VKLA Győzelem az utolsó bajnoki mérkőzésen

U18

Szolnok Vasas Kubala Akadémia 1:2 (1:2)

Szolnok, füves pálya, 2015.06.04. 16:00 óra

Összeállítás: Paulovicz – Kerék, Hesz, Tóth O., Bögyös – Dorogi, Szilágyi, Rabatin – Pápai, Nagy, Kovács.

Cserék: Danyis – Pápai helyett, Micsinai – Kovács, Tímár – Nagy helyett a 80. percben és Egyed – Kerék helyett a 85. percben.

Csere: Lőrincz (kapus).

Gól: Kovács Dávid a 17. percben és Dorogi Renátó a 25. percben.

Tóth Csaba, vezetőedző:

7' Nagy Ricsi szerzett labdát, amit Kovács Dávid elé játszott, aki másodszorra a kapuba helyezett 0:1

22' Dorogi Renátó egyéni akciójából a jobb alsóba lőtt 0:2

38’ Szépített a hazai csapat 1:2

Egész mérkőzésen végig mi domináltunk, nagyon jó szellemben léptünk pályára. Folyamatosan megszűrtük a támadásokat, melyből többnyire egyből előre tudtunk indulni. A széleken sokszor az ellenfél mögé tudtunk kerülni, melyből gólt is szereztünk. Rövidre rá már kettővel vezettünk, de nem ültünk le, hiszen mindenki bizonyítani akart. Látszott a csapaton, hogy az utolsó mérkőzéshez méltóan közlekednek a pályán. Pozitívumként tudom kiemelni, hogy nagyon sok ziccert dolgoztunk ki, és hogy az ellenfél kapusa volt a legjobb a hazaiaktól. A második játékrészben a csapat továbbra is nagy figyelmet fordított a védekezésre, így komolyabb feladat elé nem tudtak a szolnokiak állítani minket. Mindenki becsülettel hajtott, futballozott és bátran játszottuk a játékunkat. A győzelmünk teljesen megérdemelt volt, gratulálok a játékosoknak a mérkőzéshez, és köszönöm a csapatnak és minden kollégának, aki segítette az egész éves munkánkat! Jó pihenést és feltöltődést kívánok mindenkinek!

Hajrá Vasas Kubala!

 

2015.06.09. 00:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Nyári táborok
Információk
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu