VKLA György Tamás gratulált felnőtt csapatunknak

 
Sokáig emlékezetes marad a mögöttünk álló év a Vasas család számára, hiszen rengetegen dolgoztak és küzdöttek azért a sikerért, amit megtapasztalhattunk az elmúlt időszak során. György Tamással, a Vasas Kubala Akadémia többségi tulajdonosával sikerről, büszkeségről, elhivatottságról beszélgettünk.
 
-Elsősorban gratulálni szeretnék a Vasas felnőtt csapatának a Vasas Kubala Akadémia és saját magam nevében is a bajnokságban kiharcolt bronzéremhez és a Magyar Kupában elért ezüstéremhez, melyek gyönyörűen csillognak a piros-kék szívekben.
 
Mi vezethet ekkora sikerre ma egy klubot Magyarországon, főként, hogy a keretben számos fiatal játékos jut szerephez?
 
-A befektetett munka mellett a hatalmas küzdeni tudás, az emberfeletti mentális erő, az óriási alázat mind-mind olyan követendő és tisztelendő hozzáállás, mely a stábtagok és a játékosok részéről az egész év során maximálisan megmutatkozott.
 
A Vasas FC keretében számos saját nevelésű labdarúgónk, mára válogatott futballistánk lép pályára alapemberként Michael Oenning vezetőedző csapatában. Tulajdonosként tekintve a szakmai munkára, ez egy elit Akadémia elsődleges célja?
 
-Büszkeséggel és örömmel tölt el az érzés, hogy egykori akadémistáinkkal mi is részese lehetünk ennek a sikernek. Akár tegnap a helyszínen, akár az elmúlt év folyamán, vagy tekinthetnék a mögöttünk álló hosszabb időszakra is. Fontos célunk, hogy a játékosok a kihívások által folyamatosan följebb tudjanak lépni a ranglétrán, hogy akadémistáinkból a korábbi évekhez hasonlóan felnőtt, profi labdarúgók váljanak.
 
A Vasas fejlődése töretlen ívű, a jövőre nézve pedig folyamatosan láthatóak a siker újabb és újabb momentumai. Lehet-e ennél többet kívánni?
 
-Bízom abban, hogy az előttünk álló időszak is hasonlóan sikeresen fog telni, hogy Akadémiánk által tovább segíthetjük a felnőtt csapat munkáját. A Vasas Kubala Akadémia játékosainak el kell sajátítaniuk mindazt, ami ugyanilyen sikeressé teszi őket a pályán és az életben egyaránt. Akadémistáink előtt követendő példaként álljon a felnőtt csapat menetelése és hozzáállása!

2017.06.01. 19:34

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Nyári táborok
Információk
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu