VKLA Primavera Kupa Kecskemét

Primavera Kupa

Kecskemét 2014.08.29

Vasas Kubala Akadémia: Karászi Vitéz, Zsömbörgi Ádám,Tamás Dávid, Szegezdi Tamás, Munkácsi Milán, Szima-Mármarosi Bálint, Komódi Filip, Kiss Áron, Sárkány Roland, Kelemen Ábris, Gerő Botond, Széchenyi Zsombor, Juhász Botond, Kapornai Bertalan, Németh András, Pachert Balázs, Davcsó Bálint, Bocskay Bertalan.

Kun György Vezetőedző: Pénteken az idei első országos kupán vettünk részt, ahol az ország legjobb csapatai vártak ránk. Kecskeméten remek körülmények fogadtak minket és a pályák talaja is kifogástalan volt. Két helyszínen zajlottak a mérkőzések, egymás mellett 1 füves és 1 műfüves pályán.

Csoportbeosztás:

A csoport: Kecskemét, Szolnok, Felcsút, Újpest, Vasas Kubala

B csoport: Honvéd, Debrecen, Szeged, Mtk, Vojvodina

Remek hangulatú és iramú mérkőzéseket játszottunk az egész tornán. Szépen kirajzolódott a gyors,pontos, rövidpasszos játékunk és labdabirtoklásunk is. Külön öröm volt számomra, hogy mentálisan is rengeteget léptek előre a játékosaim. Értem ezalatt a Felcsút elleni mérkőzést, ahol hátrányból fordítottuk meg a meccset. Külön kiemelném a Vojvodina elleni mérkőzésünket, ahol a mi fiaink végre nem ijedtek meg nagyobb nevű ellenfelüktől és bátran, nyíltan vállalták a modern támadó futballt. Amiben még mindig fejlődni kell a srácoknak és tudom hogy fognak is, az a harcosság, és a kellő agresszivitás, ami egy külföldi csapat ellen elengedhetetlen. Kiemelném még, hogy a Szolnok-Vojvodina döntőt a magyar csapat nyerte, így nálunk  marad a vándor serleg. Összességében elégedett vagyok a látottakkal és nekem is erőt ad a jövőre nézve.

Eredmények:

Vasas Kubala: Újpest 2:0 gólszerzők:Komódi Filip,Németh András

Vasas Kubala: Kecskemét 1:1 gólszerző: Kapornai  Bertalan

Vasas Kubala:Szolnok 2:4 gólszerzők:Bocskay Bertalan,Sárkány Roland

Vasas Kubala:Felcsút 2:1   gólszerzők:Komódi Filip,Bocskay Bertalan

Vasas Kubala:Vojvodina 0:3

Vasas Kubala:Kispest 1:3 gólszerző:Kelemen Ábris

Külön köszönet Török Lászlónak és a kecskeméti rendezésnek, ilyen profin megrendezett tornán még nem vettünk részt.

Hajrá Vasas Kubala!

2014.09.01. 00:00

Vissza

  •   M GY D V P
    1 MOL VIDI FC 15 13 1 1 40
    2 PMFC 15 12 2 1 38
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 15 11 1 3 34
    4 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 15 10 1 4 31
    5 UTE 15 9 0 6 27
    6 ÚFC 15 7 4 4 25
    7 ZTE AKADÉMIA 15 7 3 5 24
    8 SZEGED-GROSICS AKADÉMIA A 15 7 0 8 21
    9 PAKSI FC 15 6 3 6 21
    10 SZOLNOKI MÁV UP. FC 15 5 2 8 17
    11 BUDAI FUTBALL CLUB 15 4 3 8 15
    12 GYIRMÓT SE GYŐR 15 4 2 9 14
    13 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 15 4 1 10 13
    14 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 15 3 3 9 12
    15 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 15 3 0 12 9
    16 SZEKSZÁRDI UFC 15 0 4 11 4
  •   M GY D V P
    1 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 15 9 5 1 32
    2 UTE 15 10 1 4 31
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 15 8 6 1 30
    4 PAKSI FC 15 9 1 5 28
    5 ÚFC 15 7 5 3 26
    6 PMFC 15 7 4 4 25
    7 ZTE AKADÉMIA 15 7 4 4 25
    8 SZOLNOKI MÁV UP. FC 15 7 4 4 25
    9 MOL VIDI FC 15 6 5 4 23
    10 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 15 6 3 6 21
    11 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 15 6 3 6 21
    12 GYIRMÓT SE GYŐR 15 4 3 8 15
    13 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 15 3 4 8 13
    14 BUDAI FUTBALL CLUB 15 3 2 10 11
    15 SZEGED-GROSICS AKADÉMIA A 15 1 3 11 6
    16 SZEKSZÁRDI UFC 15 0 1 14 1
  •   M GY D V P
    1 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 15 13 1 1 40
    2 MOL VIDI FC 15 10 1 4 31
    3 UTE 15 10 1 4 31
    4 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 15 10 1 4 31
    5 VASAS KUBALA AKADÉMIA 15 9 1 5 28
    6 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 15 8 2 5 26
    7 SZEGED-GROSICS AKADÉMIA A 15 8 1 6 25
    8 BUDAI FUTBALL CLUB 15 7 2 6 23
    9 ÚFC 15 7 2 6 23
    10 PMFC 15 6 1 8 19
    11 PAKSI FC 15 6 1 8 19
    12 GYIRMÓT SE GYŐR 15 6 0 9 18
    13 ZTE AKADÉMIA 15 4 2 9 14
    14 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 15 4 2 9 14
    15 SZOLNOKI MÁV UP. FC 15 2 0 13 6
    16 SZEKSZÁRDI UFC 15 0 2 13 2
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 15 14 1 0 43
    2 MOL VIDI FC 15 11 2 2 35
    3 HONVÉD-MFA 15 10 3 2 33
    4 MTK BUDAPEST 15 8 5 2 29
    5 DVSC-DLA 15 7 3 5 24
    6 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 15 7 2 6 23
    7 FERENCVÁROSI TC 15 6 3 6 21
    8 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 15 6 3 6 21
    9 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 15 4 6 5 18
    10 ETO FC GYŐR 15 4 6 5 18
    11 VASAS KUBALA AKADÉMIA 15 5 2 8 17
    12 DVTK 15 5 1 9 16
    13 UTE 15 5 1 9 16
    14 PMFC 15 3 2 10 11
    15 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 15 3 1 11 10
    16 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 15 1 1 13 4
  •   M GY D V P
    1 HONVÉD-MFA 15 11 1 3 34
    2 FERENCVÁROSI TC 15 11 1 3 34
    3 PUSKÁS AKADÉMIA FC 15 9 4 2 31
    4 DVSC-DLA 15 9 3 3 30
    5 VASAS KUBALA AKADÉMIA 15 9 3 3 30
    6 MTK BUDAPEST 15 9 3 3 30
    7 ETO FC GYŐR 15 8 1 6 25
    8 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 15 7 2 6 23
    9 DVTK 15 7 1 7 22
    10 UTE 15 5 0 10 15
    11 MOL VIDI FC 15 4 3 8 15
    12 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 15 4 1 10 13
    13 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 15 3 4 8 13
    14 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 15 4 0 11 12
    15 PMFC 15 2 3 10 9
    16 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 15 2 2 11 8
  •   M GY D V P
    1 VASAS KUBALA AKADÉMIA 11 11 0 0 33
    2 FERENCVÁROSI TC 11 9 0 2 27
    3 BUDAÖRS 11 8 1 2 25
    4 DUNAHARASZTI MTK 11 5 2 4 17
    5 KELEN SC 11 5 2 4 17
    6 VIADUKT SE BIATORBÁGY 11 5 0 6 15
    7 SOROKSÁR SPORT CLUB 11 4 3 4 15
    8 REAC SPORTISKOLA SE 11 4 2 5 14
    9 BVSC-ZUGLÓ 11 4 1 6 13
    10 DOROGI FC 11 2 0 9 6
    11 UTE 11 1 2 8 5
    12 DUNAKANYAR SE-SZENTENDRE 11 1 1 9 4
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 FERENCVÁROSI TC 11 10 1 0 31
    2 UTE 11 9 1 1 28
    3 DUNAKANYAR SE-SZENTENDRE 11 8 1 2 25
    4 KELEN SC 11 7 1 3 22
    5 VASAS KUBALA AKADÉMIA 11 5 1 5 16
    6 VIADUKT SE BIATORBÁGY 11 5 0 6 15
    7 BVSC-ZUGLÓ 11 4 1 6 13
    8 SOROKSÁR SPORT CLUB 11 4 0 7 12
    9 DUNAHARASZTI MTK 11 3 2 6 11
    10 BUDAÖRS 11 2 2 7 8
    11 REAC SPORTISKOLA SE 11 1 3 7 6
    12 DOROGI FC 11 1 1 9 4
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 8 7 0 1 21
    2 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 8 6 2 0 20
    3 FC HATVAN 8 5 1 2 16
    4 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 8 5 0 3 15
    5 BALMAZÚJVÁROSI FC 8 3 1 4 10
    6 DVTK 8 2 2 4 8
    7 VÁC VLSE 8 2 1 5 7
    8 VASAS KUBALA AKADÉMIA 8 2 1 5 7
    9 KAZINCBARCIKA 8 0 0 8 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 8 7 1 0 22
    2 AIRNERGY FC-BMTE 8 7 0 1 21
    3 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 8 6 1 1 19
    4 DLA-DEAC 8 4 0 4 12
    5 VASAS KUBALA AKADÉMIA 8 3 2 3 11
    6 MERCEDES-KLC 8 2 2 4 8
    7 ÚFC 8 2 1 5 7
    8 DVTK 8 1 1 6 4
    9 KŐBÁNYÁÉRT FNLA 8 0 0 8 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu