MIP Így látták szurkolóink az Illés Akadémia elleni U19-es meccsünket

Vasas Kubala Akadémia-Illés Akadémia-Haladás 1-0 (0-0)

U19-es bajnoki labdarúgó mérkőzés, 2017.03.11. Fáy u.

Szombaton már a második hazai meccsét játszhatta csapatunk, amin már én is ott tudtam lenni és szurkoltam a fiúknak a többi MIP taggal együtt. Picit hűvös, de ragyogó napsütéses tavaszias időben rendezték meg a mérkőzést. A fiúk most is egységesen és fegyelmezetten végezték a bemelegítést. 

Jól kezdtük a mérkőzést, már az első öt-tíz percben mi voltunk a kezdeményezőbbek. 12. percben rúghattuk az első szögletünket, de nem sikerült belőle megszerezni a vezetést. 17. perc Haladás szabadrúgást hozott 16 méterről, de kapusunk Bene Máté lábbal gyönyörűen védett. A szabadrúgás után továbbra is mi voltunk a kezdeményezőbbek, 25. percben egy gyönyörű jobb oldali támadásból kerültünk helyzetbe, de sajnos nem lett gól belőle. 30. perc a vendégek is kihagytak egy helyzetet. Az első félidő utolsó tíz percében is mi voltunk fölényben, a 38. perc talán a legnagyobb helyzetünket hozta, de pechünkre kimaradt. Így csapatunk bizakodva várhatta a folytatást. 0:0 

A második félidőt sajnos nem kezdtük olyan jól, mint az elsőt, az első öt-tíz perc picit gyengébb játékot hozott. Igaz a 49. percben szabadrúgáshoz jutottunk, de nem sikerült kihasználni. 67. perc ismét szabadrúgás nekünk, kb. 20 méterről, de ebből sem lett gól. A mérkőzésnek ebben a szakaszában, sorra dolgozták ki a fiúk a szebbnél szebb helyzeteket, mindkét szélről és középről egyaránt, ekkor a nézőtéren hatalmas szurkolás vette kezdetét hazai részről, éreztük, hogy csapatunk nemsokára gólt fog szerezni. Bár a 69. percben Haladás helyzet volt, de szerencsére megúsztuk. Ám a kihagyott vendég helyzet után, a 70. perc már a nézőket és minket Integrációs Program tagokat igazolt, 2-es számú játékosunk Kiss Balázs középről labdát szerzett, gyönyörűen becselezte magát a tizenhatos vonaláig és kilőtte a bal felső sarkot. 1:0 Az utolsó húsz percben is mi domináltunk, az ellenfél kemény játékkal tördelte csapatunk játékát, így a fiúk már nem tudták növelni előnyüket. A bíró lefújta a mérkőzést. 1:0

Összességében egy sportszerű, élvezetes nagyon jó meccset láthattunk, minden tekintetben felülmúltuk a vendégcsapatot, így megérdemelt a győzelem.

Azt kell, hogy mondjam szurkolói szemmel, hogy hosszú idő után most játszott a csapat a legjobban. Gratulálunk nektek! Szép volt! Reméljük szombaton, megint ilyen jó játékkal rukkoltok majd elő és sikerül nyernetek!

Hajrá Vasas Kubala!

Szarka Sándor MIP tag

2017.03.15. 15:42

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu