VKLA II. Kubala Kupa, 1. nap

A háromgólos Nagy Richárd és Késedi Gábor értékelik az első napot:

 

Remekül sikerült a Vasas Kubala Akadémia csapatának az U16-os torna első napja.
A nyitómérkőzésen a kupa favoritjának számító Unirea csapatával találkozott a Kubala Akadémia.

Vasas Kubala Akadémia - FC Unirea 2-0 (1-0)

"A meccsen remekül játszottunk, végig koncentráltak a srácok, és ez meglátszott az eredményen. Kicsit aggódtam a fiúk mentális állapota miatt, hiszen csütörtökön nagyon fontos mérkőzésen kaptunk ki, így a szombati kupára mindenkinek össze kellett szednie magát" - mondta Késedi Gábor vezetőedző. - "Végig a kubalások irányították a játékot és Nagy Richárd két góljának köszönhetően magabiztos győzelmet arattunk. A végeredmény nem tükrözi teljesen a két csapat közötti külömbséget, nyerhettünk volna több góllal is" - értékelt a menedzser.

Kelet-szlovák-válogatott - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia 2-1 (1-0)

A délelőtti másik találkozón a Kelet-szlovák-válogatott mutatkozott be a Puskás Akadémia ellen. A szlovákok irányították az első félidőt, hamar vezetést szereztek, majd a második játékrészben tovább növelték az előnyt. Ekkor kiengedtek a szlovákok, és remek 20 percet játszott a PFLA, amely csak szépíteni tudott.

Vasas Kubala Akadémia - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia 1-0 (1-0)

A délután rendezett, összességében második mérkőzésén ismétt jobban kezdett ellenfelénél a Vasas Kubala Akadémia. Minden aggodalom szertefoszlott, amely amiatt volt, hogy bírják-e a fiúk a fizikális terhelést. Több helyzetet is kialakítottunk a Puskás Akadémia kapuja előtt, de nem sikerült a hálóba találni. Az ellenfél kontrái veszélyesek voltak, de a védelem nagyon fegyelmezetten dolgozott. A 35. percben megint Nagy Richárd villant egyet. A góljának köszönhetően nyugottan várhatták a srácok a folytatást. A második játékrész felétől már volt érezhető a csapat fáradtsága. Több olyan helyzetet is kialakított a PFLA, amely a kapunkra veszélyes volt, de szerencsére gól egyik lövésből sem született.  

 

Kelet-szlovák-válogatott - FC Unirea 2-0 (2-0)

A szlovák-válogatott és a román csapat összacsapása arról döntött, hogy mely csapat játszhat a vasárnapi napon a tornagyőzelemért. A szlovákok egy pillanatra sem hagytak kétséget afelől, hogy nyerni jöttek a Kubala Kupára. Végig irányították a mérkőzést, az első félidőben két gólt is szereztek. A második találatuk egy felső kapufás szabadrúgás gól volt, amely a torna legszebb gólja címre is pályázhatna.

Eldőlt, hogy vasárnap reggel 9:00 órától a szlovák csapat ellen játszhatunk a tornagyőzelemért.
HAJRÁ KUBALA!

 


 

 

 

 

2013.06.08. 00:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Nyári táborok
Információk
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu