VKLA Szindikátusi torna a Fáy utcában

U9 Pasarét

2014.november 30. (vasárnap)

Siposné Lénárt Edit, vezetőedző:  Vasárnap került sor a gyerekek által már nagyon várt szindikátusi tornára a Fáy utcai fedett sátorban. Négy pályán, két korosztályban zajlottak folyamatosan a mérkőzések, nagyon sok érdeklődő Szülő jelenlétében.

A Vasas Kubala Akadémia pasaréti korosztálya az alábbi eredményeket érte el:

ASI - VKLA Pasarét          0:2

Dorog – VKLA Pasarét    0:10

Ikarus – VKLA Pasarét    2:1

A csoportban első helyen végeztünk, így a másik csoport 2. helyezettjével játszottunk a döntőbe jutásért.

VKLA Pasarét – Gerrzo     1:2

Sajnos itt a Gerrzo csapatával szemben alulmaradtunk, ezért a 3-4. helyért volt lehetőségünk játszani.

A bronzéremért az Ikarus csapatával játszottunk és 2:1 arányban sikerült megnyernünk a találkozót!

Ezzel csapatunk a III. helyen végzett.

Kifejezetten jó színvonalú mérkőzéseket sikerült játszanunk, nagyon sok ügyes, jó képességű játékost láthattunk a torna során. Az eredményen túl, elsősorban a mutatott játék volt örömteli csapatunk részéről illetve néhány játékos kifejezetten jó játéka és példamutató hozzáállása!

A torna legjobb játékosa csapatunkból került ki, Almeida Milán személyében!

Mindenkit dicséret illet, gratulálok a Fiúknak!

Hajrá Vasas Kubala!

U8 Pasarét

2014.11.30. Fáy utca. 

Bozsik torna szabályok, 18 perc játékidő, 20x40m pálya, műfű.

Összeállítás: Koltai Erik (k), Grubits Patrik, Szilágyi József, Bittera Buda, Csóri Balázs, Balogh Félix, Németh Brendon, Tóth Maximilián, Varga Zénó.

Eredmények:

Angyalföldi Sportiskola - VKLA Pasarét 0-3

Dorog - VKLA Pasarét 2-2

Ikarus I. - VKLA Pasarét 2-2

Keresztjáték:

Ikarus II. - VKLA Pasarét 3-2

3.-4. helyért:

Gerrzo - VKLA Pasarét 0-0; büntetőkkel 1-3.

Tanai György, vezetőedző: A nagy hideg ellenére is szép számú szurkolótábor előtt mérhették össze erőiket a korosztály labdarúgói a Fáy utcában. A csoportmérkőzések során nagyon ügyes, szemnek tetszetős játékot mutattak a fiúk. Sok passzal, ügyes labdakihozatalokkal, látványos támadásokkal mutatták meg mit tanultak az edzéseken. A csoportban a 2. helyet sikerült megszerezni, így a keresztjáték során a "B" csoport első helyezettjével az Ikarus II. csapatával kerültünk össze. A játékot végig irányítottuk, a vezetés is sikerült megszerezni, de sajnos a "megnyert" elődöntő kicsúszott a kezünkből. A harmadik helyért a Gerrzo csapatával kerültünk szembe, egyértelműen a mi akaratunk érvényesült, de a sok kidolgozott helyzet kihasználatlanul maradt. A dobogós hely sorsa büntetőkkel dőlt el, ahol játékosaink nem hibáztak, így 3-1 arányban megnyerték a találkozót. Összességében a csapat munkájával elégedett voltam, ügyes, szép játékot mutattak a tornán, amivel kimagaslottak a mezőnyből.

Hajrá Vasas Kubala! 

U8F

Bencze Attila vezetőedző: Hétvégén a minden évben megrendezésre kerülő Szindikátus Tornán vettünk rész a Fáy utcában. Már nagyon várták a játékosok, mert az utolsó torna óta, sok idő telt el. Sajnos nem úgy alakult, az első két mérkőzés, ahogyan elterveztük. Nem is a játékkal volt a baj, hanem a sok kihagyott helyzettel, így nem is lehetett más, minthogy mind a két mérkőzésen vereséget szenvedtünk. A hátra lévő két mérkőzésen viszont minden sikerült, amit addig kapufára, vagy mellé rúgtunk, azt rendre értékesítették a játékosok. Szinte minden támadásunkat góllal fejeztünk be. Gratulálok a srácoknak. Szép volt fiúk.

Hajrá Vasas Kubala!

 

U9

Fáy utca, műfüves pálya, 2014.11.30. 10:00 óra, 18 perc játékidő

Csapat névsor:Szlatinai Áron, Kádás Amir, Bánkuti Kristóf, Kalmár Dániel, Lukács Máté, Köves Balázs, Zámbó Márton, Foltyn Márton, Knyazev Denisz, Emmer Simon, Plesz Bálint

Vasas – Hegyvidék: 3-3

Gólszerzők:Emmer Simon, Plesz Bálint, Kalmár Dániel

Vasas –Ikarus II.: 2-3

Gólszerzők:Zámbó Márton (2)

Vasas – III. Kerület: 10-0

Gólszerzők:Plesz Bálint (2), Kalmár Dániel (2), Bánkuti Kristóf (2), Lukács Máté (2), Foltyn Márton, Zámbó Márton

Vasas – Dorog: 7-0

Gólszerzők: Bánkuti Kristóf (2), Kalmár Dániel (2), Lukács Máté, Zámbó Márton, Plesz Bálint

Vasas – Ikarus I.: 1-2

Gólszerzők:Zámbó Márton

Cserpák Dániel, vezetőedző: Igazából ezen a napon a játékunkkal nem volt semmi bajom, sőt meg is dicsértem a srácokat őket a szép játékért illetve az edzésen tanult játékhelyzetek pontos és jó lejátszásáért.Sajnos ezen a napon volt 2 hatalmas hibánk, az egyik hogy a tornán elért kb. 50 vagy 60 kapura lövésünkből éles helyzetben alig tudtunk gólt rúgni, továbbá sikerült nagyon szerencsétlen és buta gólokat kapni bizonyos játékhelyzetekben és bizonyos időszakában a meccseknek. Ami a kettő közül jobban bosszant, hogy a támadásainkat ennyire rossz %-ban sikerült befejeznünk, mert 3 meccset is, ha nem is sokkal csak egy kicsivel jobb helyzetkihasználással könnyen megnyerhettünk volna. Még egyszer gratulálok a srácoknak, azért ahogy játszottak ezen a tornán!

Szép volt srácok! Hajrá Vasas Kubala!

 

2014.12.03. 00:00

Vissza

  •   M GY D V P
    1 ETO FC GYŐR 9 6 2 1 20
    2 FERENCVÁROSI TC 9 5 0 4 15
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 9 4 3 2 15
    4 BUDAPEST HONVÉD-MFA 9 4 2 3 14
    5 PUSKÁS AKADÉMIA FC 9 4 1 4 13
    6 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 9 3 2 4 11
    7 MTK BUDAPEST 9 2 2 5 8
    8 DVSC-DLA 9 2 0 7 6
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 BUDAPEST HONVÉD-MFA 9 7 2 0 23
    2 FERENCVÁROSI TC 9 5 2 2 17
    3 MTK BUDAPEST 8 5 1 2 16
    4 PUSKÁS AKADÉMIA FC 8 4 1 3 13
    5 DVSC-DLA 8 3 0 5 9
    6 ETO FC GYŐR 8 2 2 4 8
    7 VASAS KUBALA AKADÉMIA 9 1 3 5 6
    8 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 9 1 1 7 4
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 BUDAPEST HONVÉD-MFA 8 6 2 0 20
    2 PUSKÁS AKADÉMIA FC 8 5 1 2 16
    3 FERENCVÁROSI TC 9 5 1 3 16
    4 VASAS KUBALA AKADÉMIA 9 3 2 4 11
    5 DVSC-DLA 8 3 1 4 10
    6 ETO FC GYŐR 8 2 2 4 8
    7 MTK BUDAPEST 7 2 0 5 6
    8 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 9 1 3 5 6
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 12 9 3 0 30
    2 BUDAPEST HONVÉD-MFA 11 7 4 0 25
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 12 7 2 3 23
    4 PMFC 12 7 2 3 23
    5 DVSC-DLA 11 6 3 2 21
    6 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 12 5 5 2 20
    7 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 11 5 4 2 19
    8 MTK BUDAPEST 12 5 3 4 18
    9 ETO FC GYŐR 11 5 1 5 16
    10 PAKSI FC 11 4 2 5 14
    11 DVTK 11 4 1 6 13
    12 MOL FEHÉRVÁR FC 11 3 2 6 11
    13 FERENCVÁROSI TC 11 2 4 5 10
    14 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 12 2 0 10 6
    15 UTE 12 0 5 7 5
    16 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 12 0 1 11 1
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 12 10 2 0 32
    2 FERENCVÁROSI TC 12 10 1 1 31
    3 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 12 9 1 2 28
    4 BUDAPEST HONVÉD-MFA 12 9 0 3 27
    5 VASAS KUBALA AKADÉMIA 12 8 2 2 26
    6 MTK BUDAPEST 12 7 1 4 22
    7 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 12 7 0 5 21
    8 UTE 12 5 1 6 16
    9 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 12 5 0 7 15
    10 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 11 3 2 6 11
    11 PMFC 12 3 0 9 9
    12 MOL FEHÉRVÁR FC 12 2 2 8 8
    13 ETO FC GYŐR 11 2 1 8 7
    14 PAKSI FC 12 1 4 7 7
    15 DVSC-DLA 11 1 3 7 6
    16 DVTK 11 1 2 8 5
  •   M GY D V P
    1 FERENCVÁROSI TC 10 10 0 0 30
    2 VIADUKT SE BIATORBÁGY 9 3 0 6 9
    3 SOROKSÁR SPORT CLUB 10 6 0 4 18
    4 DUNAKANYAR SE-SZENTENDRE 9 6 0 3 18
    5 REAC SPORTISKOLA SE 10 1 0 9 3
    6 DOROGI FC 10 1 1 8 4
    7 VASAS KUBALA AKADÉMIA 10 9 0 1 27
    8 BVSC-ZUGLÓ 10 1 1 8 4
    9 BUDAÖRS 8 1 2 5 5
    10 KELEN SC 10 6 1 3 19
    11 UTE 10 5 1 4 16
    12 DUNAHARASZTI MTK 10 5 2 3 17
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 FERENCVÁROSI TC 10 10 0 0 30
    2 VIADUKT SE BIATORBÁGY 9 2 2 5 8
    3 SOROKSÁR SPORT CLUB 10 3 1 6 10
    4 DUNAKANYAR SE-SZENTENDRE 10 0 1 9 1
    5 REAC SPORTISKOLA SE 10 3 2 5 11
    6 DOROGI FC 10 4 2 4 14
    7 VASAS KUBALA AKADÉMIA 9 7 0 2 21
    8 BVSC-ZUGLÓ 10 0 2 8 2
    9 BUDAÖRS 10 2 4 4 10
    10 KELEN SC 10 5 2 3 17
    11 UTE 10 10 0 0 30
    12 DUNAHARASZTI MTK 10 4 2 4 14
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 VASAS KUBALA AKADÉMIA 8 7 0 1 21
    2 DOROGI FC 8 6 1 1 19
    3 NYERGESÚJFALU SE 8 6 1 1 19
    4 ÚFC 8 5 1 2 16
    5 VÁC VÁROS LSE 7 3 1 3 10
    6 BSE PALÓC FARKASOK USE 8 3 0 5 9
    7 CSEPEL FC 7 1 1 5 4
    8 BVSC-ZUGLÓ 8 1 1 6 4
    9 ASTRA-ALEF HFC 8 0 0 8 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 AIRNERGY FC-BMTE 7 7 0 0 21
    2 BUDAÖRS 7 6 0 1 18
    3 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 8 5 1 2 16
    4 VASAS KUBALA AKADÉMIA 7 5 0 2 15
    5 ASTRA-ALEF HFC 9 4 1 4 13
    6 DVTK 8 2 0 6 6
    7 MERCEDES-KLC 7 0 1 6 1
    8 ÚFC 9 0 1 8 1
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 ÚFC 9 9 0 0 27
    2 MONORI SE 9 6 1 2 19
    3 NYÍRSÉG NŐI SC 8 6 0 2 18
    4 COMPLEXPRESS-METIS NFC 7 5 1 1 16
    5 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 8 5 0 3 15
    6 VASAS KUBALA AKADÉMIA 7 3 0 4 9
    7 REAC SISE-FEMINA 8 3 0 5 9
    8 VÁC-DEÁKVÁR SE 8 3 0 5 9
    9 BVSC-ZUGLÓ 8 2 0 6 6
    10 UFC GYÖMRŐ 8 1 0 7 3
    11 BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SE (törölve) 0 0 0 0 0
    12 MAGYAR MÉLYÉPÍTŐ-HSE 8 0 0 8 0
                 
                 
                 
                 

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu