VKLA Somorja-Vasas Kubala Akadémia

U18

Samorja – Vasas Kubala Akadémia 1:8 (0:3)

Somorja, műfüves pálya, 2014.08.01. 12:30 óra

Összeállítás:

Major B. – Marcsek, Papp, Kis, Gauzer – Rőthy, Radics, Molnár – Nagy, Lukács, Gőgitz.

Cserék: Káll – Gőgitz, Szanyó – Nagy és Adorján – Rőthy helyett a szünetben.

Gól: Lukács Richárd (5), Szanyó Dániel (2) és Nagy Hunor.

Tóth Csaba, vezetőedző:

A szlovák másodosztályban szereplő magyar nyelvű Somorja U19-es csapatukkal mérkőztünk meg. A szlovákok szinte minden poszton fizikálisan erősebbek és magasabbak voltak. Azonban a két csapat közötti tudásbeli különbség gyorsan megmutatkozott és a helyzetek kialakításaira nem kellett sokat várnunk. A nagy meleg ellenére mindkét félidőben igen motiváltan játszottak a srácok. A kialakult eredmény teljesen reális a két csapat között. A gyorsan megszerzett labdákkal bátran építkeztünk és nagyon sok támadást tudtunk kialakítani és befejezni. Jó volt látni, hogy az eredmény ellenére végig alázatosan és magunkhoz képest is jó stílusban játszottunk. A remek talajú pályán a labda szinte végig a mi birtokunkban volt és a szerzett gólok olykor élményszámba mentek. Gratulálok a csapatnak és külön dicséret a debütáló Lukács Ricsinek a mester ötöséhez.

  

U17

Somorja – Vasas  0 – 7 ( 0- 3 )

Összeállítás:

Lőrincz – Szilágyi, Egyed, Kiss, Bögyös – Micsinai, Rabatin R. ,Durso – Rabatin Sz., Pápai, Erdélyi

Cserék:Lőrincz – Démusz ,Micsinai – Maronga, Pápai – Szecsei, Erdélyi – Bencze, Rabatin Sz. – Danyis,

Gól: Rabatin R., Erdélyi, Danyis, Bencze, Micsinai, Maronga, Ferenc Kubala

 

Nemzetközi mérkőzésre a közeli Somorjára utaztunk kettő nappal az UTE elleni felkészülési meccs után. Nagyon szép környezetben egy nagyon jó füves pálya várt minket. A mérkőzést a harmadik heti felkészülés zárásaként kezeltük, ennek megfelelően már kevesebb cserével és gyorsabb játékkal próbáltunk megfelelni az elvárásoknak. A pálya mérete és minősége nagyon jó lehetőséget adott számunkra, hogy a széleken, illetve középen átlövésekkel és rövidpasszos játékkal próbáljunk eredményt elérni. A mérkőzésen a taktikai variációk  közül is szerettünk volna kettő félét gyakorolni. Azonban a csapatott annyira feldobta a pálya minősége, hogy élvezni akarták a játékot, én pedig ebben nem akartam visszafogni a gyerekeket. Az első és második félidőben is mi domináltunk és sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, vagy éppen távoli lövésekkel fejeztük be a támadásokat. Az eredmény teljesen reális és megérdemelt volt. A nagy arányú győzelem ellenére az egész csapat számára nagy öröm volt a mérkőzés és a  Kubala unokák számára is jó befejezése volt az itt töltött két hétnek. A mérkőzésen a fiatalabbik unoka, Kubala Ferenc László (Kuksi) is betalált, így örömmel írhatom, hogy mindkét Kubala gyerek gólt szerzett a Vasas színeiben. A meccs után egy finom ebéddel és sok-sok köszönettel váltunk el a vendéglátóktól.

Hajrá Vasas Kubala Akadémia!

 

2014.08.04. 00:00

Vissza

  •   M GY D V P
    1 VASAS AKADÉMIA KFT. 8 8 0 0 24
    2 FEHÉRVÁR FC SPORTSZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. 8 7 1 0 22
    3 PÉCSI SPORT NONPROFIT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 8 7 1 0 22
    4 SPARTACUS 1928 UTÁNPÓTLÁSKÉPZŐ - KÖZPONT NONPROFIT KFT. 8 7 0 1 21
    5 ÚJPESTI TORNA EGYLET 8 6 0 2 18
    6 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BENE FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA 8 4 0 4 12
    7 GROSICS AKADÉMIA FUTBALLKLUB 8 4 0 4 12
    8 ZALAEGERSZEGI TE FOOTBALL CLUB ZRT. 8 3 1 4 10
    9 SZOLNOKI MÁV UTÁNPÓTLÁS FC KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 8 3 0 5 9
    10 PAKSI FUTBALL CLUB KFT. 8 2 3 3 9
    11 JOBSFORWARD KFT. 8 2 2 4 8
    12 KECSKEMÉTI LABDARÚGÓ AKADÉMIA NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 8 2 0 6 6
    13 GYIRMÓT SPORTEGYESÜLET 8 2 0 6 6
    14 BUDAI FUTBALL CLUB SPORTEGYESÜLET 8 1 2 5 5
    15 SZEKSZÁRDI UTÁNPÓTLÁSNEVELŐ FOOTBALL CLUB 8 0 2 6 2
    16 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SPORT EGYESÜLET 8 0 0 8 0
  •   M GY D V P
    1 PÉCSI SPORT NONPROFIT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 8 5 2 1 17
    2 ÚJPESTI TORNA EGYLET 8 5 1 2 16
    3 SPARTACUS 1928 UTÁNPÓTLÁSKÉPZŐ - KÖZPONT NONPROFIT KFT. 8 4 3 1 15
    4 KECSKEMÉTI LABDARÚGÓ AKADÉMIA NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 8 4 2 2 14
    5 FEHÉRVÁR FC SPORTSZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. 8 4 2 2 14
    6 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BENE FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA 8 4 2 2 14
    7 VASAS AKADÉMIA KFT. 8 3 4 1 13
    8 ZALAEGERSZEGI TE FOOTBALL CLUB ZRT. 8 3 4 1 13
    9 PAKSI FUTBALL CLUB KFT. 8 4 0 4 12
    10 JOBSFORWARD KFT. 8 3 3 2 12
    11 SZOLNOKI MÁV UTÁNPÓTLÁS FC KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 8 3 2 3 11
    12 GYIRMÓT SPORTEGYESÜLET 8 3 1 4 10
    13 BUDAI FUTBALL CLUB SPORTEGYESÜLET 8 2 0 6 6
    14 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SPORT EGYESÜLET 8 1 2 5 5
    15 GROSICS AKADÉMIA FUTBALLKLUB 8 0 3 5 3
    16 SZEKSZÁRDI UTÁNPÓTLÁSNEVELŐ FOOTBALL CLUB 8 0 1 7 1
  •   M GY D V P
    1 KECSKEMÉTI LABDARÚGÓ AKADÉMIA NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 8 6 1 1 19
    2 SPARTACUS 1928 UTÁNPÓTLÁSKÉPZŐ - KÖZPONT NONPROFIT KFT. 8 6 1 1 19
    3 VASAS AKADÉMIA KFT. 8 5 1 2 16
    4 FEHÉRVÁR FC SPORTSZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. 8 5 0 3 15
    5 ÚJPESTI TORNA EGYLET 8 5 0 3 15
    6 GROSICS AKADÉMIA FUTBALLKLUB 8 5 0 3 15
    7 PAKSI FUTBALL CLUB KFT. 8 5 0 3 15
    8 PÉCSI SPORT NONPROFIT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 8 4 1 3 13
    9 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BENE FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA 8 4 1 3 13
    10 JOBSFORWARD KFT. 8 4 0 4 12
    11 BUDAI FUTBALL CLUB SPORTEGYESÜLET 8 3 2 3 11
    12 ZALAEGERSZEGI TE FOOTBALL CLUB ZRT. 8 3 2 3 11
    13 GYIRMÓT SPORTEGYESÜLET 8 2 0 6 6
    14 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SPORT EGYESÜLET 8 2 0 6 6
    15 SZEKSZÁRDI UTÁNPÓTLÁSNEVELŐ FOOTBALL CLUB 8 0 1 7 1
    16 SZOLNOKI MÁV UTÁNPÓTLÁS FC KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 8 0 0 8 0
  •   M GY D V P
    1 FELCSÚT SPORTEGYESÜLET 8 7 1 0 22
    2 FEHÉRVÁR FC SPORTSZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. 8 7 1 0 22
    3 HONVÉD FUTBALL CLUB KFT. 8 6 1 1 19
    4 MTK BUDAPEST LABDARÚGÓ ZRT. 8 6 1 1 19
    5 KECSKEMÉTI LABDARÚGÓ AKADÉMIA NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 8 3 3 2 12
    6 ILLÉS SPORT ALAPÍTVÁNY 8 3 2 3 11
    7 FTC LABDARÚGÓ ZRT. 8 3 1 4 10
    8 ÚJPESTI TORNA EGYLET 8 3 1 4 10
    9 VASAS AKADÉMIA KFT. 8 3 0 5 9
    10 DIÓSGYŐR FUTBALL CLUB KFT. 8 3 0 5 9
    11 ETO FUTBALL SPORTSZERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 7 2 2 3 8
    12 SPARTACUS 1928 UTÁNPÓTLÁSKÉPZŐ - KÖZPONT NONPROFIT KFT. 8 2 2 4 8
    13 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BENE FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA 9 2 1 6 7
    14 DLA UTÁNPÓTLÁS NEVELŐ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 7 2 0 5 6
    15 PÉCSI SPORT NONPROFIT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 7 2 0 5 6
    16 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SPORT EGYESÜLET 8 1 0 7 3
  •   M GY D V P
    1 MTK BUDAPEST LABDARÚGÓ ZRT. 8 8 0 0 24
    2 HONVÉD FUTBALL CLUB KFT. 8 7 1 0 22
    3 FELCSÚT SPORTEGYESÜLET 8 4 3 1 15
    4 DLA UTÁNPÓTLÁS NEVELŐ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 7 4 1 2 13
    5 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SPORT EGYESÜLET 8 4 1 3 13
    6 FTC LABDARÚGÓ ZRT. 8 4 1 3 13
    7 DIÓSGYŐR FUTBALL CLUB KFT. 8 4 0 4 12
    8 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BENE FERENC LABDARÚGÓ AKADÉMIA 9 4 0 5 12
    9 VASAS AKADÉMIA KFT. 8 3 2 3 11
    10 ETO FUTBALL SPORTSZERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 7 3 1 3 10
    11 FEHÉRVÁR FC SPORTSZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. 8 2 1 5 7
    12 KECSKEMÉTI LABDARÚGÓ AKADÉMIA NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 8 2 1 5 7
    13 ÚJPESTI TORNA EGYLET 8 2 0 6 6
    14 SPARTACUS 1928 UTÁNPÓTLÁSKÉPZŐ - KÖZPONT NONPROFIT KFT. 8 1 3 4 6
    15 ILLÉS SPORT ALAPÍTVÁNY 8 1 2 5 5
    16 PÉCSI SPORT NONPROFIT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 7 1 1 5 4
  •   M GY D V P
    1 VASAS AKADÉMIA KFT. 7 7 0 0 21
    2 FTC LABDARÚGÓ ZRT. 7 6 0 1 18
    3 BSC 1924 FUTBALL KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 7 6 0 1 18
    4 KELEN SPORT CLUB 8 4 2 2 14
    5 VIADUKT SPORTEGYESÜLET BIATORBÁGY 8 4 0 4 12
    6 SOROKSÁR SPORT CLUB KFT. 7 2 1 4 7
    7 RÁKOSPALOTAI EGYETÉRTÉS ATLÉTIKAI CLUB SPORTISKOLA SPORTEGYESÜLET 7 2 1 4 7
    8 BUDAPESTI VASUTAS SPORT CLUB-ZUGLÓ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 7 2 1 4 7
    9 ÚJPESTI TORNA EGYLET 7 1 2 4 5
    10 DUNAHARASZTI MUNKÁS TESTEDZŐ KÖR 6 1 2 3 5
    11 DUNAKANYAR SPORTEGYESÜLET 7 1 1 5 4
    12 DOROGI FUTBALL CLUB 6 1 0 5 3
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 FTC LABDARÚGÓ ZRT. 7 6 1 0 19
    2 ÚJPESTI TORNA EGYLET 7 5 1 1 16
    3 KELEN SPORT CLUB 8 5 1 2 16
    4 DUNAKANYAR SPORTEGYESÜLET 7 5 1 1 16
    5 VIADUKT SPORTEGYESÜLET BIATORBÁGY 8 5 0 3 15
    6 VASAS AKADÉMIA KFT. 7 3 1 3 10
    7 BSC 1924 FUTBALL KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 7 2 2 3 8
    8 SOROKSÁR SPORT CLUB KFT. 7 2 0 5 6
    9 DUNAHARASZTI MUNKÁS TESTEDZŐ KÖR 6 1 2 3 5
    10 BUDAPESTI VASUTAS SPORT CLUB-ZUGLÓ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 7 1 1 5 4
    11 DOROGI FUTBALL CLUB 6 1 0 5 3
    12 RÁKOSPALOTAI EGYETÉRTÉS ATLÉTIKAI CLUB SPORTISKOLA SPORTEGYESÜLET 7 0 2 5 2
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 VÁRDA SPORT EGYESÜLET KISVÁRDA 5 4 0 1 12
    2 FUTBALL CLUB HATVAN 5 3 1 1 10
    3 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FUTBALL CLUB KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 4 3 1 0 10
    4 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FOOTBALL CLUB SZOLGÁLTATÓ KFT. 5 3 0 2 9
    5 BALMAZÚJVÁROSI FOOTBALL CLUB 4 2 0 2 6
    6 DIÓSGYŐR FUTBALL CLUB KFT. 4 1 1 2 4
    7 VASAS AKADÉMIA KFT. 4 1 0 3 3
    8 VÁC VÁROS LABDARÚGÓ SPORT EGYESÜLET 4 0 1 3 1
    9 KAZINCBARCIKAI SPORT CLUB FC KFT. 3 0 0 3 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 FELCSÚT SPORTEGYESÜLET 5 5 0 0 15
    2 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FOOTBALL CLUB SZOLGÁLTATÓ KFT. 5 4 0 1 12
    3 LEVEGŐ-ENERGIA HUNGARY FOOTBALL CLUB 4 3 0 1 9
    4 DLA UTÁNPÓTLÁS NEVELŐ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 4 2 0 2 6
    5 JOBSFORWARD KFT. 4 2 0 2 6
    6 DIÓSGYŐR FUTBALL CLUB KFT. 4 1 0 3 3
    7 VASAS AKADÉMIA KFT. 3 0 1 2 1
    8 KECSKEMÉTI LABDARÚGÓ CLUB KÖZÖS TORNA EGYLET SPORTISKOLA 4 0 1 3 1
    9 KŐBÁNYÁÉRT EGYESÜLET 3 0 0 3 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu