U14 Nguyen Viet Attila: "Számunkra minden meccs egy szintfelmérő"

Kinézve az ablakon már észreveszem, hogy régen besötétedett, a folyosó is üres lett, lassan este hat óra.. a lépcsőház ajtaja mégis nyílik, lassú léptekkel pedig megérkezik az utolsó interjúalanyom aznapra. A fiatal srác udvariasan köszön, mosolyog, kiveszi fülhallgatóját, lepakolja hátizsákját és kabátját az irodai fogasra, majd leül velem szemben az asztalhoz.

Bekapcsolom a telefonom hangrögzítőjét és beszélgetni kezdünk.

Születésről, távoli földrészről származó gyökerekről, a nyelv szeretetéről, a bizonyítás küzdelmeiről, a család fontosságáról. Nem siet, nem türelmetlen, mosolyogva válaszol és mesél, az arcán megannyi élmény elevenedik föl. Nem keresett kifogásokat, hogy miért máskor... miért ne ma... miért pont ő... Pedig a csapata éppen pihenőnapját töltötte. Ő is lehetett volna a barátaival, részt vehetett volna más programokon is, vagy egyszerűen csak kipihenhette volna a téli felkészülés fáradalmait. Ennek ellenére és a reggel hat órás ébredés dacára, tizenkét órával később itt ül az irodámban. Úgy érezte, egy profi mentalitású labdarúgó életéhez ez ugyanúgy hozzátartozik, mint az edzés, a mérkőzés, a sok-sok gyakorlás. A beszélgető partnerem ezúttal Nguyen Viet Attila, a Vasas Kubala Akadémia U14-es korosztályának fiatal tehetsége.

Attila, nagyon sokan voltak rád kíváncsiak az érkezésedet követően, viszont tudjuk, hogy a nyári átigazolási időszak előtt is léptél már pályára piros-kék mezben, nem is kevés ideig.

-Hét évesen kezdtem focizni, természetesen a Vasasnál. Rengeteg emlékem és barátom fűződik ehhez a klubhoz. 13 évesen kerültem az Angyalföldi Sportiskola csapatához, ahol a kezdeti megszeppenés után természetesen ugyanolyan elszántsággal küzdöttem tovább. Tudtam, hogy ez a váltás még nem a világ vége, de ha fontosak a céljaim, akkor továbbra is keményen kell harcolni és fejlődni, bárhol is vagyok. Az ottani csapatnál erősítésnek számítottam, ezért nagyon vártak engem, azonnal befogadtak.

Sok-sok év volt ez a Vasas színeiben, a váltás pedig biztosan nem volt könnyű, főleg ilyen fiatalon. Bár - ahogy említetted - az új egyesületedben jól érezted magad és új barátokra is szert tettél, mégis a lehetőség, hogy visszatérhetsz, egyértelműen örömmel töltött el, vagy éppen ezért kavarogtak benned felemás érzések?

-Nagyon sokat köszönhettem az ASI-nak, ezért nehéz volt elválnom tőlük, megszerettem a csapattársaimat is. Természetesen tudtam, hogy a fejlődésem szempontjából mindenképpen élnem kell a lehetőséggel és ha a Vasas Kubala Akadémia hív, akkor mennem kell.. Előtte sem engedte el a kezemet az Akadémia, az egymás elleni mérkőzések vagy tornák alkalmával folyamatosan figyelték a játékomat és bátorítottak, dicsértek engem.

A két csapatod között voltak-e olyan tényezők, amelyek között párhuzamot tudtál vonni, illetve számodra sok momentumban különbözik-e ebben a korosztályban egy kis egyesület és egy profi akadémia?

-Azt veszem észre, hogy egyre inkább változik meg a mi korosztályunk gondolkodása a hozzáállást nézve. Függetlenül attól, hogy kis klubról beszélünk, vagy a Vasas Kubala Akadémiáról, úgy érzem ez inkább a játékosok személyiségétől függ. Attól, hogy milyen elhatározással küzd, milyen célokat tűz ki maga elé, mennyit dolgozik érte, hogyan készül egy mérkőzésre. Természetesen a szolgáltatásokban és a szakmai munkában abszolút érzékelhető a különbség. Itt nagyszerű edzőim vannak, megvan a saját stílusuk, ennek megfelelően remek edzéseket állítanak össze számunkra, összességében és a részletekben is fejlesztenek minket.

Maximálisan mögöttünk állnak, mindenben segítenek minket, még a téli szünetre is kaptunk edzéstervet. Sérüléskor sem maradunk egyedül, az akadémiai orvos és a rehabilitációs stáb mindig figyel ránk. Amíg sérültek vagyunk, addig személyre szabottan foglalkoznak velünk a pályán, ehhez biztosítottak az eszközök és gépek is, így addig nem térünk vissza a pályára, míg fel nem épülünk. A különbséget ezeken kívül a mérkőzések színvonalában is látom. Az Akadémián nagyon erős ellenfelekkel szemben léphetünk pályára, számunkra minden meccs egy szintfelmérő.

Gólzáporos győzelem vagy egy szoros mérkőzés a listavezető ellen?

-Senki nem szeret veszíteni, de a vereséget méltó módon is el lehet viselni. Pécs ellen nagyon nehéz időjárási körülményekhez és ennek megfelelően a rossz pályához alkalmazkodtunk, mégis erős meccset játszottunk, az MTK-val szemben pedig mindenki maximális erőbedobással küzdött, legyen az kezdő vagy csere.

Tehát jól érzem, hogy egyértelműen a kihívásokat szereted..

-Így van! Engem sokkal jobban lázba hoz, ha egy jó, kemény meccset tudunk játszani, mintha végiggurigáznánk a mérkőzést és simán nyernénk. Az MTK elleni mérkőzést kifejezetten várom, hiszen nem találtak még legyőzőre, de mi tavasszal többek között ezen is dolgozunk a csapattal..

Hosszú az út a profi labdarúgóvá válásig, ráadásul egy 13-14 esztendős fiatalnak nem csupán a pályán kell helytállnia. Akadémiánkon kiemelt szerepet kap az oktatás fontossága, mottónk sem más, mint "labdarúgót képzünk, embert nevelünk". Abból, ahogy viszonyulsz a labdarúgó karrieredhez, úgy érzem az iskolában is maximális a hozzáállásod..

-Nagyon igyekszem, általában négyes átlagom van. Reggel hatkor kelek, az iskola, a pálya és az otthonom között tömegközlekedéssel utazom, így amikor este hazaérek, még vár rám a tanulás is. Egy biztos, addig nem fekszem le aludni, míg meg nem tanultam minden anyagot. A foci mellett pedig természetesen a tanulásban is megtalálom azt a területet, ami vonz, ez pedig a nyelvtanulás.

A nyelv? Azt gondolnám a testnevelést jelölöd első helyen, tízből kilenc focista biztosan így tenne.. Mi az, ami vonzóvá teszi számodra a nyelvtanulást?

-Magyarul és vietnamiul is tökéletesen beszélek, így nem okoz gondot más nyelvek elsajátítása. Az iskolában németül és latinul tanulok, de hamarosan fölveszem az angol nyelvet is. Nagy előny az iskolánkban, hogy a nyelvtanárok nagyon érdekesen tanítanak, ez pedig további motivációt jelent számunkra.

Apropó nyelv... Tökéletesen beszélsz magyarul, a szókincsed is szép választékos, nem okoz gondot, hogy kifejezd magad..

-Bár a gyökereim Vietnamig nyúlnak vissza, viszont a szüleim 20-21 éve élnek itt, én pedig már Magyarországon születtem. Ebből az is következik, hogy a magyar nyelv lett az anyanyelvem. Viszont szeretek másokkal beszélgetni, másokat megérteni, és igénylem, hogy engem is megértsenek.

Elengedhetetlen a különböző nyelvek tanulása ahhoz, hogy kommunikálni tudjak más kultúrából érkező emberekkel, játékosokkal, edzőkkel. Az a biztonság pedig, hogy megértek másokat, magabiztossá tesz.

Mondod, hogy magyarul tanultál születésedtől fogva, viszont a szüleid vietnamiak.. hogyan kommunikáltok egymás között?

-Mindkét szülőm vietnami, a bátyám pedig - hozzám hasonlóan - szintén Magyarországon született. Ő is sportoló, akárcsak én, de ő atletizál. Vele magyarul értjük meg egymást a legkönnyebben, hiszen a környezetünkkel is ezen a nyelven kommunikálunk, viszont a szüleinkkel vietnami nyelven beszélünk otthon.

Vietnam közel 13.000 km messze van Magyarországtól, repülőre ülve is 11 órába telik, hogy megtedd a hosszú utat. A nyelven kívül az életedben mi játszik még fontos szerepet, ami a gyökereidhez köthető, mivel próbáljátok a mindennapokban áthidalni a távolságot?

-A családtagjaim zöme Vietnamban él, de mivel én ide születtem, így ezt az országot tekintem otthonomnak is. Magától értetődő volt számomra, hogy a magyar szokásokat veszem föl. Természetesen találkozunk a távoli családtagokkal is, de a hagyományainkat is próbáltuk ötvözni a magyar szokásokkal. A karácsonyt és az újévet is ennek megfelelően, kétszer ünnepeljük.

Gondolom a család találkozásakor a foci is szóba kerül... Hogy állsz a vietnami focival?

-Nem figyelem az ázsiai focit, de természetesen a szüleim miatt hallok felőlük, hiszen ők a rokonokkal szoktak erről beszélni.

Ha nem a vietnami, akkor melyik csapat vagy ország labdarúgása az, ami hozzád a legközelebb áll?

-Nincs kedvenc csapatom, inkább úgy fogalmaznék, hogy az angol foci áll hozzám a legközelebb a határozott játék, ugyanakkor a szép megmozdulások miatt. Éppen ezért a labdarúgó karrieremet is egyértelműen Európában képzelem el.

Sokat kell még dolgoznod azért, hogy hasonló szintre eljuthass, de a szavaidból egyértelműen sejlik, hogy a családod támogatása nagyon fontos számodra..

-A szüleim elsősorban a tanulást támogatták mindig is, eleinte a labdarúgás csak az én álmom volt. Azóta viszont, hogy akadémiai korosztályba léptem és komolyabb szerepet tölt be az életemben a futball, már a szüleim érdeklődése is erősebb lett. Ehhez persze nagyon kitartónak és határozottnak kellett lennem, de tudtam, hogy az alázatos munkám hosszú távon meghozza a gyümölcsét. Ez így is lett, mert a szüleim látták az évek alatt, hogy mindenem a foci, ezáltal pedig természetes volt, hogy maximálisan támogatnak benne.

2017.01.22. 13:33

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu