VKLA Próbajáték az AS Románál

 

Szereztél már rutint a próbajátékok terén, hiszen az elmúlt években az AS Roma a harmadik „nagycsapat” volt a VfB Stuttgart és az Ajax után, ahol vendégjátékon szerepeltél. Milyen különbségeket tapasztaltál?

Nagy különbségeket nem láttam, mindenhol profi körülmények vártak. A Stuttgartnál még az U15-ös korosztályban vettem részt próbajátékon és akkor még az alapokról szólt a képzés, most pedig – a felnőtt futball kapujában – már komolyabb edzésekhez csatlakozhattam.

Ha választhatnál, melyik csapathoz igazolnál a fentiek közül?

A tapasztalatok alapján mind a három csapat nagyon jó lehetőség lenne, de talán most Rómába húz leginkább a szívem.

Milyen körülmények között edzenek a Rómánál az utánpótláscsapatok?

Egy Róma melletti kisvárosban van az edzőkomplexum, 4-5 füves pálya és egy műfüves pálya áll rendelkezésre. A körülmények kiválóak, minden adott a jó szerepléshez.

Milyen érzés volt együtt edzeni az AS Roma felnőtt csapatával?

Hatalmas megtiszteltetés volt világbajnokokkal együtt edzeni, nagyon jó érzés volt látni, hogy ezek a játékosok mennyire alázatosan és szerényen állnak a sporthoz ennyi siker után is, igazi példaként szolgálva ezzel a fiatalok előtt. Egy hét alatt is rengeteget tanultam tőlük.

2007-ben igazoltál a Vasashoz. Azóta közel 130 bajnoki gólt szereztél Kubalás játékosként. Melyik évedet tartod legértékesebbnek?

Az összes évemet értékesnek tartom, de ha ki kéne emelni egyet, akkor az U15-ös bajnoki cím és NIKE Kupa győzelmünket említeném. 

2012.11.21. 00:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Nyári táborok
Információk
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu