U19 Meggyőző teljesítményt láthattunk csapatunktól a felcsúti bajnokin

Puskás Akadémia - Vasas Kubala Akadémia 3:3 (1:0)

Gólszerző: Filipovics (2), öngól

Összeállítás: Tomori – Kiss, Takács, Gál, Dolhai (Gergye) – Pápai, Szabó (Danyis), Rákos, Rabatin – Filipovics, Borvető (György)

Cserék: Bene, Danyis, Gergye, György, Farkas,

A mai mérkőzés a csapat érési folyamatának meghatározó játéka volt. Az ellenfél elmúlt időszakban nyújtott teljesítménye figyelmet érdemelt. Úgy készültünk, hogy a mai mérkőzés komoly kihívást jelent majd számunkra. Tapogatódzó, az első félidő fegyelmezett játéka ellenére egy ellenfélre rálőtt labda jelentett vezetést a Puskás számára.

Gondjainkat tetézte, hogy egy komoly hiba, majd egy tizenegyes jelentős előnyt biztosított az ellenfél számára. Ami ezután történt az minden edző álma!

A csapat átszervezése után olyan produkciót tettek le a gyerekek az asztalra, ami igen csak megsüvegelendő. Meghatározó játékosaink magukhoz ragadták a játék kezdeményezését, aminek következtében a csapat állva hagyta az ellenfelet. Először csak helyzeteket alakítottunk ki, majd azok kihasználása is sikerült Filipovics remek alakításainak köszönhetően!

Komoly erőket mozgósítottunk, aminek meglett az eredménye. A látottak sokat jelenthetnek a jövőre nézve.

2017.04.10. 13:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu