U10 Jó úton jár pasaréti U10-es csapatunk

Vasas Pasarét U10

2016.09.17-én, szombaton hazai környezetben, Pasaréten vettünk részt a Kölyökliga küzdelmeiben.

A csapat tagjai: Niemeier L., Szilágyi J.,  Lantos D., Németh B., Balogh F., Ulrich Z., Takács D., Grubits P., Varga Z., Kővári O., Tóth M., Jónás Zs.

Körmérkőzések formájában folytak a küzdelmek, minden egyes csapat játszott mindenkivel. Így összecsaptunk sorrendben az Ikarus BSE, a Dabas-Gyón és a Kecskemét csapatával.

Arany Dávid vezetőedző:

Elfogultság nélkül megállapíthatjuk, hogy jó úton járunk. Csapatunknak kezd kirajzolódni egy, az Akadémiánkra jellemző arculata. Minden mérkőzésen kezdeményezően léptünk fel, próbáltuk rövid passzokkal, sok mozgással felépíteni a támadásainkat. A héten a fő hangsúly az 1:1 elleni játékon volt, így azt kértem a srácoktól, hogy ezeket a szituációkat bátran vállalják fel és csinálják meg a mérkőzéseken is. Örömteli volt számomra, hogy keresték is ezeket a játékhelyzeteket, sőt még sikeresen meg is oldották őket. Természetesen rengeteg munka vár még ránk, főleg a csapatmozgásokban, de az elmúlt egy hónapban nagyot léptünk előre.

Hajrá Vasas Kubala! 

2016.09.19. 14:14

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu