA NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 8 2 1 5 7
    13 ÚJPESTI TORNA EGYLET 8 2 0 6 6
    14 SPARTACUS 1928 UTÁNPÓTLÁSKÉPZŐ - KÖZPONT NONPROFIT KFT. 8 1 3 4 6
    15 ILLÉS SPORT ALAPÍTVÁNY 8 1 2 5 5
    16 PÉCSI SPORT NONPROFIT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 7 1 1 5 4
  •   M GY D V P
    1 VASAS AKADÉMIA KFT. 7 7 0 0 21
    2 FTC LABDARÚGÓ ZRT. 7 6 0 1 18
    3 BSC 1924 FUTBALL KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 7 6 0 1 18
    4 KELEN SPORT CLUB 8 4 2 2 14
    5 VIADUKT SPORTEGYESÜLET BIATORBÁGY 8 4 0 4 12
    6 SOROKSÁR SPORT CLUB KFT. 7 2 1 4 7
    7 RÁKOSPALOTAI EGYETÉRTÉS ATLÉTIKAI CLUB SPORTISKOLA SPORTEGYESÜLET 7 2 1 4 7
    8 BUDAPESTI VASUTAS SPORT CLUB-ZUGLÓ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 7 2 1 4 7
    9 ÚJPESTI TORNA EGYLET 7 1 2 4 5
    10 DUNAHARASZTI MUNKÁS TESTEDZŐ KÖR 6 1 2 3 5
    11 DUNAKANYAR SPORTEGYESÜLET 7 1 1 5 4
    12 DOROGI FUTBALL CLUB 6 1 0 5 3
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 FTC LABDARÚGÓ ZRT. 7 6 1 0 19
    2 ÚJPESTI TORNA EGYLET 7 5 1 1 16
    3 KELEN SPORT CLUB 8 5 1 2 16
    4 DUNAKANYAR SPORTEGYESÜLET 7 5 1 1 16
    5 VIADUKT SPORTEGYESÜLET BIATORBÁGY 8 5 0 3 15
    6 VASAS AKADÉMIA KFT. 7 3 1 3 10
    7 BSC 1924 FUTBALL KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 7 2 2 3 8
    8 SOROKSÁR SPORT CLUB KFT. 7 2 0 5 6
    9 DUNAHARASZTI MUNKÁS TESTEDZŐ KÖR 6 1 2 3 5
    10 BUDAPESTI VASUTAS SPORT CLUB-ZUGLÓ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 7 1 1 5 4
    11 DOROGI FUTBALL CLUB 6 1 0 5 3
    12 RÁKOSPALOTAI EGYETÉRTÉS ATLÉTIKAI CLUB SPORTISKOLA SPORTEGYESÜLET 7 0 2 5 2
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 VÁRDA SPORT EGYESÜLET KISVÁRDA 5 4 0 1 12
    2 FUTBALL CLUB HATVAN 5 3 1 1 10
    3 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FUTBALL CLUB KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 4 3 1 0 10
    4 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FOOTBALL CLUB SZOLGÁLTATÓ KFT. 5 3 0 2 9
    5 BALMAZÚJVÁROSI FOOTBALL CLUB 4 2 0 2 6
    6 DIÓSGYŐR FUTBALL CLUB KFT. 4 1 1 2 4
    7 VASAS AKADÉMIA KFT. 4 1 0 3 3
    8 VÁC VÁROS LABDARÚGÓ SPORT EGYESÜLET 4 0 1 3 1
    9 KAZINCBARCIKAI SPORT CLUB FC KFT. 3 0 0 3 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 FELCSÚT SPORTEGYESÜLET 5 5 0 0 15
    2 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FOOTBALL CLUB SZOLGÁLTATÓ KFT. 5 4 0 1 12
    3 LEVEGŐ-ENERGIA HUNGARY FOOTBALL CLUB 4 3 0 1 9
    4 DLA UTÁNPÓTLÁS NEVELŐ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 4 2 0 2 6
    5 JOBSFORWARD KFT. 4 2 0 2 6
    6 DIÓSGYŐR FUTBALL CLUB KFT. 4 1 0 3 3
    7 VASAS AKADÉMIA KFT. 3 0 1 2 1
    8 KECSKEMÉTI LABDARÚGÓ CLUB KÖZÖS TORNA EGYLET SPORTISKOLA 4 0 1 3 1
    9 KŐBÁNYÁÉRT EGYESÜLET 3 0 0 3 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu