Korrekciós programok

Korrekciós program

Gallyas Gabriella korrektív sportrehabilitációs edző és Kozák Attila erőnléti edző 2015-ben kezdtek el a 10-11 éves korosztállyal foglalkozni a Vasas Kubala Akadémián. A tapasztalatok szerint a mai gyerekek fizikai állapota az ülő életmódnak köszönhetően elmarad a 10-15 évvel ezelőttitől, ugyanakkor a versenysport követelményei egyre erősödnek. A kialakult helyzet miatt ezért fontosnak tartjuk minél előbb elkezdeni az erre való felkészülést.

Szakembereink munkája a szezon elején mindig felméréssel kezdődik, ahol vizsgálják a testtartásbeli eltéréseket, a mozgáslimitációt, a sportági asszimmetriát, a koordinációt, a robbanékonyságot és a törzserőt. Az ezeken a felméréseken tapasztalt hiányosságok kiküszöbölése az edzéseik legfőbb célja. A foglalkozások elején és végén fix feladatokat végeznek a gyerekek, a középső rész pedig változatos. Sportrehabilitációs és erőnléti edzőink a mobilitás javításával kezdik munkájukat, majd a korosztálynak megfelelő erőfejlesztés következik.

Cél, hogy már ezen a szinten, ebben az életkorban is megvalósuljon az erőnlét megalapozása és fejlesztése a sérülések minimalizálása mellett. Ennek köszönhetően pedig 15 éves korukra kevesebb erőnléti problémával és sérüléssel kerülnek majd szembe, mozgásuk koordináltabb, dinamikusabb lesz.

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu