VKLA Egy vereséggel „csak” az V.hely!

U12 

Siposné Lénárt Edit vezetőedző: A Vasas Kubala Akadémia U12 pasaréti korosztálya nemzetközi (16 csapatos) tornán vett részt a Fáy u.-i sportcsarnokban, a fenti időpontban.

A négy csapatból álló csoportunkból szombaton elsőként sikerült továbbjutni a felsőházba. A csoportmérkőzések során az utolsóként lejátszott Russel csapata elleni mérkőzés drámai összecsapást hozott, hiszen 5:2 hátrányból sikerült csapatunknak kiegyenlíteni, szó szerint az utolsó másodpercekben rúgott góllal!

Ezen a mérkőzésen olyan energiákat mozgósítottak a fiúk, hogy az elődöntőbe jutásért vívott mérkőzésen már nem tudtak kellőképpen felpörögni, ritmustalanná és kapkodóvá vált a játékunk, ennek egyenes következménye volt, hogy 2:1 vereséget szenvedtünk a későbbi torna győztes Kassától!

Ezzel már csak jó esetben is csak az 5. helyért játszhattunk!

Vasárnap a Győr FC volt az ellenfelünk és 4:2 győzelemmel sikerült behúzni ezt a mérkőzést, majd a sors szeszélye folytán ismét összekerültünk a torna támogatójának csapatával, a Russel FC-vel!

Kifejezetten jó játékkal leptük meg ellenfelünket és 7:0-ra diadalmaskodtunk, ezzel meg volt az 5.hely. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez volt a célunk, természetesen szerettük volna megnyerni a tornát, de úgy érzem ehhez jobban kellett volna összpontosítanunk, elhinni, hogy bárkit le tudunk győzni és nyomás alatt is bátran felvállalni a játékosoknak azt, amit tudnak.

Voltak jó egyéni teljesítmények, illetve látványos mérkőzésünk is akadt a torna során. Minden dicséretet megérdemelnek a fiúk, különösen azt figyelembe véve, hogy volt játékosunk akit betegség miatt nem is tudtunk nevezni a tornára illetve a torna előtt néhány nappal szintén betegség miatt nem tudott velünk edzeni,  vasárnapra még két fővel nőtt is a maródiak száma.

A tornán résztvevő játékosok: Sárközy G., Pupics L., Katona B., Kapornai B., Pachert B., Bíró R., Szabolcsi L., Oláh Sz., Máté G., Tóth M., Német A., Dani Z.,

A torna gólkirálya: Bíró Ricsi lett 12 góllal, megelőzve a DVSC játékosát, aki 10 gólt rúgott!

A Vasas Kubala Akadémia legjobb játékosának Németh Andrást választották.

Gratulálok a Fiúknak!

Hajrá Vasas! Hajrá Kubala!

2014.02.20. 00:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Nyári táborok
Információk
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu