MLSZ Simon Borbála és Rabb Liliána a Női Labdarúgás Napján

Az MLSZ negyedik alkalommal rendez egész napos ünnepet a magyar női labdarúgás főszereplőivel Telkiben.

A telki helyszín és a tavasz végi időpont lassan hagyományosnak is tekinthető, hiszen negyedszer kerül sor itt és ekkor a hazai női labdarúgás ünnepére. Az elsőn, három évvel ezelőtt a magyar női labdarúgó-válogatott történetének első mérkőzésére, az NSZK elleni 1-0-s győzelemre emlékezve, az akkori játékosokat ünnepelte a szövetség.

Idén is változatos programra számíthatnak a kilátogatók, ismét több korosztályban mutathatják meg magukat az ország legjobb női és leány futballistái, a nap főmérkőzése pedig a magyar és a görög női A-válogatott találkozója lesz 14.00 órától az MLSZ edzőközpontjának centerpályáján (a meccset az M4 Sport csatorna élőben közvetíti).

mlsz.hu

A 10 órakor kezdődő (Kiemelt Képzési Központ) Kelet-Nyugat válogatott bemutató mérkőzésen - a keleti csapat tagjaként - pályára lépett a Vasas Kubala Akadémia két tehetséges leány labdarúgója is. Simon Borbála és Rabb Liliána közreműködésével 3-1-re nyertek a keletiek, sőt Lili két gólpasszal is hozzájárul csapata győzelméhez. Gratulálunk Lányok!

2018.06.06. 11:55

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu