U15 Edzői értékelés az Illés Akadémia elleni sikerről

Vasas Kubala Akadémia-Illés Akadémia 3-1 (2-0)

Fáy utca, műfüves pálya, 2016.11.19. 12:00 óra

Játékidő: 2x40 perc

Összeállítás: Németh – Juhász, Gyurkó, Tölgyes, Pachert – Tamás, Katona, Jablkó – Zaka, Burzi, Bocskay

Cseré: Horváth Patrik, Halász, Ugrai, Gyurkits, Janiga, Széchenyi, Kapornai

Gólszerzők: Zaka, Burzi, Bocskay

Kun György, vezetőedző:

Szombaton az Illés csapata látogatott hozzánk bajnoki mérkőzésre. Nehezebb heteken vagyunk túl, ahol játékunk és mentalitásunk is hullámzó volt az elmúlt mérkőzéseken. Sokat beszélgettünk a héten így kíváncsian vártam a találkozót. Jól kezdtük a mérkőzést és gyorsan átvettük a játék irányítását. Folyamatosan lebontottuk az Illés védelemét és ötletesen, kreatívan sok helyzetet alakítottunk ki. Amiben kicsit hiányérzetem volt az a feltolt védekezésünknek köszönhetően a szellős védekezésünk. Sokszor kontrázott le minket ellenfelünk és folyamatosan rendezetlen volt a védelmünk. Nagy dícséret csapatomnak, mert jó hozzáállással és játékkal kiváló nyolcvan percet produkáltak.

 Hajrá Vasas Kubala!

2016.11.21. 12:14

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu