MLSZ Öt góllal és győzelemmel kezdett Szlovákiában az U15-ös válogatott

Belvon Attila együttese a finnekkel mérkőzött meg Szlovákiában, a Négy Nemzet Torna első játéknapján.

Az U15-ös válogatott tavaly négy felkészülési mérkőzés játszott Belvon Attila vezetésével, de a játékosok kiválasztása ezzel nem ért véget, idén újabb ifjú labdarúgókat hívott be az edzőtáborokba a szakmai stáb. A 2003-as születésű futballisták közül mintegy százat követ figyelemmel a szövetségi stáb, és 25-en tagjai jelenleg a legszűkebb keretnek. Ők alkotják azt a csapatot, amely elutazott a szlovákiai Szencre, egy nemzetközi tornára, amelyen a házigazdák mellett a finnek és a lengyelek vesznek részt.

Az első játéknapon a mieink a finn csapattal mérkőztek meg, és meggyőző játékkal 5-2-es győzelmet arattak. Az első félidőben hatalmas fölényben futballozott a magyar csapat, a magasra feltolt védekezésnek köszönhetően rengeteg labdát szereztek játékosaink a felezővonal környékén, és gyors ellentámadásokkal több ziccert is kialakítottak. Ezek nagy részét nem sikerült gólra váltani, de egyszer így is bevettük a finn kaput a szünetig.

A fordulás után sokat változtatott Belvon Attila, de a cserejátékosok beállása után is megmaradt a magyar fölény, még ha a helyzetek számát tekintve el is maradtunk az első játékrésztől. Cserébe viszont eggyel több gólt szereztünk mint az első 40 percben, így a két finn találat ellenére is növeltük az előnyt, és 5-2-re megnyertük a mérkőzést.

– Meggyőző játékkal sikerült nyernünk, de a legfontosabb, hogy láthattuk a játékosokat nemzetközi mérkőzésen szerepelni, és a keret tagjai sokat visszaadtak abból, amit az eddigi edzéseinken kértünk tőlük. A hozzáállásuk és a taktikai fegyelmük miatt is dicséretet érdemelnek a srácok, bízom a hasonló folytatásban - mondta az mlsz.hu-nak Belvon Attila a mérkőzés után.

Finnország-Magyarország 2-5 (0-1)
Magyarország: Kovács Marcel (Horváth Kornél, 41.) - Zsuppán Balázs (Fodor Péter, 54.), Török Kevin, Rabi Dániel (Szujó Attila, 54.), Fűzfői Márk - Kispál Tamás (Farkas Botond, 54.), Vogyicska Balázs (Sós Máté, 41.) - Kovács Mátyás, Bakos Zsombor (Molnár Roland, 41.) - Németh Dániel (Sztojka Dominik, 41.), Varga Donát (Bényei Ágoston, 41.)
Alaxai 70.


Csereként beállt: Fodor Péter, Alaxai Áron, Szujó Attila, Molnár Roland, Sztojka Dominik, Bényei Égoston, Sós Máté, Farkas Botond
Gólszerző: Varga Donát, Kovács Mátyás, Sztojka Dominik (2), Sós Máté

mlsz.hu

2018.04.18. 08:26

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu