VKLA Két tornán is részt vett a hévégén az U12

Winter Cup 2013-2014

Február 23.-án került sor a Winter Cup utolsó fordulójára, Piliscsabán.

A fiúk az előző napi torna után (kiegészülve azokkal, akik nem szerepeltek az előző napi tornán) kifejezetten ötletesen, nagy akarással és hatékonyan játszottak. Csapatunk a 4 +1 létszámban lebonyolított tornát nagyon élvezte ezen a napon, talán ennek is köszönhetőek a sima győzelmek.

Eredmények:

Pomázi Focisuli – Vasas Kubala Akadémia 0:4

Szent Pál AFC – Vasas kubala Akadémia 0:4

Vasas Kubala Akadémia – Csillaghegy MFS 3:0

Döntő: Vasas Kubala Akadémia – Szent Pál AFC 7:0

Csapatunk a fenti eredményekkel a több fordulós tornát összesítésben megnyerte!

A díjkiosztásra március 9.-én csillebércen kerül sor, ahol több korosztály eredmény hirdetését tartják egyidejűleg.

Ezen a tornán – nem a győzelem mondatja velünk – feltétlenül érdemes volt részt venni, hiszen minden játékos kaphatott bőven játéklehetőséget valamelyik fordulóban illetve játszhattunk olyan csapatokkal is, akikkel szezon közben nem igazán találkozunk.

A résztvevő csapatok pedig örültek, hogy a Vasas Kubala Akadémia is részt vett a tornasorozaton.

Gratulálunk a Fiúknak!

Mindenkinek jó egészséget és sok sikert a tavaszra!

Hajrá Vasas Kubala Akadémia!

 

Fonyódi Antal emléktorna

Budafoki MTE sportcsarnok

A Vasas Kubala Akadémia U12 csapata (Pasarét) részt vett február 22.-én a Fonyódi Antal utánpótlás emléktornán, a Budafoki MTE sport csarnokában, melyet 4 csapat részvételével rendeztek.

Meghívott csapatok: Budafoki MTE   

                                      Ferencváros

                                      UTE

                                      Vasas Kubala Akadémia

Számunkra nagyon jól indult a torna, hiszen a Budafoki MTE csapatát könnyed játékkal, míg az UTE elleni mérkőzést nagyobb erőket mozgósítva, de megnyertük.

Ekkor következett az FTC elleni mérkőzés! A Fiúk elfelejtkezve arról, hogy minden mérkőzés más illetve, hogy minden mérkőzésre a teljes tudásukat felvonultatva kell játszani nem kellő koncentráltsággal, kissé lazán kezdték a Fradi elleni mérkőzést, talán azzal a gondolattal, hogy ezt a mérkőzést is könnyedén behúzzuk. Ennek lett az eredménye, hogy már a második percben 2:0 –ra vezetett az ellenfél, kapitális egyéni hibák után. Ez annyira meglepte a csapatot, hogy képtelenek voltak a padlóról felállni és vereséget szenvedtek.

Már sokszor leírtam és elmondtam, hogy mindig a maximumot kell nyújtani, ha kiváló sportolók akarnak lenni, úgy látszik még nem elégszer, de remélem minden ilyen fájó kudarcból tanulnak a gyerekek!

Most a gratuláció elmarad, mert ezért a teljesítményért egy Vasas Kubala Akadémiás labdarúgónak nem jár!

Hajrá Vasas Kubala Akadémia!

Hajrá Vasas!

2014.02.25. 00:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu