VKLA Hétvégi bajnoki összefoglalók

U19

Ferencváros – Vasas Kubala Akadémia 3:0 (0:0)

Népliget, Kismartoni út, füves pálya 2013.03.09. 9:00 óra

Összeállítás:

Kovács – Tóth, Turi, Rőthy, Marcsek – Vida, Nagyházi, Berecz – Szedlár, Szénási, Simon.

Cserék:

Németh (kapus), Kis Balázs és Omar El-Sheriff.

Tóth Csaba, vezetőedző:

Azt kaptuk a hazaiaktól, amire számítottunk nem volt meglepetés. Sok párharcot, agresszivitást és számos hosszú indítást. Kivétel nélkül mindet megoldottuk, nem voltak problémáink belőle. Lassabban jöttünk bele a meccsbe, de a kedélyek megnyugvása után nálunk volt többet a játékszer. A félidő derekán Szedlár Zoli remekül tálalt Simon Krisztián elé, de ziccerét a kapus hárítani tudta. A következő pár percben sajnos nem a csapatok voltak a főszereplők. Rövidre rá ismét Simon Krisztián került gólhelyzetbe és a kapuba tartó lövését a védő keze gátolta meg. Majd öt percre rá egy érdekes szituáció történt. Vida Máté a büntető terület vonalán a saját fejesére startolt rá, de a kapussal szemben már nem lőhette el a labdát, mert a partjelző les szituációt jelzett. A levegőben lógott a gólunk, gyorsan az ellenfél térfelén találtuk magunkat, míg a zöld fehérek csak pontrúgásaikkal adtak feladatot nekünk. Rosszkor jött a szünet és a második félidőt egy picit visszafogottan kezdtük. Kevesebbszer jutottunk el a kapuig, inkább mezőnyben volt a játék és jött egy hét perces fázis kiesés. Egy távoli lövés a védőnkön irányt váltott és a hálóba vágódott 1-0. A következő támadása ziccer volt a Fradinak, ami gólt eredményezett 2-0. Majd egy jogosan történő kiállítás és kétesen megadott büntető már 3-0-ra változtatta az eredményt. Ezt követően a létszámhátrány ellenére ismét átvettük a játék irányítását és a hátralévő huszonöt percben végig futballoztunk. Teher nélkül könnyedén nagyon sokat birtokoltuk a labdát, és olykor tetszetősen is játszottunk. Azonban a támadó harmadban már hiányzott az egyéni kreativitás és megoldás, ami helyzetet eredményez. A hazaiak kontrákra rendezkedtek be, ezáltal lüktetőbb játék alakult ki. Sajnáltam, hogy azonos létszámban nem voltunk képesek olyan felszabadult állapotban játszani, mint ahogy eggyel kevesebben tettük. Rossz döntéseink a saját kapunk és az ellenfél kapuja előtt a mérkőzés fordulópontjai lettek. Véleményem szerint az eredmény egyáltalán nem tükröz valós képet a két csapat között. Nagyon sajnálom, hogy mostanában mindig az a pici hiányzik a sikerhez, pedig az eddig befektetett munka ezt érdemelné.

U18

Vasas Kubala Akadémia – Jászberény 3:0 (1:0)

Fáy u., műfüves pálya, 2013.03.09. 12.00 óra

Összeállítás:

Lékai- Fazekas, Kis B. Tihanyi, Szemes - El-Sherif, Busa, Rudner. – Primus, Márton, Jákó. .

Csere:

Jákó helyett Fischer a 46.percben, Kis B. helyett Béres a 64. percben, Busa helyett Somogyvári a 68.percben, Márton helyett Husz a 73. percben és Primus helyett Szabó R. a 73.percben.

Gól:

Kis B., Fischer, Márton

Isa Gábor, vezetőedző:

Nagyon sok nehézséggel küzdöttünk egész héten, hiszen sok volt a sérült és a beteg játékos. Ennek ellenére ennél a produkciónál sokkal többre számítottam. A héten gyakoroltakkal és a megbeszélt dolgokkal szemben, szinte teljesen mást játszottunk. Lassan járattuk a labdát és körülményesek voltunk. Ez a produkció az eltelt 17 forduló leggyengébb teljesítménye volt. A győzelmen kívül másnak nem lehet örülni.

U17

2013.03.09. Népliget 09:00, műfű

FTC - Vasas Kubala Akadémia 3:1 (1:0)

Összeállítás: 

Rabatin Sz. - Kubicza, Hesz, Orosz, Baglyas - Simon, Gálfi, Dorogi - Rabatin N., Zoltay, Forgács

Csere: 

Rabatin N. h. Weiland (55.p.), Forgács h. Dinka B. (55.p.), Kubicza h. Tóth (70.p.)

Gólszerző: 

Zoltay

Domján Norbert, vezetőedző: 

Jobban kezdte a mérkőzést a hazai csapat, nagyon magunkra húztuk a Fradit és kevés párharcot nyertünk meg az első 25 percben. A mérkőzés ezen szakaszában külön dicséretet érdemel kapusunk Rabatin Szabolcs, aki 2 évvel fiatalabbként remek teljesítményt nyújtva, több védéssel mentette meg csapatunkat a góltól. A 30. percben Hesz Olivér szabályos szerelésénél büntetőt ítélt a játékvezető, amit gólra váltottak a hazaiak. A gól után új mérkőzés vette kezdetét, labdabirtoklásban és játékban is átvettük az irányítást, több helyzetet is kialakítottunk, de a hazaiak kapusa, Ordasi Gergő több bravúrt is bemutatott,  még Zoltay Marci büntetőjét is kivédte. A második félidőben nagy erőket mozgósítottunk a győzelem érdekében és egy szép góllal sikerült is az egyenlítés. Szeretném kiemelni a játékosaim nagyon sportszerű és korrekt viselkedését a 90 perc folyamán, mivel a kialakult körülményeket profin kezelték. 1:1 után eldönthettük volna a 3 pont sorsát, de helyzeteinket elhibáztuk, és ahogy ez a futballban lenni szokott, ellenfelünk góllal büntetett. A 93. percben esett 3. gól már nem befolyásolta a 3 pont sorsát. Összességében egy nagyon színvonalas, harcos mérkőzést vívtunk a Ferencváros csapatával, de sajnos a fociban nem mindig a "szép játék" nyer, ennek ellenére minden gratulációt megérdemelnek a játékosaim a mérkőzésen nyújtott teljesítményükért. Az Újpest elleni bajnokira is ugyanezzel a lelkesedéssel készülünk a jövőheti edzéseken!

U16

Vasas Kubala Akadémia – Jászberény 4-0 (2-0)

Fáy utca, műfüves pálya - 2013.03.11.

Összeállítás:

Paulovicz – Kerék A., László B., Fazekas M., Tóth O. – Csősz R., Major M., Radics Zs.  – Nagy R., Tímár G., Marton Sz.

Cserék:

Gabala Zs., Vogel M., Tajti K., Vígh B., Tóth Zs. Á., Garda G.

Gól:

Nagy R.(2), Tajti K., Csősz R.

Késedi Gábor, vezetőedző:

Sokkal rendezettebbek voltak a srácok, mint az előző héten. Ellenfelünk főleg a védekezésre koncentrált ezen a találkozón. Ennek ellenére most ügyes dolgokat mutattak be a fiúk. Nem okozott gondot a felállt védelem áttörése. A helyzetkihasználás megint nem volt a legtökéletesebb. Ezt sajnálom. A gólokat Nagy Ricsi kezdte, aki nagyon szépen fejelt a hálóba Marton Szabi beadása után. A második gól is az övé volt. Csősz Ricsi előkészítését fejezte be közelről. A második félidőben tovább folytattuk a támadásokat. Csősz Ricsi parádés gólt rúgott, majd Tajti Krisztián a saját maga által összehozott bűntetőt váltotta gólra. A harmadik gól után a csapat lendülete megtorpant kicsit. Már nem volt annyi dinamika az akcióinkban. Ami örömteli volt, hogy hosszú sérülése után bemutatkozhatott nálunk a kapuban Paulovicz Dani. Pályára lépett Vígh Bence is. Külön gratulálunk Kovács Dávidnak, aki ezen a hétvégén saját korosztályában játszott és egészen kiemelkedő produkcióval segítette a társait. Meg kell említeni Major Barnabást is, aki a válogatottban Spanyolország ellen teljesített kiválóan. A mutatott teljesítményhez és a győzelemhez gratulálunk!

Hajrá Vasas! Hajrá Kubala!

     

2013.03.11. 00:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu