VKLA Magyarok a Barcáért című film hétfőn este!

Magyarok a Barcáért címmel hétfő este háromrészes dokumentumfilm-sorozattal jelentkezik a Duna, a sorozat a katalán sztárcsapat történetében jelentős szerepet betöltő magyar futballisták pályafutását, első sorban Kubala Lászlóét Akadémiánk névadóját mutatja be.

Kocsis Tibor, a film rendező-producere a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, egy külföldi útja során ismerkedett meg Kubala nevével, a kiváló labdarúgó mítoszát pedig szeretné bemutatni a magyar közönségnek, amely még kevesebbet tud róla. Hozzátetette, a katalán klubban már a legendás Kubala, Kocsis, Czibor hármas előtt szerepeltek magyar játékosok, akiknek szintén hatalmas szerepe volt abban, hogy a gárda ma a világ egyik legjobbja. Kocsis Tibor az előkészületekkel kapcsolatban megjegyezte, a kutatások már öt évvel ezelőtt elkezdődtek, maga az alkotás pedig másfél éves munkát igényelt.

Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megbízott vezérigazgatója hangsúlyozta, a közmédia ezzel a sorozattal is nyitni kíván a közönség irányába, szeretnék bemutatni az olyan hősöket, mint Kubala, aki jó példa a fiatalok számára. Szabó László Zsolt azt is elmondta, hogy a tervek szerint több fesztiválon is elindítják majd a filmet, és szeretnék, ha külföldi televíziók is műsorukra tűznék.

Dobos Menyhért, a Duna TV vezérigazgatója úgy nyilatkozott, hogy Duna World által a határon túlra, illetve a tengerentúlra, így Ausztráliába és Dél-Amerikába is eljut majd az alkotás.

A film szakértője Dunai Antal olimpiai bajnok, a Magyar Labdarúgó Szövetség utazó nagykövete, Kubala egykori barátja volt. A filmmel kapcsolatban elmondta, hogy hűen fogja bemutatni a legendás játékos imázsát.

Az összesen 90 perces dokumentumfilmet hétfőn 21.55 órától sugározza a Duna TV.

 Ajánljuk minden Kubalásnak, volt Kubalásnak és leendő Kubalásnak is!

További információk a filmől:

http://www.mtva.hu/hu/sajtoszoba-main/szines-hirek/musorajanlok/7414-magyarok-a-barcaert

forrás: MTI

fotó: NB1.hu

2014.03.27. 00:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu