U16 Rétyi Róbert értékelte a hétvégi, Debrecen elleni meccset

-Előző héten elég keményen dolgoztunk, hiszen tudtuk, hogy a Debrecen nem lesz könnyű ellenfél, néhányszor már játszottunk velük. Tavaly oda-vissza meg tudtuk őket verni. Nekünk leginkább a játék, a labdatartás és a támadások voltak az erősségeink, csak sajnos a helyzeteket nem tudtuk értékesíteni. Az ellenfelünknek a védekezése is és a kontrái is elég jók voltak. Úgy látom, hogy nekünk több esélyünk volt a meccsen, de a helyzetek kimaradtak. Ennek ellenére nagyon jó iramú mérkőzés volt. Az edzésen gyakoroltakból a labdatartást sikerült megvalósítani a mérkőzésen, annak ellenére, hogy sokat gyakoroltuk az érkezéseket, befejezéseket is. A mérkőzésen ezeket a nem tudtuk megfelelően megvalósítani, úgy éreztem, hogy a kapu közelében kapkodunk. A saját teljesítményemet tekintve úgy vélem, hogy a támadásokban tudtam nagyobb részben segíteni.

2016.09.07. 13:46

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu