VKLA Stadionavató - Elindult az elővásárlás, van már jegyed?

Május 20-án, tehát ma indul az elővásárlási időszak a stadionavatóra szóló belépőkre, minden fontos tudnivalót összegyűjtöttünk a program és a jegyvásárlás kapcsán.

TERVEZETT PROGRAM

16.00: Kapunyitás

16.30: Vasas-Magyar Válogatott öregfiúk mérkőzés (Dr. Genzwein Ferenc és Gellei Imre vezetésével)

18.00: Piros vs. Kék (Kiss László és Müller Sándor vezetésével)

19:15: Ünnepélyes megnyitó

20:30: Vasas FC-FC DAC 1904

(A további részletekkel és a stadionon kívüli programokkal kapcsolatban a Vasas SC folyamatosan jelentkezni fog a hátralévő időszakban.)

JEGYINFORMÁCIÓK

Ahogy erről korábban tájékoztatást adtunk, a Vasas Sport Club május 20. és 31. között elővásárlási lehetőséget biztosít a Vasas család következő tagjai számára:

- A 2018 márciusa óta megújított Vasas-függő regisztrációval rendelkezőknek (kártya bemutatása szükséges, aki még nem kapta meg a kártyáját, adatbázisból azonosítják)

- A Vasas Szurkolói Klub tagjainak (taglista alapján azonosítják)

- A 2018/2019-es szezonra érvényes labdarúgóbérlettel rendelkezőknek (bérlet bemutatása szükséges)

- A Vasas SC és a Vasas Kubala Akadémia tagdíjfizető sportolóinak és családjaiknak (a MyVasas rendszer és a VKLA nyilvántartás alapján azonosítják)

Hol és mikor lehet jegyet vásárolni?

A belépőket az elővásárlási időszak során kizárólag személyesen lehet megváltani a Fáy utcában, a Vasas SC központi konténerirodájának földszintjén, az alábbi időszakokban:

- minden hétköznap 16 és 20 óra között 

- május 21-én (kedden), május 23-án (csütörtökön), május 29-én (szerdán) és május 31-én (pénteken) 10 és 13 óra között

- május 25-én (szombaton) 10 és 13 óra között

Hova és milyen áron válthatóak jegyek az elővásárlási időszakban?

- 1. kategória (A2 - felezővonalhoz eső rész, valamint B3 és B4)
felnőtt: 3500 ft, nyugdíjas: 2500 ft, 18 éves kor alatt és 75 év felett: 500 ft

- 2. kategória (A2 - alapvonalhoz eső rész, valamint B2)
felnőtt: 2500 ft, nyugdíjas: 1500 Ft, 18 éves kor alatt és 75 év felett: 500 ft

- 3. kategória (C1, C2, C3, C4 – állóhelyek, valamint B1)
felnőtt: 1500 ft, nyugdíjas: 1000 Ft, 18 éves kor alatt és 75 év felett: 500 ft

(nagyméretű szektorrajzért kattints a cikk tetején található fotóra)

További tudnivalók:

- Egy személy maximum négy jegyet vásárolhat.
- Az 500 ft-os kedvezményes jegyek személyigazolvány felmutatásával jogosítanak belépésre.
- A nyugdíjas jegyek a nyugdíjas törzsszámról szóló igazolás felmutatásával jogosítanak belépésre.
- A biztonsági előírások miatt az ölben ülő gyermekek számára is minden esetben jegyet kell váltani 500 ft-os áron.
- Mozgáskorlátozott szurkolóinkat arra kérjük, hogy a lenti elérhetőségeken jelezzék igényeiket!
- Az A1 szektor a Vasas legendái, eredményes labdarúgói és az anyaegyesület kitüntettjei, számára van fenntartva.
- A B1 és B2 szektor a Vasas Kubala Akadémia edzői, játékosai és hozzátartozói számára van fenntartva.
- A vendégszektor jegyeinek értékesítése a dunaszerdahelyi klubon keresztül történik.
- Az elővásárlási időszak zárultával (június 1-től) a nem értékesített belépők a Jegymester online felületének bevonásával, illetve a későbbiekben kijelölt időpontokban a Fáy utcai pénztárakban vásárolhatóak meg.

Amennyiben kérdés merül fel akár a program, akár a jegyinformációk kapcsán, a Vasas SC a következő elérhetőségeken áll továbbra is a szurkolók és érdeklődők rendelkezésére:

E-mail: fuggo@vasassc.hu

Telefonszám: 06 1 320 9457

Kedves Szurkolóink! Fontos információ a stadionavató jegy elővásárlási időszakkal kapcsolatban, hogy a Fáy utcában sajnos nincs lehetőség a bankkártyás fizetésre, így a Vasas SC kéri az érdeklődőket, hogy ennek megfelelően készüljenek a személyes vásárlásra. Hajrá, Vasas! 

2019.05.20. 15:36

Vissza

  •   M GY D V P
    1 VASAS KUBALA AKADÉMIA 30 23 4 3 73
    2 PMFC 30 22 4 4 70
    3 MOL VIDI FC 30 21 3 6 66
    4 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 30 21 2 7 65
    5 ZTE AKADÉMIA 30 15 8 7 53
    6 UTE 30 15 2 13 47
    7 PAKSI FC 30 13 6 11 45
    8 SZEGED-GROSICS AKADÉMIA A 30 14 2 14 44
    9 ÚFC 30 12 5 13 41
    10 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 30 12 4 14 40
    11 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 30 9 3 18 30
    12 SZOLNOKI MÁV UP. FC 30 9 2 19 29
    13 GYIRMÓT SE GYŐR 30 8 3 19 27
    14 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 30 8 1 21 25
    15 BUDAI FUTBALL CLUB 30 6 5 19 23
    16 SZEKSZÁRDI UFC 30 2 6 22 12
  •   M GY D V P
    1 VASAS KUBALA AKADÉMIA 30 20 7 3 67
    2 MOL VIDI FC 30 19 5 6 62
    3 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 30 18 8 4 62
    4 UTE 30 19 4 7 61
    5 ÚFC 30 14 8 8 50
    6 PAKSI FC 30 14 6 10 48
    7 ZTE AKADÉMIA 30 13 8 9 47
    8 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 30 12 8 10 44
    9 SZOLNOKI MÁV UP. FC 30 12 6 12 42
    10 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 30 11 6 13 39
    11 PMFC 30 11 5 14 38
    12 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 30 8 9 13 33
    13 GYIRMÓT SE GYŐR 30 8 6 16 30
    14 BUDAI FUTBALL CLUB 30 6 5 19 23
    15 SZEGED-GROSICS AKADÉMIA A 30 6 5 19 23
    16 SZEKSZÁRDI UFC 30 0 2 28 2
  •   M GY D V P
    1 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 30 23 3 4 72
    2 MOL VIDI FC 30 19 2 9 59
    3 UTE 30 15 7 8 52
    4 VASAS KUBALA AKADÉMIA 30 16 3 11 51
    5 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 30 15 3 12 48
    6 SZEGED-GROSICS AKADÉMIA A 30 14 5 11 47
    7 BUDAI FUTBALL CLUB 30 13 7 10 46
    8 ZTE AKADÉMIA 30 13 6 11 45
    9 PAKSI FC 30 13 5 12 44
    10 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 30 12 8 10 44
    11 GYIRMÓT SE GYŐR 30 13 4 13 43
    12 ÚFC 30 12 7 11 43
    13 PMFC 30 11 6 13 39
    14 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 30 8 3 19 27
    15 SZOLNOKI MÁV UP. FC 30 5 0 25 15
    16 SZEKSZÁRDI UFC 30 2 3 25 9
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 30 24 4 2 76
    2 HONVÉD-MFA 30 21 6 3 69
    3 MTK BUDAPEST 30 16 8 6 56
    4 FERENCVÁROSI TC 30 15 6 9 51
    5 MOL VIDI FC 30 15 6 9 51
    6 DVSC-DLA 30 14 6 10 48
    7 ETO FC GYŐR 30 11 9 10 42
    8 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 30 11 8 11 41
    9 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 30 12 4 14 40
    10 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 30 10 7 13 37
    11 UTE 30 10 5 15 35
    12 DVTK 30 10 3 17 33
    13 PMFC 30 8 4 18 28
    14 VASAS KUBALA AKADÉMIA 30 7 6 17 27
    15 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 30 7 2 21 23
    16 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 30 5 4 21 19
  •   M GY D V P
    1 HONVÉD-MFA 30 23 2 5 71
    2 PUSKÁS AKADÉMIA FC 30 21 5 4 68
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 30 20 3 7 63
    4 DVSC-DLA 30 19 5 6 62
    5 MTK BUDAPEST 30 17 4 9 55
    6 FERENCVÁROSI TC 30 16 5 9 53
    7 DVTK 30 13 2 15 41
    8 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 30 11 6 13 39
    9 ETO FC GYŐR 30 11 5 14 38
    10 MOL VIDI FC 30 9 6 15 33
    11 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 30 8 7 15 31
    12 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 30 9 3 18 30
    13 PMFC 30 8 5 17 29
    14 UTE 30 8 4 18 28
    15 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 30 7 3 20 24
    16 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 30 5 5 20 20
  •   M GY D V P
    1 VASAS KUBALA AKADÉMIA 22 20 2 0 62
    2 FERENCVÁROSI TC 22 18 1 3 55
    3 BUDAÖRS 22 14 3 5 45
    4 DUNAHARASZTI MTK 22 12 3 7 39
    5 REAC SPORTISKOLA SE 22 10 3 9 33
    6 SOROKSÁR SPORT CLUB 22 9 4 9 31
    7 KELEN SC 22 8 6 8 30
    8 VIADUKT SE BIATORBÁGY 22 9 1 12 28
    9 DUNAKANYAR SE-SZENTENDRE 22 4 5 13 17
    10 BVSC-ZUGLÓ 22 4 4 14 16
    11 UTE 22 3 4 15 13
    12 DOROGI FC 22 3 0 19 9
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 FERENCVÁROSI TC 22 18 4 0 58
    2 UTE 22 17 1 4 52
    3 KELEN SC 22 14 4 4 46
    4 VASAS KUBALA AKADÉMIA 22 14 2 6 44
    5 DUNAKANYAR SE-SZENTENDRE 22 11 8 3 41
    6 DUNAHARASZTI MTK 22 7 5 10 26
    7 SOROKSÁR SPORT CLUB 22 7 4 11 25
    8 VIADUKT SE BIATORBÁGY 22 7 4 11 25
    9 BVSC-ZUGLÓ 22 6 3 13 21
    10 BUDAÖRS 22 4 4 14 16
    11 REAC SPORTISKOLA SE 22 2 4 16 10
    12 DOROGI FC 22 2 3 17 9
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 16 13 2 1 41
    2 FC HATVAN 16 11 2 3 35
    3 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 16 11 0 5 33
    4 VÁC VLSE 16 7 2 7 23
    5 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 16 7 1 8 22
    6 DVTK 16 6 3 7 21
    7 VASAS KUBALA AKADÉMIA 16 5 2 9 17
    8 BALMAZÚJVÁROSI FC 16 5 2 9 17
    9 KAZINCBARCIKA 16 0 0 16 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 14 12 2 0 38
    2 AIRNERGY FC-BMTE 14 12 1 1 37
    3 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 14 8 1 5 25
    4 DLA-DEAC 14 8 0 6 24
    5 VASAS KUBALA AKADÉMIA 14 6 2 6 20
    6 MERCEDES-KLC 14 2 2 10 8
    7 DVTK 14 2 1 11 7
    8 ÚFC 14 1 1 12 4
    9 KŐBÁNYÁÉRT FNLA (törölve) 0 0 0 0 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu