VKLA Elvittük Vikunak a legújabb Vasas szerelését

Óriási öröm volt számunkra látni, hogy a Vasas FC felnőtt csapatának Paks elleni mérkőzésére U12-es korosztályú kis játékosunk, Vikukel Krisztián is kilátogatott családjával. Fiatal labdarúgónk egészségi állapota lehetővé tette, hogy otthonában meglátogassuk, így a Vasas Kubala Akadémia képviseletében Tuboly Frigyes szakmai igazgató, Pallagi Péter marketing- és kommunikációs vezető, valamint a média osztályról Ádám Kriszti és Ádám Erik is tiszteletüket tették Vikunál.

Krisztián szemmel láthatóan boldog volt, mikor átadtuk neki a legújabb akadémiai szerelést, a pólót pedig azonnal föl is próbálta. Kis kapusunk jelenlegi betegsége ellenére sem kérdés, hogy továbbra is közénk tartozik és az U12-es csapat tagja, így természetesen az új akadémiai pólóban az aktuális egyéni fotózást is megoldottuk.

Mindenképpen meg kell jegyeznünk, hogy Viku számára lelkileg sokkal pozitívabb lehetőség az, hogy a kórház helyett már otthon lehet és a családja körében gyógyulhat. A szerettei fantasztikus támogatást és hátteret biztosítanak, a Vikukel család példakép lehet sokak számára.

Krisztián már közösségbe is jár, hiszen ősztől ő is megkezdte iskolai tanulmányait. Örömmel tölt el minket és óriási pozitív töltet kis labdarúgónk számára, hogy nem csupán nagyon szeretik a társai, de az iskola példaértékű gesztusként az emeletről az egész osztályt leköltöztette egy földszinti terembe, így Krisztiánnak nem okoz problémát már a lépcső sem.

A látogatás nagy öröm volt Vikunak, családjának és nekünk is, következő alkalommal pedig csatlakoznak hozzánk Akadémiánk játékosai is. Addig is Krisztiánt és családját szeretettel várjuk minden olyan eseményünkön, melyre remélhetőleg javuló állapota lehetővé teszi a látogatást.

Hajrá Viku!

2016.09.15. 14:11

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Nyári táborok
Információk
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu