U14 Idén is megrendezésre kerül a Nike Premier Kupa 2017

A Vasas Kubala Akadémia U14-es korosztálya számára hétvégén két napos program keretében kerül megrendezésre az idei Nike Premier Kupa magyarországi döntője. A rangos esemény helyszíne ezúttal FTC Népligeti Sportcentruma lesz. Szombat este extra programként a megnyitó helyszínén nagy kivetítőn nézve minden csapat közösen szurkolhat a magyar válogatottnak a portugálok elleni mérkőzésen, ahol többek között szakmai kerekasztal beszélgetéseket is láthatunk a résztvevő csapatok edzőivel.

A Premier Kupa hazánkban huszadik alkalommal kerül megrendezésre, ebben a szezonban csak a magyarországi döntő lebonyolítására kerül sor. A döntőbe a jelenlegi U14-es országos kiemelt és másodosztályú bajnokságokból kerültek be csapatok. Minden meghívott csapat a bajnokságuk 2017. március 5-i állása alapján lett kiválasztva a Nike és a versenybizottság választása alapján. Nyolc kiemelt bajnokságban szereplő csapatot (első nyolc), három II. osztályú bajnokság első helyezett csapatát (egy kelet-, egy közép- és egy nyugat-magyarországi), illetve a rendező csapatot hívták meg a küzdelmekbe. Ennek megfelelően az alábbi csapatok fognak megvívni

egymással: FTC, MTK Budapest, DVSC-DLA, DVTK, UTE, Illés Akadémia - Haladás, Puskás Akadémia FC, Vasas Kubala Akadémia, Bozsik Akadémia Nyíregyháza, Hajdúböszörményi TE, Budai FC-Tabáni Spartacus, Siófoki Bányász.

A torna megnyitóval szombaton 9.30-kor kezdődik, vasárnap pedig az eredményhirdetéssel 17 órakor zárul.

2017.03.23. 13:26

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu