U16 Kovács Dominik beszélt az elmúlt és a soron következő bajnoki mérkőzésekről

-A Fradi ellen játszottunk a hétvégén, ahol egy nagyon jó mérkőzésből végre mi jöttünk ki győztesen. Számítottunk rá, hogy agresszívan le fognak támadni és a kontrákból fognak építkezni. A szűk és agresszív védekezésünknek hála ezt nem tudta tökéletesen véghez vinni az ellenfél. Több sérülés is történt a meccs előtti hetekben, ezért két igen jó kezdő játékosunkat elvesztettük. Viszont, akik az ő helyükön játszottak, teljesen jól szerepeltek, Halmai Ádám három gólt is lőtt. Nagyon bátran és agresszívan játszottunk, kihasználtuk a helyzeteinket. A héten az MTK együttesével játszunk Agárdon. A középmezőnyben vannak és remélem, hogy el tudjuk hozni tőlük a három pontot.

2016.11.10. 16:50

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu