VKLA Farkas János 25 évvel ezelőtt hunyt el

25 évvel ezelőtt, 1989. szeptember 29-én szívroham következtében hunyt el a Vasas és a magyar válogatott legendás támadója, Farkas János.

Pályafutása a Vasasban:

Farkas János a László Kórház csapatában kezdett el futballozni, de már 17 évesen szerződtette a Vasas, és a kiváló csatár egészen visszavonulásáig hű maradt a klubhoz. Tagja volt az 1960-ban az UEFA-ifjúsági tornán győztes csapatnak, majd a Vasassal ért el szép sikereket: négy bajnokságot nyert  majd 1966-ban a bajnoki siker mellé az NB I-es gólkirályi címet is begyűjtötte. A Vasasban 290 bajnoki mérkőzésen 169 gólt szerzett, háromszor nyert Közép-európai Kupát a csapattal, 1968-ban pedig a BEK negyeddöntőjéig jutott el.

Válogatottban elért sikerei:

1962-ben bekerült a magyar válogatott világbajnokságra utazó keretébe, de a chilei vb-n még nem lépett pályára. Nem úgy az 1964-es, spanyolországi Európa-bajnokságon (a magyar válogatottal bronzérmet szerzett), majd a tokiói olimpián a győztes magyar válogatott tagja volt. 1968-ban a világválogatott tagjaként is játszott Brazília ellen.

1974-ben vonult vissza az aktív játéktól a Vasas két másik legendás játékosával, Mészöly Kálmánnal és Ihász Kálmánnal együtt.

2014.09.29. 00:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu