VKLA Hivatalosan is lezártuk a 2017/18-as bajnoki szezont

Bár tegnap délután a Vasas Kubala Akadémia hagyományos nyári évzáró gáláján befejeződött a 2017/18-as bajnoki évad, a programok ezután is folyamatosan zajlani fognak, így eseménydúsan telik majd az előttünk álló néhány hét.
Az akadémiai korosztályok évzáró rendezvényét Szekeres Tamás, a Vasas Kubala Akadémia ügyvezető igazgatója nyitotta meg. Az évértékelő beszéd első részében hangsúly került az Akadémia jövőjét meghatározó tárgyalások eredményére, melynek értelmében - s mely közleményünkben korábban már megjelent - úgy az Akadémia működése, mint a Kubala név használata változás nélkül, tehát a jelenlegi „mederben” folyik majd tovább. A játékosok és a szülők örömmel és megnyugvással fogadták Szekeres Tamás szavait, így az évzáró - a bevezetőt követően - ünnepléssel folytatódott.
Elsőként legidősebb korosztályunkat köszöntöttük, hiszen U19-es csapatunk az MLSZ U19 II. osztályú bajnokság tabellájának élén végzett. Tóth László vezetőedző irányításával 30 mérkőzésből 25 alkalommal arattak győzelmet a játékosok, az összecsapások alatt 93 találatot szereztek, s a legkevesebb - 22 - gólt kapták. Az aranyérmek, a "bajnokcsapat" feliratú pólók, a keretről készült kis méretű, bekeretezett tablóképek és a győzelmi trófea átadásában az évzáró gála meghívott vendégei - Raduly József (válogatott labdarúgó, a Vasas Sport Club tiszteletbeli elnöke, Vasas legenda), Gedó György (olimpiai bajnok ökölvívó, edző, Vasas legenda) és Szentendrei Tibor (a Vasas Kubala Akadémia Mozgássérültek Integrációs Programjának vezetője) - közreműködtek. Az ünneplés közben nem felejtettük el az Akadémia korosztályaiból kiöregedő játékosokat sem, tőlük - Csibra Dánieltől, Dolhai Gergőtől, Fehér Farkastól, Gál Márktól, Gergye Dánieltől, Kovács Milántól, Malkócs Marcelltől, Rabatin Richárdtól és Rákos Bencétől - személyre szóló oklevéllel búcsúztunk. Köszönjük az együtt töltött éveket, pályafutásotokhoz ezúton is sok sikert kívánunk!
A folytatásban U16-os korosztályunkat köszöntöttük, Horváth Gábor vezetőedző csapata bronzérmes lett - mindössze 3 ponttal lemaradva az élről - az MLSZ U-16 II. osztály bajnokságában. 30 mérkőzésből 20 alkalommal voltak sikeresek a fiúk, a bajnokságban pedig mi kaptuk a legkevesebb - összesen 36 - gólt, illetve a második legtöbb találatot, 86 gólt rúgó gárda lettünk. Az arany- és bronzérmek átadásával nem ért véget az éremeső, U13-as és U12-es fiatal játékosaink számára a kis korosztályos évzárók alkalmával kerül sor az ünneplésre.
Az Év akadémistája cím idei győztese az U15-ös korosztályból került ki, a 2017/18-as évben az idősebbek között is bemutatkozó és korosztályos válogatott Kovács Mátyásnak gratulálhattunk.
A kis korosztályos évzáró események a következő napokban folyamatosan zajlanak majd, illetve számos programon szurkolhatunk még júniusban csapatainknak. Az előttünk álló hétvégén a szombathelyi Vulcano Kupán és - Miskolcon - a Danone Focikupa regionális selejtezőin lépnek pályára a fiatalok, jövő héten pedig - hazai rendezésű - Kölyökligán szerepelünk. Június 16-án, szombaton U17-es korosztályunk a REAC Nemzetközi Ifjúsági Tornán bizonyíthat, míg U16-os keretünk június 19-én, kedden Szlovéniában, a Milan Kralj Emléktornán teszi le névjegyét.
Természetesen idén is lesz a kis korosztályok számára Vasas Kubala Akadémia nyári tábor, melynek részletei - a felkészülés kezdési időpontjaival, mérkőzésekkel, edzőtáborok információival - hamarosan fölkerülnek a honlapunkra.
Minden játékosunknak kellemes pihenést kívánunk a nyári időszakra, töltődjetek, szerezzetek minél több élményt, hogy aztán újult erővel, együtt vághassunk neki a 2018/19-es bajnoki év felkészülési programjának! Hajrá Vasas Kubala!

2018.06.08. 19:54

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu