VSC Szurkolói találkozót tartott a Vasas Sport Club

A Vasas-Debrecen mérkőzés előtt Szurkolói Találkozót tartott a Vasas Sport Club.

Szép számmal jelentek meg a Vasas-függők vasárnap délután a Fáy utcai kézilabdacsarnokban, ahol Markovits László klubelnök adott tájékoztatást a stadion-rekonstrukció jelenlegi állásáról, majd bemutatta az új Illovszky-stadion legfrissebb terveit.                                                                                  

A résztvevők megtudhatták, hogy egy MLSZ „B” és UEFA III. kategóriás stadion épül, amelynek befogadóképessége eléri az 5000 főt. A kiemelt beruházássá nyilvánított rekonstrukció elfogadott tervezési programja tisztán állami forrásból valósul meg, a lebonyolító pedig szintén egy állami cég, a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt (BMSK).

Az ütemezésre áttérve Markovits László elmondta, hogy az Illovszky-team és a XIII. kerületi Tervtanács az elmúlt hetekben támogatásáról biztosította a kialakított koncepciót és a kapcsolódó terveket. Ezt követően pedig a Nemzeti Stadion Program Munkacsoport (Emberi Erőforrások Minisztériuma, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Magyar Labdarúgó Szövetség egy-egy képviselője) hivatalos szervként is jóváhagyta a koncepciótervet. Ennek eredményeként elindult az engedélyezési folyamat, az ehhez kapcsolódó tervdokumentáció beadásával.

A jelenlévők megtudhatták, hogy a hatékony időkihasználás érdekében a bontás és a kivitelezés két külön folyamatként lesz lebonyolítva.  A bontás kapcsán már elkészült a kiviteli tervdokumentáció, várhatóan augusztus közepéig elindítják a közbeszerzési eljárást, így ha minden jól megy - a labdarúgócsapat vezetőségével egyeztetve – még idén elindulhat a régi stadion bontása. A kivitelezéshez kapcsolódóan a tenderterv dokumentációja a tervek szerint szeptember közepéig elkészül, a közbeszerzési eljárást pedig legkésőbb október közepéig elindítják. Az ütemterv szerint a fejlesztés a 2017-es év elején kezdődik el, és reális esély van arra, hogy egy évre rá be is fejeződik, így a 2018-as tavaszi idényben már az új Illovszky Stadionban játszhatnának a Vasas labdarúgói.

Az ütemezés felvázolása után bemutatták a szurkolók számára az új stadion legfrissebb terveit, amelyek a tendertervek elfogadása után válnak véglegessé, és a szélesebb közvélemény számára is elérhetővé. Az ankétot szurkolói kérdések és Markovits László azokra adott válaszai zárták.

forrás: vasassc.hu

2016.07.29. 18:05

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu