VKLA Matthias Nowak és a Vasas Kubala Akadémia szakemberei Hévízen jártak

A Vasas Kubala Akadémia szakemberei Hévízen, a Nemzetközi Labdarúgó Konferencián jártak, ahol Matthias Nowak, a Bayern München utánpótlásának kreatív egyéni képzéséért felelős edzője tartott két napos képzést.

-Mindkét nap elméleti előadással kezdődött, majd délután gyakorlati képzésben is részesültünk. Hála az internetnek, Matthias Nowak munkásságára már korábban is felfigyeltem, így nagy öröm volt számomra, hogy most személyesen is találkozhatunk vele. Sok mindenben kaptam megerősítést és új impulzusokat, amelyeket a Vasas Kubala Akadémia szakmai programjába is be tudunk illeszteni – beszélt tapasztalatairól Szamosszegi Gábor, a Vasas Kubala Akadémia kis korosztályos szekcióvezetője.

Az Akadémia delegációjának tagjai között volt U19-es korosztályunk vezetőedzője, Tóth László is, aki egyben az egyéni képzés vezetője klubunknál.

-Egy kiváló szakember előadásait hallgathattuk és láthattuk két napban. Mint az Akadémia egyéni képzésének vezetője, kíváncsian vártam, hogy milyen újdonságokkal fog szolgálni a konferencia, s milyen tapasztalatokat szerzünk, amiket beépíthetnénk a szakmai munkába. Rengeteg új információval gazdagodtam a kognitív képességek fejlődését és fejlesztését illetően, melyeket leginkább a kis korosztályok egyéni programjába tudunk beilleszteni, de az akadémiai csapatok is profitálhatnak belőle.

2017.11.03. 15:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu