VKLA Fiatalokkal kiegészítve 5. helyezés Cegléden

ELEKES JÓZSEF EMLÉKTORNA

Utánpótlás Teremlabdarúgó Torna – Gál József Sportcsarnok, Cegléd

U-9 – 2014. január 11. (szombat)

Pályaméret: 20x40 m

Kapuméret: 3x2 m

Játékidő: 1x15 perc

Létszám: 5+1 fő

Csapattagok: Lontay Áron (k), Almeida Milán, Bodnár Zsolt, Bösztöri Szilveszter, Kis Dávid, Varga Csanád, Sólyom György, Al Bacha Semir

Vezetőedző: Orosz Dávid

1.      mérkőzés: Tápiószentmárton – Vasas Kubala Akadémia 0:1

Gólszerző: Bösztöri Szilveszter

Első mérkőzésünkön egy roppant kellemetlen ellenféllel találtuk szemben magunkat. Remekül szűkítették a területet, keményen védekeztek. Mi óvatosan kezdtünk, próbáltuk minél többet birtokolni a labdát, ami sokszor sikerült is. A védekezésünk jól működött, a fiúk sokszor kisegítették egymást. Kevés lehetőségünkből sikerült egyet gólra váltanunk. Egy szép labdakihozatalból, remek egyéni megmozdulások után létszámfölénybe kerültünk és egy jól eltalált lövésből megszereztük a győzelmet.

2.      mérkőzés: Abony KID FC – Vasas Kubala Akadémia 1:0

Második csoportmérkőzésünkön újabb kemény ellenfél várt ránk. Sok helyzet adódott mindkét oldalon, de nem volt szerencséjük a fiúknak és egy apró figyelmetlenségből sajnos gólt kaptunk, amit már nem sikerült a mérkőzés végéig kiegyenlítenünk.

3.      mérkőzés: Ceglédi VSE – Vasas Kubala Akadémia 2:0

A csoport utolsó mérkőzésének az volt a tétje, hogy a mi vagy a házigazdák csapata játszhat a 3. helyért. A fiúk tudták ezt és nagyon elszántan, nagy akarattal léptek pályára. Rengeteg helyzetet tudtunk kialakítani, amikből sajnos nem sikerült gólt szereznünk. Az ellenfelünk viszont kihasznált egy figyelmetlenségünket, ami után már nem tudtunk koncentráltan játszani és sajnos jött a mindent eldöntő második bekapott gól is.

A csoportban a 3. helyet szereztük meg, így az 5-6. helyért játszhattunk.

4.      mérkőzés: Pilisi LK – Vasas Kubala Akadémia 1:1 (büntetőkkel 0:1)

Gólszerző(k): Kis Dávid; Büntetőt berúgta: Bösztöri Szilveszter

Utolsó mérkőzésünkön a srácok teljesen felszabadultan és maximális lelkesedéssel küzdöttek az 5. helyért. Labdabirtoklásban ellenfelünk fölé tudtunk nőni, sok helyzetet kialakítottunk, a védekezésünk egyetlen egy apró figyelmetlenségen kívül remekül működött. Az ellenfél vezető gólja után a fiúk nem adták fel és ennek egyenlítés lett az eredménye.

A büntetőpárbajban két kapufát is lőttünk, viszont az ellenfél is hibázott. Az utolsó lövésüket kapusunk hárította, így a mindent eldöntő gólunk után sikerült megszereznünk az 5. helyezést.

A torna összegzése:

 

Remek kis tornán vehettünk részt, felmérhettük, hogy hol is tartunk a munkában. Összemérhettük erőnket Budapesten kívüli csapatokkal is. Nem volt egyszerű a dolgunk, betegségek is hátráltattak minket, így a kisebb korosztályból kellett feltöltenem az utazó keretet.

Játékunkban viszontláttam a stílusunkra jellemző elemeket, mint a letámadást, labdakihozatalt, labdabirtoklást, kapus bevonását a játékba, létszámfölényes helyzetek kialakítását. A fiúk hozzáállásával és akaratával maximálisan meg voltam elégedve, látszott rajtuk, mindent megtesznek a győzelemért és a Vasasért! Van még munka a srácokkal, de jó irányba haladunk!

Gratulálok a csapatnak, ügyesek voltak a gyerkőcök! Hajrá Vasas! Hajrá Kubala!

 

2014.01.17. 00:00

Vissza

  •   M GY D V P
    1 MOL VIDI FC 19 15 2 2 47
    2 PMFC 19 15 2 2 47
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 19 15 1 3 46
    4 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 19 13 2 4 41
    5 ZTE AKADÉMIA 19 11 3 5 36
    6 UTE 19 10 0 9 30
    7 SZEGED-GROSICS AKADÉMIA A 19 9 1 9 28
    8 ÚFC 19 8 4 7 28
    9 PAKSI FC 19 8 3 8 27
    10 SZOLNOKI MÁV UP. FC 19 7 2 10 23
    11 GYIRMÓT SE GYŐR 19 6 2 11 20
    12 BUDAI FUTBALL CLUB 19 5 4 10 19
    13 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 19 5 3 11 18
    14 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 19 5 1 13 16
    15 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 19 3 0 16 9
    16 SZEKSZÁRDI UFC 19 0 4 15 4
  •   M GY D V P
    1 VASAS KUBALA AKADÉMIA 19 12 6 1 42
    2 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 19 12 6 1 42
    3 UTE 19 12 2 5 38
    4 PAKSI FC 19 11 3 5 36
    5 MOL VIDI FC 19 10 5 4 35
    6 ÚFC 19 8 7 4 31
    7 ZTE AKADÉMIA 19 8 5 6 29
    8 SZOLNOKI MÁV UP. FC 19 8 5 6 29
    9 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 19 8 4 7 28
    10 PMFC 18 7 4 7 25
    11 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 19 7 3 9 24
    12 GYIRMÓT SE GYŐR 19 5 3 11 18
    13 BUDAI FUTBALL CLUB 19 5 2 12 17
    14 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 18 3 5 10 14
    15 SZEGED-GROSICS AKADÉMIA A 19 3 3 13 12
    16 SZEKSZÁRDI UFC 19 0 1 18 1
  •   M GY D V P
    1 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 19 16 1 2 49
    2 MOL VIDI FC 19 13 1 5 40
    3 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 19 12 1 6 37
    4 VASAS KUBALA AKADÉMIA 19 11 2 6 35
    5 UTE 19 10 3 6 33
    6 SZEGED-GROSICS AKADÉMIA A 19 10 2 7 32
    7 BUDAI FUTBALL CLUB 19 9 3 7 30
    8 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 19 9 3 7 30
    9 ÚFC 19 8 5 6 29
    10 ZTE AKADÉMIA 19 7 3 9 24
    11 PAKSI FC 19 7 3 9 24
    12 PMFC 19 7 2 10 23
    13 GYIRMÓT SE GYŐR 19 7 2 10 23
    14 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 19 5 2 12 17
    15 SZOLNOKI MÁV UP. FC 19 3 0 16 9
    16 SZEKSZÁRDI UFC 19 0 3 16 3
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 19 17 2 0 53
    2 HONVÉD-MFA 19 12 4 3 40
    3 MOL VIDI FC 19 12 3 4 39
    4 MTK BUDAPEST 18 11 5 2 38
    5 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 19 9 2 8 29
    6 FERENCVÁROSI TC 19 8 5 6 29
    7 DVSC-DLA 19 8 3 8 27
    8 UTE 19 7 2 10 23
    9 ETO FC GYŐR 18 5 7 6 22
    10 VASAS KUBALA AKADÉMIA 19 6 3 10 21
    11 DVTK 19 6 3 10 21
    12 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 19 6 3 10 21
    13 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 19 5 6 8 21
    14 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 18 5 1 12 16
    15 PMFC 18 3 3 12 12
    16 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 19 3 2 14 11
  •   M GY D V P
    1 HONVÉD-MFA 19 14 2 3 44
    2 VASAS KUBALA AKADÉMIA 19 13 3 3 42
    3 PUSKÁS AKADÉMIA FC 18 12 4 2 40
    4 FERENCVÁROSI TC 18 11 2 5 35
    5 DVSC-DLA 19 10 3 6 33
    6 MTK BUDAPEST 18 10 3 5 33
    7 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 19 9 3 7 30
    8 DVTK 19 9 1 9 28
    9 ETO FC GYŐR 18 8 1 9 25
    10 MOL VIDI FC 19 6 4 9 22
    11 UTE 19 6 1 12 19
    12 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 19 4 6 9 18
    13 PMFC 18 4 3 11 15
    14 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 19 4 3 12 15
    15 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 19 4 2 13 14
    16 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 18 4 1 13 13
  •   M GY D V P
    1 VASAS KUBALA AKADÉMIA 14 13 1 0 40
    2 FERENCVÁROSI TC 14 11 1 2 34
    3 BUDAÖRS 14 10 1 3 31
    4 DUNAHARASZTI MTK 14 8 2 4 26
    5 VIADUKT SE BIATORBÁGY 14 7 0 7 21
    6 KELEN SC 14 6 2 6 20
    7 SOROKSÁR SPORT CLUB 14 5 3 6 18
    8 REAC SPORTISKOLA SE 14 5 2 7 17
    9 BVSC-ZUGLÓ 14 4 1 9 13
    10 DUNAKANYAR SE-SZENTENDRE 14 3 2 9 11
    11 DOROGI FC 14 2 0 12 6
    12 UTE 14 1 3 10 6
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 FERENCVÁROSI TC 14 12 2 0 38
    2 UTE 14 11 1 2 34
    3 DUNAKANYAR SE-SZENTENDRE 14 10 2 2 32
    4 KELEN SC 14 7 3 4 24
    5 VASAS KUBALA AKADÉMIA 14 6 2 6 20
    6 VIADUKT SE BIATORBÁGY 14 6 1 7 19
    7 DUNAHARASZTI MTK 14 5 3 6 18
    8 BVSC-ZUGLÓ 14 5 3 6 18
    9 SOROKSÁR SPORT CLUB 14 5 1 8 16
    10 BUDAÖRS 14 2 3 9 9
    11 REAC SPORTISKOLA SE 14 1 3 10 6
    12 DOROGI FC 14 1 2 11 5
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 11 8 2 1 26
    2 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 11 8 0 3 24
    3 FC HATVAN 10 7 1 2 22
    4 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 10 5 0 5 15
    5 VÁC VLSE 10 4 1 5 13
    6 BALMAZÚJVÁROSI FC 10 4 1 5 13
    7 VASAS KUBALA AKADÉMIA 10 3 1 6 10
    8 DVTK 10 2 2 6 8
    9 KAZINCBARCIKA 8 0 0 8 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 11 9 2 0 29
    2 AIRNERGY FC-BMTE 10 8 1 1 25
    3 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 10 8 1 1 25
    4 VASAS KUBALA AKADÉMIA 9 4 2 3 14
    5 DLA-DEAC 9 4 0 5 12
    6 MERCEDES-KLC 10 2 2 6 8
    7 DVTK 10 2 1 7 7
    8 ÚFC 10 2 1 7 7
    9 KŐBÁNYÁÉRT FNLA 9 0 0 9 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu