U19 Kovács Milán beszélt az eddigi sikerekről, és arról, mit vár a hétvégi bajnokitól

U19-es korosztályunk jelenleg 16 ponttal vezeti a tabellát, s a múlt heti, DVSC-DLA elleni győzelmet követően szombaton az Illés Akadémia-Haladás csapata ellen lépnek pályára. A hétközi programban a mai napon 17 órától szerepel egy Csepel elleni felkészülési mérkőzés is, mely összecsapás felnőtt játékosok ellen fog zajlani. Schindler Szabolcs vezetőedző játékosa, Kovács Milán foglalja össze a múlt heti győzelmet, valamint tekint előre a következő bajnoki mérkőzésekre.

-A csapat az idei évben úgy gondolom, hogy szépen menetel a bajnokságban. Nagyon  szépen indítottunk, és magunk mögé utasítottunk több nagy nevű klubot is. Volt hullámvölgyünk, amibe beleestünk, de a csapat felkészültségének és mentális erejének köszönhetően sikerült visszatérnünk a saját ösvényünkre. A bajnokságról azt kell tudni, hogy mindegyik csapat mint mentálisan, mint fizikailag nagyon összeszedett, így minden hétvégére, tehát az Illés Akadémia-Haladás ellen is teljes koncentrációval és felkészültséggel készülünk. Szinte az összes csapatnak ismerjük már a játékfelfogását, és az edzéseken próbálunk felkészülni, a hibákat kiküszöbölni. Jelenleg a csapat az első helyen áll a bajnokságban, de ez nem jelenti azt, hogy meg is vagyunk elégedve magunkkal. Szerencsére mindenki olyan felfogású játékos, hogy nincs megelégedve senki a jelenlegi helyzettel, mindig a jobbra koncentrálunk. A legutóbbi fordulóban a Debrecen csapata jött el hozzánk annak reményében, hogy övék lesz a három pont. Ahogy már említettem, minden ellenfélre felkészülünk, így most sem volt másképp. Tudtuk, hogy védekező szellemű csapattal lesz dolgunk, így próbáltunk a gyors és egyérintős játékra ráfeküdni, és azt begyakorolni. Véleményem szerint ezt a meccsbe is nagyrészt át tudtuk vinni. Úgy gondolom, hogy kemény és nagy hőfokú meccs volt a hétvégi, de jobban akartuk a győzelmet, így mi gyűjtöttük be a jól megérdemelt három pontot. Összességében büszke vagyok a csapatra, és bízom benne, hogy nem térünk le az útról. "Jobb 10 spártai, mint 16 nyúl!"

2016.10.27. 17:41

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu