VFC Felnőtt csapatunk hétvégi ellenfele Kaposvár együttese lesz

Az Vasas FC – Kaposvári Rákóczi NB II-es találkozóra, amely szeptember 16-án, vasárnap, 18:00- kor kezdődik - a hatályos jogszabályok szerint - csak névre szóló jeggyel lehet belépni a Szusza Ferenc Stadionba.

A Kaposvár egy helyezéssel és egy ponttal áll előttünk, amely utóbbi négy bajnokiját megnyerte.

A somogyi gárda nehézkesen kezdte az NB II-es bajnokságot, hiszen egy hazai 2-0-s vereséggel nyitott a Gyirmót ellen, majd egyaránt 2-2-es döntetlennel folytatta a Kazincbarcika otthonában és hazai pályán a Mosonmagyaróvár ellen. Ám azóta nem tudtak hibázni, 3-2-es diadalt arattak Budaörsön, 2-0-ra legyőzték otthon a Ceglédet, elhozták a három pontot a ZTE-től is (2-1), majd két hete 3-2-re verték a Monort hazai pályán.

Vasárnapi ellenfelünk 70 ponttal nyerte meg az NB III. Nyugati csoportjának 2017/18-as küzdelmeit.

A kaposváriak vezetőedzője egykori játékosunk, a 40 esztendős Waltner Róbert, aki 2017 szeptemberében vette át a csapat irányítását, és azt megelőzően a Rákóczi U 19-es csapatával bajnokságot nyert. Az NB III. Nyugati csoportjának megnyerése után a vezetés bizalmat szavazott neki egy osztállyal feljebb is. A támadó 2005/2006-ban szerepelt nálunk.

A csapatot a nyáron 11 játékossal erősítették meg. Érkezett többek között egykori játékosunk a 28 éves Beliczky Gergő (Győr), aki a 14 és 19 éves kora között a Vasasban nevelkedett, és egy féléves hollandiai (Zwolle) kitérő után 2010 és 2012 között az NB I-ben 36 mérkőzésen 5 gólt ért el csapatunkban.

Leigazoltak három játékost a Nyíregyházától, Bíró Dominikot, Csernák Martint, valamint Horváth Ferencet. Ketten, Pogacsics Krisztián és Zsiga Ervin az első osztálytól nyáron búcsúzó Balmazújvárosból Somogyba. Megszereztek, Nagy Richárdot (Mezőkövesd, kölcsönbe), és Tömösvári Bálintot (Bp. Honvéd, kölcsönbe).

A csapatot elhagyta hét játékos, ám mindegyik szabadon igazolgató volt, és alsóbb osztályban folytatták pályafutásukat.

Az együttes kapuját a 32 éves rutinos Pogacsics Krisztián védi, aki 54 NB I-es meccset játszott a ZTE, a Győri ETO, a PAFC és a Balmazújváros színeiben.

Védelmük egyik oszlopa az a 30 éves Fodor Marcell, akinek háta mögött 87 első osztályú bajnoki mérkőzés van, egyebek mellett az Újpestet, a DVTK-t, és a DVSC-t erősítette.

A középpályán szintén találunk egy 33 esztendős, 123 elsőosztályú bajnokit lejátszó tapasztalt labdarúgót, Hegedűs Dávidot, aki megjárta a Szolnokot, korábban már játszott Kaposváron, és Mezőkövesden.

Szintén a középpályás sort erősíti a 26 éves Szakály Attila, aki a Haladás csapatában 34 NB I-es mérkőzést játszott.

A csatársorban játszik a 34 éves, csaknem másfél száz első osztályú mérkőzéssel a lábában Andorka Péter (PMFC, Haladás, Nyíregyháza), a már említett egykori angyalföldi Beliczky Gergő, és a 37 esztendős Rajczi Péter, aki 210 NB I-es bajnokin 85 gólt szerzett elsősorban az Újpest csapatában.

A mérkőzésre szeptember 6-tól folyamatosan az Interneten – a meccsjegy.mlsz.hu – és a Ticket Express jegyirodáiban is megválthatják a jegyeiket szurkolói kártya nélkül is.

Internetes és a TEX irodákban történő jegyvásárláskor ebben az évadban nem kötelező a szurkolói kártya csak meg kell adni az adatokat. Kérjük a szurkolókat, nyomtassák ki a jegyet és a kinyomtatott lapot hozzák magukkal a mérkőzésre!

A stadion pénztáraiban minden esetben szükséges egy hivatalos fényképes okmány bemutatása.

A mérkőzés napján, szeptember 16-án vasárnap 14:00- kor nyitnak a helyszínen a jegypénztárak. Kapunyitás 16:30- kor lesz a szurkolók részére a Szusza Ferenc Stadionban.

Vendégszektorba is interneten és TEX irodákban lehet jegyet vásárolni. Amennyiben a vendégszurkolói jegyek nem kelnek el elővételben, a helyszínen a mérkőzés napján 16:30- kor nyitnak a vendégpénztárak és személyi igazolvánnyal vagy más hivatalos fényképes okmánnyal lehet jegyet vásárolni a vendégcsapat szurkolóinak.

Kérjük a szurkolókat, hogy vegyék meg jegyeiket elővételben a gyorsabb és zökkenőmentesebb beléptetés érdekében.

Kérjük a szurkolókat, hogy a stadion pénztáraiban történő jegyvásárláshoz hozzanak magukkal személyazonosításra alkalmas dokumentumot (személyi igazolvány, útlevél, fényképes igazolványt stb.) A mérkőzésre történő beléptetés során a rendezők jogosultak meggyőződni a jegyen szereplő adatok hitelességéről. A beléptetés zökkenőmentes lebonyolításához is szükséges a személyazonosításra alkalmas dokumentum és a lakcímkártya. A stadionba kizárólag az érvényes, saját névre szóló jeggyel rendelkező szurkolókat engedik be.

Kérjük a kiskorú nézőket, akik még nem rendelkeznek személyi igazolvánnyal, hozzák magukkal a diákigazolványukat a jegykiállítás megkönnyítése érdekében!

A 2011. évi. CIV. törvény 16.§ (Stv. 72. §), 2) „c” pontja) szerint a beléptetéskor a rendező a belépőjegy, a bérlet birtokosának személyazonosságát ellenőrzi, és személyes adatait egybeveti a belépőjegy, a bérlet vagy a klubkártya adataival.

Kérjük a szurkolókat, hogy időben érkezzenek a stadionhoz, és kövessék a rendezők iránymutatásait!

Kérjük, hogy tartsák be a vonatkozó pályarendszabályok, tartózkodjanak a pirotechnikai eszközök használatától! A ruházat és csomagátvizsgálás során a rendőrség és a rendezők körültekintően fognak eljárni a tiltott eszközök bevitelének megakadályozása érdekében.

vasasfc.hu

2018.09.13. 09:58

Vissza

  •   M GY D V P
    1 VASAS KUBALA AKADÉMIA 5 5 0 0 15
    2 Videoton FC 5 5 0 0 15
    3 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 5 5 0 0 15
    4 PMFC 5 4 1 0 13
    5 UTE 5 4 0 1 12
    6 ZTE AKADÉMIA 5 3 1 1 10
    7 SZEGED-GROSICS AKADÉMIA A 5 2 0 3 6
    8 SZOLNOKI MÁV UP. FC 5 2 0 3 6
    9 PAKSI FC 4 1 2 1 5
    10 Budai Futball Club 4 1 1 2 4
    11 ÚFC 5 1 1 3 4
    12 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 5 1 0 4 3
    13 KTE Labdarúgó Akadémia 5 1 0 4 3
    14 SZEKSZÁRDI UFC 5 0 2 3 2
    15 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 5 0 0 5 0
    16 GYIRMÓT SE GYŐR 5 0 0 5 0
  •   M GY D V P
    1 PMFC 5 4 1 0 13
    2 UTE 5 4 0 1 12
    3 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 5 3 2 0 11
    4 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 5 3 1 1 10
    5 KTE Labdarúgó Akadémia 5 3 1 1 10
    6 PAKSI FC 5 3 0 2 9
    7 ZTE AKADÉMIA 5 2 3 0 9
    8 VASAS KUBALA AKADÉMIA 5 2 2 1 8
    9 Videoton FC 5 2 2 1 8
    10 SZOLNOKI MÁV UP. FC 5 2 1 2 7
    11 ÚFC 5 1 2 2 5
    12 Budai Futball Club 5 1 0 4 3
    13 SZEGED-GROSICS AKADÉMIA A 5 0 2 3 2
    14 GYIRMÓT SE GYŐR 5 0 1 4 1
    15 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 5 0 1 4 1
    16 SZEKSZÁRDI UFC 5 0 1 4 1
  •   M GY D V P
    1 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 5 4 1 0 13
    2 KTE Labdarúgó Akadémia 5 4 1 0 13
    3 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 5 3 1 1 10
    4 VASAS KUBALA AKADÉMIA 5 3 1 1 10
    5 ÚFC 5 3 0 2 9
    6 PMFC 5 3 0 2 9
    7 PAKSI FC 5 3 0 2 9
    8 UTE 5 3 0 2 9
    9 ZTE AKADÉMIA 5 2 2 1 8
    10 Budai Futball Club 5 2 1 2 7
    11 Videoton FC 5 2 0 3 6
    12 SZEGED-GROSICS AKADÉMIA A 5 2 0 3 6
    13 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 5 1 0 4 3
    14 GYIRMÓT SE GYŐR 5 1 0 4 3
    15 SZEKSZÁRDI UFC 5 0 1 4 1
    16 SZOLNOKI MÁV UP. FC 5 0 0 5 0
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 5 4 1 0 13
    2 VIDEOTON FC 4 4 0 0 12
    3 MTK BUDAPEST 4 3 0 1 9
    4 KTE Labdarúgó Akadémia 5 2 2 1 8
    5 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 5 2 2 1 8
    6 HONVÉD-MFA 4 2 1 1 7
    7 UTE 5 2 1 2 7
    8 VASAS KUBALA AKADÉMIA 5 2 0 3 6
    9 PMFC 4 2 0 2 6
    10 DVTK 5 2 0 3 6
    11 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 5 1 2 2 5
    12 ETO FC GYŐR 4 1 1 2 4
    13 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 5 1 1 3 4
    14 FERENCVÁROSI TC 5 1 1 3 4
    15 DVSC-DLA 4 1 0 3 3
    16 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 5 1 0 4 3
  •   M GY D V P
    1 MTK BUDAPEST 4 4 0 0 12
    2 HONVÉD-MFA 4 4 0 0 12
    3 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 5 3 1 1 10
    4 VASAS KUBALA AKADÉMIA 5 3 0 2 9
    5 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 5 3 0 2 9
    6 DVTK 5 3 0 2 9
    7 PUSKÁS AKADÉMIA FC 5 2 2 1 8
    8 FERENCVÁROSI TC 5 2 1 2 7
    9 KTE Labdarúgó Akadémia 5 2 1 2 7
    10 DVSC-DLA 3 1 1 1 4
    11 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 5 1 1 3 4
    12 VIDEOTON FC 4 1 0 3 3
    13 UTE 5 1 0 4 3
    14 ETO FC GYŐR 4 1 0 3 3
    15 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 5 0 2 3 2
    16 PMFC 3 0 1 2 1
  •   M GY D V P
    1 FERENCVÁROSI TC 3 3 0 0 9
    2 VIADUKT SE BIATORBÁGY 4 3 0 1 9
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 3 3 0 0 9
    4 BUDAÖRS 4 3 0 1 9
    5 REAC SPORTISKOLA SE 4 2 1 1 7
    6 DUNAKANYAR SE-SZENTENDRE 4 1 1 2 4
    7 DOROGI FC 3 1 0 2 3
    8 BVSC-ZUGLÓ 3 1 0 2 3
    9 UTE 4 0 2 2 2
    10 DUNAHARASZTI MTK 3 0 2 1 1
    11 KELEN SC 3 0 1 2 1
    12 SOROKSÁR SPORT CLUB 4 0 1 3 0
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 VIADUKT SE BIATORBÁGY 4 4 0 0 12
    2 FERENCVÁROSI TC 4 4 0 0 12
    3 DUNAKANYAR SE-SZENTENDRE 4 2 1 1 7
    4 UTE 3 2 0 1 6
    5 VASAS KUBALA AKADÉMIA 4 1 1 2 4
    6 BVSC-ZUGLÓ 3 1 0 2 3
    7 KELEN SC 3 1 0 2 3
    8 DOROGI FC 3 1 0 2 3
    9 SOROKSÁR SPORT CLUB 4 1 0 3 3
    10 REAC SPORTISKOLA SE 3 0 2 1 2
    11 DUNAHARASZTI MTK 3 0 1 2 1
    12 BUDAÖRS 2 0 1 1 1
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 FC HATVAN 3 3 0 0 9
    2 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 3 3 0 0 9
    3 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 3 2 0 1 6
    4 BALMAZÚJVÁROSI FC 2 1 0 1 3
    5 DVTK 2 0 1 1 1
    6 VÁC VLSE 2 0 1 1 1
    7 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 2 0 0 2 0
    8 VASAS KUBALA AKADÉMIA 2 0 0 2 0
    9 KAZINCBARCIKA 1 0 0 1 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 3 3 0 0 9
    2 PUSKÁS AKADÉMIA FC 3 3 0 0 9
    3 AIRNERGY FC-BMTE 2 1 0 1 3
    4 DLA-DEAC 3 1 0 2 3
    5 DVTK 2 1 0 1 3
    6 ÚFC 3 1 0 2 3
    7 VASAS KUBALA AKADÉMIA 1 0 1 0 1
    8 MERCEDES-KLC 3 0 1 2 1
    9 KŐBÁNYÁÉRT FNLA 2 0 0 2 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu