Női Felnőtt női csapat - Mészáros Csaba: Nem sikerült szépen búcsúznunk az őszi szezontól

Felnőtt női csapat

Kerepesi S.B.E. – Vasas Kubala Akadémia 8-2 (6-1)

2144 Kerepes, Szabadság út 14., 2017.11.05., vasárnap 15.00

Összeállítás: Horváth K. – Gál, Hámori, Horváth D., Horváth E., Kalácska, Kovács, Lóczi, Metykó, Vasadi, Zágonyi

Csere: Jónás

Gól: Horváth D. (2)

Mészáros Csaba vezetőedző:

-Az utolsó fordulóban Kerepesre látogattunk, ahol tavaly sem voltak jó előjelek a mérkőzés előtt, ez pedig idén sem változott: egyik játékosunk belázasodott az összecsapás napján. A találkozó előtt hiába hívtam fel a figyelmet a veszélyekre, mégsem tudtunk felnőni a feladathoz, nem először, így már a második percben vezetést szerzett az ellenfél. A kapott gól megzavart minket, ezért gyorsan jöttek rá a következők, érthetetlen védelmi hibákból. Egészen a 30. percig kellett várni, amikor egy tizenhatoson belüli kezezésből büntetőt kaptunk, amelyet Horváth Dóri értékesített. Ekkor sikerült egy kicsit visszajönni a játékba, kár, hogy ennyi gólt kellett kapni hozzá. Ezután már nagyjából partiban voltunk, így a második játékrészben - egy kiugratást követően - Horváth Dórinak ismét sikerült betalálnia. Az első 28 percben 5 gólt kaptunk, amivel elment a meccs. Utána már sikerült stabilabbá válnunk, de a mérkőzést még mindig az ellenfél irányította, azonban már egyáltalán nem volt meddő a fölényük. Szomorú, hogy addigra gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés. Nem sikerült szépen búcsúznunk az őszi szezontól, ami azért fájó, mert inkább a mutatott játék okozott csalódást, nem pedig az eredmény. A koncentráció nagyon hiányzik hátul és elöl is, remélem télen ezen tudunk javítani!

Hajrá Vasas Kubala!

2017.11.08. 14:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu