VKLA Hazai környezetben győztük le a Sopront U14

U14

2014.05.17. szombat 13:00

Vasas Kubala Akadémia – Sopron 4-3 (4-1)

Összeállítás: Molnár L.– Csongvai Á., Czibulya R., Baranyi B., Bodnár M. – Nagy B., Váradi M., Kovácsréti M. – Dombai B., Papp M., Fialovszky M.

Csere: Erős N. – Dombai B. helyett, Banka G. – Váradi M. helyett, Szirmai B. – Fialovszky M. helyett a szünetben, Hámori Á. – Papp M. helyett az 50. percben, Nagy Z. – Kovácsréti M. helyett, Dankó M. – Nagy B. helyett a 62. percben, Bánfalvi D.

Sárga lap: -

G.: Papp M.(2), Csongvai Á., Dombai B.

Harmati Tamás, vezetőedző: Szombaton már a harmadik bajnoki mérkőzésünkre készültünk a héten, ahol mindenképpen szerettem volna, ha más hozzáállással lépnek pályára a gyerekek, mint tették azt a hétfői és szerdai napon. Az első félidő nagy részében ez meg is látszódott a játékon. A gyerekek élesek voltak. Már a 6. percben megszereztük a vezetést. Dombai Bálint beadására Papp Milán érkezett, az első lövését még hárította a kapus, de a második kísérlet már a léc alá vágódott a labda, 1-0. A 9. percben Bodnár Máté beadása Csongvai Áront találta meg, aki jobbal a bal felsőbe rúgta a labdát, 2-0. A 16. percben Csongvai Áron vitte le a labdát az alapvonalig, majd visszagurított labdáját Papp Milán helyezte a kapuba, 3-0. A 21. percben Papp Milán és Dombai Bálint vitték az utolsó védőre a labdát, előbb ügyesen oldották meg a létszámfölényes helyzetet, majd Dombai Bálint higgadtan, góllal fejezte be a támadást, 4-0. Ezek után mindenki azt hitte, hogy már zsebben van a győzelem, csak a Sopron csapata gondolta ezt másképp. Folyamatosan kezdtük kiengedni a mérkőzés irányítását a kezünkből, és ellenfelünk élt is a lehetőségekkel. Nem helyeztünk akkora nyomást rájuk, mint az első 20-30 percben, pontatlanok voltak a letámadásaink, visszatámadásaink és a labdabirtoklásunk sem voltunk igazán jó, így a mérkőzés vége egészen izgalmas lett. Gratulálok mindkét csapatnak!

Hajrá VASAS KUBALA AKADÉMIA!

  

2014.05.19. 00:00

Vissza

  •   M GY D V P
    1 MOL VIDI FC 15 13 1 1 40
    2 PMFC 15 12 2 1 38
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 15 11 1 3 34
    4 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 15 10 1 4 31
    5 UTE 15 9 0 6 27
    6 ÚFC 15 7 4 4 25
    7 ZTE AKADÉMIA 15 7 3 5 24
    8 SZEGED-GROSICS AKADÉMIA A 15 7 0 8 21
    9 PAKSI FC 15 6 3 6 21
    10 SZOLNOKI MÁV UP. FC 15 5 2 8 17
    11 BUDAI FUTBALL CLUB 15 4 3 8 15
    12 GYIRMÓT SE GYŐR 15 4 2 9 14
    13 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 15 4 1 10 13
    14 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 15 3 3 9 12
    15 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 15 3 0 12 9
    16 SZEKSZÁRDI UFC 15 0 4 11 4
  •   M GY D V P
    1 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 15 9 5 1 32
    2 UTE 15 10 1 4 31
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 15 8 6 1 30
    4 PAKSI FC 15 9 1 5 28
    5 ÚFC 15 7 5 3 26
    6 PMFC 15 7 4 4 25
    7 ZTE AKADÉMIA 15 7 4 4 25
    8 SZOLNOKI MÁV UP. FC 15 7 4 4 25
    9 MOL VIDI FC 15 6 5 4 23
    10 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 15 6 3 6 21
    11 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 15 6 3 6 21
    12 GYIRMÓT SE GYŐR 15 4 3 8 15
    13 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 15 3 4 8 13
    14 BUDAI FUTBALL CLUB 15 3 2 10 11
    15 SZEGED-GROSICS AKADÉMIA A 15 1 3 11 6
    16 SZEKSZÁRDI UFC 15 0 1 14 1
  •   M GY D V P
    1 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 15 13 1 1 40
    2 MOL VIDI FC 15 10 1 4 31
    3 UTE 15 10 1 4 31
    4 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 15 10 1 4 31
    5 VASAS KUBALA AKADÉMIA 15 9 1 5 28
    6 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 15 8 2 5 26
    7 SZEGED-GROSICS AKADÉMIA A 15 8 1 6 25
    8 BUDAI FUTBALL CLUB 15 7 2 6 23
    9 ÚFC 15 7 2 6 23
    10 PMFC 15 6 1 8 19
    11 PAKSI FC 15 6 1 8 19
    12 GYIRMÓT SE GYŐR 15 6 0 9 18
    13 ZTE AKADÉMIA 15 4 2 9 14
    14 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 15 4 2 9 14
    15 SZOLNOKI MÁV UP. FC 15 2 0 13 6
    16 SZEKSZÁRDI UFC 15 0 2 13 2
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 15 14 1 0 43
    2 MOL VIDI FC 15 11 2 2 35
    3 HONVÉD-MFA 15 10 3 2 33
    4 MTK BUDAPEST 15 8 5 2 29
    5 DVSC-DLA 15 7 3 5 24
    6 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 15 7 2 6 23
    7 FERENCVÁROSI TC 15 6 3 6 21
    8 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 15 6 3 6 21
    9 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 15 4 6 5 18
    10 ETO FC GYŐR 15 4 6 5 18
    11 VASAS KUBALA AKADÉMIA 15 5 2 8 17
    12 DVTK 15 5 1 9 16
    13 UTE 15 5 1 9 16
    14 PMFC 15 3 2 10 11
    15 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 15 3 1 11 10
    16 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 15 1 1 13 4
  •   M GY D V P
    1 HONVÉD-MFA 15 11 1 3 34
    2 FERENCVÁROSI TC 15 11 1 3 34
    3 PUSKÁS AKADÉMIA FC 15 9 4 2 31
    4 DVSC-DLA 15 9 3 3 30
    5 VASAS KUBALA AKADÉMIA 15 9 3 3 30
    6 MTK BUDAPEST 15 9 3 3 30
    7 ETO FC GYŐR 15 8 1 6 25
    8 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 15 7 2 6 23
    9 DVTK 15 7 1 7 22
    10 UTE 15 5 0 10 15
    11 MOL VIDI FC 15 4 3 8 15
    12 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 15 4 1 10 13
    13 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 15 3 4 8 13
    14 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 15 4 0 11 12
    15 PMFC 15 2 3 10 9
    16 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 15 2 2 11 8
  •   M GY D V P
    1 VASAS KUBALA AKADÉMIA 11 11 0 0 33
    2 FERENCVÁROSI TC 11 9 0 2 27
    3 BUDAÖRS 11 8 1 2 25
    4 DUNAHARASZTI MTK 11 5 2 4 17
    5 KELEN SC 11 5 2 4 17
    6 VIADUKT SE BIATORBÁGY 11 5 0 6 15
    7 SOROKSÁR SPORT CLUB 11 4 3 4 15
    8 REAC SPORTISKOLA SE 11 4 2 5 14
    9 BVSC-ZUGLÓ 11 4 1 6 13
    10 DOROGI FC 11 2 0 9 6
    11 UTE 11 1 2 8 5
    12 DUNAKANYAR SE-SZENTENDRE 11 1 1 9 4
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 FERENCVÁROSI TC 11 10 1 0 31
    2 UTE 11 9 1 1 28
    3 DUNAKANYAR SE-SZENTENDRE 11 8 1 2 25
    4 KELEN SC 11 7 1 3 22
    5 VASAS KUBALA AKADÉMIA 11 5 1 5 16
    6 VIADUKT SE BIATORBÁGY 11 5 0 6 15
    7 BVSC-ZUGLÓ 11 4 1 6 13
    8 SOROKSÁR SPORT CLUB 11 4 0 7 12
    9 DUNAHARASZTI MTK 11 3 2 6 11
    10 BUDAÖRS 11 2 2 7 8
    11 REAC SPORTISKOLA SE 11 1 3 7 6
    12 DOROGI FC 11 1 1 9 4
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 8 7 0 1 21
    2 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 8 6 2 0 20
    3 FC HATVAN 8 5 1 2 16
    4 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 8 5 0 3 15
    5 BALMAZÚJVÁROSI FC 8 3 1 4 10
    6 DVTK 8 2 2 4 8
    7 VÁC VLSE 8 2 1 5 7
    8 VASAS KUBALA AKADÉMIA 8 2 1 5 7
    9 KAZINCBARCIKA 8 0 0 8 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 8 7 1 0 22
    2 AIRNERGY FC-BMTE 8 7 0 1 21
    3 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 8 6 1 1 19
    4 DLA-DEAC 8 4 0 4 12
    5 VASAS KUBALA AKADÉMIA 8 3 2 3 11
    6 MERCEDES-KLC 8 2 2 4 8
    7 ÚFC 8 2 1 5 7
    8 DVTK 8 1 1 6 4
    9 KŐBÁNYÁÉRT FNLA 8 0 0 8 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu