U14 Edzői értékelés a Diósgyőr elleni bajnokiról

Vasas Kubala Akadémia - Diósgyőr 3-6 (2-3)

Fáy utca, műfüves pálya, 2016.09.10., 13:00 óra

Játékidő: 2x40 perc

Összeállítás: Nyárai - Nguyen, Sipos, Puskás, Kincses - Lakatos, Görbe, Mészáros - Kovács M, Varga D , Kerezsi Z

Cserék: Kerkovits, Székely, Dékei, Csillag, Bárdi, Horváth P (K)

Gólszerző: Kincses, Kerezsi, Dékei

Pál Zoltán vezetőedző:

Jó felfogásban kezdtük a mérkőzést, a fizikálisan fölényben lévő ellenfelünk ellen. Sok mozgással és kombinatív játékkal próbáltuk ellensúlyozni az erőfölényüket. Azonban egy hibából megszerezte a vezetést a Diósgyőr, de hamar sikerült egyenlíteni. Az első félidőben végig jól és ötletesen játszottunk, de ismét két gólt kaptunk védelmi hibából és csak a szépítésre volt erőnk a félidő végéig.

A második félidő elején egy buta szabálytalanságot követően ismét gólt lőttek a vendégek, ezután már csak futottunk az eredmény után, így nem sikerült kiegyenlíteni. Persze „nem dőlt össze a világ”, ez a mérkőzés is nagyon tanulságos volt. A hétfői edzés előtt átbeszélünk mindent, és kijavítjuk a hibáinkat majd készülünk a hétvégi Szeged elleni mérkőzésre.    

Hajrá Vasas Kubala! 

2016.09.13. 11:22

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu